A sokat emlegetett hibrid rezsim elsősorban nem az intézményrendszerben, hanem a lelkekben épül. Szépen lassan hozzászokunk, hogy ez van, ez a természetes.
Volt nemrég egy járvány, ami egészen – de tényleg egészen – pontosan úgy zajlott, mint a mostani. Hogy erről meggyőződjünk, üljünk be az időgépbe, és repüljünk vissza 12 évet az időben!
Magyarországon unortodox megoldásként sikerült világra hoznunk az angolszász és a skandináv modell törvénytelen gyermekét. Egy olyan szisztémát, amelyben brutálisan magas adókért cserébe egyre kevesebb és rosszabb állami szolgáltatást kapunk.
Kelet felé egy tapodtat se szabad visszamenni, amerre a Nyugat tart, oda meg nem érdemes követni őket. Merre hát? Nincs más: összeszorított foggal, leszegett fejjel menni józan ész egyre keskenyebb útján.
A kádári összekacsintás után az orbáni összekacsintás idejét éljük. Ennek pedig az a soha ki nem mondott jelmondata, hogy „régen minden rossz volt, hát nem mindegy, ha most még rosszabb lesz?” És ahogyan az előbbi, úgy ez utóbbi is remekül működik.
Egyetlen európai nemzet sem szervezheti ki saját sorskérdéseit uniós szintre. Ha a szuverenitásunkra fenekedő Brüsszel felé rázzuk az öklünket, vagy épp onnan várjuk a civilizált világ segítő jobbját, a valódi melót spóroljuk meg.
Nem vitás, hogy jogunk van a biztonságos, igazságos, szabad és élhető világhoz. Jogunk lenne. Mert 2021-ben ez sajnos nem opció. Talán egy másik évben. Talán egy másik életben. Addig marad az oltás.