Barkóczi Balázs
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.

Újabb körzetben állt be a DK mögé a Jobbik: Újbudán Gy. Németh Erzsébetet támogatják az előválasztáson
Újabb körzetben állt be a DK mögé a Jobbik: Újbudán Gy. Németh Erzsébetet támogatják az előválasztáson

Az Azonnali információi szerint a Jobbik összesen 31 körzetben állapodhatott meg a DK-val.

A DK nemzetközi segítséget kérne a harmadik hullám miatt
A DK nemzetközi segítséget kérne a harmadik hullám miatt

Ápolót, orvost és egészségügyi kapacitást kérnének Gyurcsány Ferencék külföldről.

Már nem a DK szerint elégett iratait kéri számon a párton az ÁSZ, hanem a 2020-as pénzügyi dokumentumaikat
Már nem a DK szerint elégett iratait kéri számon a párton az ÁSZ, hanem a 2020-as pénzügyi dokumentumaikat

A DK szóvivője szerint politikai okokból függesztette fel költségvetési támogatásukat az Állami Számvevőszék. Ám a szervezet szóvivője szerint mindössze csak annyit kérnek a párttól, mutassák meg a 2020-as évre hatályos pénzügyi alapdokumentumaikat.

Tóth Bertalan: A két kilépő polgármester örömlány, az MSZP újra akarja tárgyalni az ellenzéki együttműködést
Tóth Bertalan: A két kilépő polgármester örömlány, az MSZP újra akarja tárgyalni az ellenzéki együttműködést

Keményen beszólt Tóth Bertalan a DK-ba átigazoló polgármestereinek és a DK-nak is, kijelentve: senki nem tekintheti az MSZP-t a lábtörlőjének!

A DK a hozzájuk átlépett MSZP-sekről: Miért éreznénk elégtételt?
A DK a hozzájuk átlépett MSZP-sekről: Miért éreznénk elégtételt?

Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester átlépett a DK-ba, így Gyurcsányéknak nagyobb lesz a frakciója a fővárosi közgyűlésben, mint az MSZP-é. A DK szóvivőjét kérdeztük a háttérről.

Vajon bajtársias lesz a DK a Google ellen tüntető Pesti Srácokkal?
Vajon bajtársias lesz a DK a Google ellen tüntető Pesti Srácokkal?

Elvileg Gyurcsány, majd a Pesti Srácok Youtube-csatornája letiltása miatt akár egy platformra is kerülhetnének, de a DK szóvivője eloszlatta a nagykoalíció reményét, és a híveiknek sem javasolja a részvételt.

A Srí Lanka-i pékeknek is fizetne európai minimálbért a DK
A Srí Lanka-i pékeknek is fizetne európai minimálbért a DK

Dobrev Klára jó hírt közölt a gyergyóditrói pékek számára, majd lelépett a sajtótájékoztatóról, mielőtt bárki Niedermüllerről kérdezhette volna. Azért a szóvivő válaszolt.