Berlin
Rasszizmustól tartva inkább átnevezik a berlini metrómegállót, ami a szerecsenekről kapta nevét
Rasszizmustól tartva inkább átnevezik a berlini metrómegállót, ami a szerecsenekről kapta nevét

A szerecsenekről elnevezett berlini metrómegálló, a Mohrenstraße a jövőben egy olyan környékbeli utca nevét fogja viselni, ami egy orosz zeneszerzőről emlékezik meg.

Techet Péter
Európa mától két német nő

Július 1-jével veszi át Németország az Európai Unió soros elnökségét. Ursula von der Leyen mellett fél évig most Angela Merkel, egy másik német nő, a közösség hivatalos „ura”. Bár ez máskor sincs nagyon másképp.

A szélsőjobb és az ultraortodox zsidók ugyanazt akarják – Deborah Feldman az Azonnalinak
A szélsőjobb és az ultraortodox zsidók ugyanazt akarják – Deborah Feldman az Azonnalinak

Az Unortodoxból sorozat is készült idén, illetve magyarul is megjelent könyvben a fiatal nő története, aki elmenekült a brooklyni ultraortodox zsidó közösségből, amelynek alapítója egy magyarországi származású rabbi. A saját történetét megíró Deborah Feldmannal beszélgettünk arról, mi a legsúlyosabb antiszemitizmus, hogyan lett Soros György két ellenoldal főellensége, hogyan hatottak rá a magyar gyökerei, de szó van lekváros gombócról is. Interjú!

Nem szeretném hagyni, hogy Angela Merkel mondja meg nekem, mossak kezet!
Nem szeretném hagyni, hogy Angela Merkel mondja meg nekem, mossak kezet!

Fokozódik a német közéletben a vita a járvány miatti korlátozások szükségességéről és arányosságáról. Egy neves rendező a korlátozásokkal szembeni ellenállásra szólít fel, egy zöld polgármester pedig nem sajnálja az idős halottakat.

Öt film a fociról, amit akkor is nézz meg, ha nem hiányzik a foci
Öt film a fociról, amit akkor is nézz meg, ha nem hiányzik a foci

Persze akkor segítenek a legjobban, ha hiányzik: elmélyedhetsz a berlini színtérben, megismerheted az összeomló angolokat, ott lehetsz egy világbajnoki győzelmen, és végre megtudhatod, mitől ekkora legenda Puskás Ferenc.

Miért béna kacsa a német kormány a mostani járványkezelésben?
Miért béna kacsa a német kormány a mostani járványkezelésben?

Németországban a rendkívüli helyzet kérdése továbbra is tartományi hatáskör jórészt, az egyes tartományok e tekintetben államokként viselkedhetnek egymással szemben. Most ennek értelmében az északi Schleswig-Holstein megtiltotta a turisztikai célú beutazást a többi tartományból érkező német állampolgárok számára is. Miért nincs Berlinnek sok hatalma a jelenlegi válság kezelésében?

Hétfőtől Bajorország és Berlin is bezárja az iskolákat
Hétfőtől Bajorország és Berlin is bezárja az iskolákat

Bajorország mellett a nyugatnémet Saar-vidék tartomány döntött még csak így Németországban, Berlinben fokozatos lesz a bezárás, de a német fővárosban már most lekapcsolták teljesen a kulturális életet.

Techet Péter
A német Európának Orbán kell

Orbán Viktor is tudja, amit számos magyar ellenzéki még nem lát be: a mindenkori berlini kormányok mind európai, mind emberi jogi elkötelezettségüket csak megjátsszák, döntéseikben kizárólag a mögöttük álló német nagytőke érdeke számít. Ezért őszintétlenebb és erkölcstelenebb is, mint akár csak a trumpi USA.

Az igazi kortárs művészet: 99 okostelefonnal hülyítette meg a Google térképét egy férfi
Az igazi kortárs művészet: 99 okostelefonnal hülyítette meg a Google térképét egy férfi

Ahhoz, hogy a térkép dugót jelezzen egy berlini hídon és utcán, elég volt 99 bekapcsolt okostelefonnal elvonulni rajta, méghozzá a Google berlini székházától pár lépésnyire.

Techet Péter
Kik a Zöldek? Új jobboldal? Új baloldal? Új liberálisok?

Az éppen negyvenéves német Zöldek ma nemcsak Európa legnagyobb ökopártja, mutatják a jövőt is: a Zöldek a polgári közép pártja lettek. De nem mindig világos, mit is jelent ez konkrétan.

1 2 3 4 5