ATV
Berze Márton
Politikát láttam (és hozzá tudnék szokni)

Ha nem is vitát, végre politikát láttam vasárnap este az ATV-n, olyan formában, hogy az az Elbától nyugatra is belefért volna a televízióba.

Petróczi Rafael
Az újságírás szégyene, ami vasárnap este miniszterelnök-jelölti vita címén az ATV-n történt

A politikusok tették, amit tenniük kellett az ATV által szervezett miniszterelnökjelölt-jelöltek közötti vitában: bullshiteltek, kampányszlogeneket és untig ismert programpontokat puffogtattak – míg az ATV és Simon András ahelyett, hogy a munkájukat végezték volna, szemérmetlenül hitet tettek az ellenzéki összefogás mellett.

Három előválasztási vita lesz a miniszterelnök-jelöltek között
Három előválasztási vita lesz a miniszterelnök-jelöltek között

Közülük kettő az első forduló előtt és közben, egyet meg a másodikban fognak megrendezni – kettőt az RTL-en fognak lebonyolítani, egyet az ATV-n. Úgy tűnik viszont, hogy a Partizán végül nem fog miniszterelnök-jelölti vitát rendezni, hiába tartana egyébként kettőt is.

18-as karikás reklámblokkokat hozott a tévébe a melegellenes pedofiltörvény
18-as karikás reklámblokkokat hozott a tévébe a melegellenes pedofiltörvény

A pedofiltörvény kevés nyilvánosságot kapott részeként már a televíziós reklámokat is korhatár-besorolással kell ellátni. Mivel azonban a jogszabály nem túl egyértelmű, a csatornák inkább felnőtt tartalomnak jelölnek meg ártatlannak tűnő hirdetésblokkokat is, hogy így védjék ki a büntetést.

Balogh Gábor
Nem a Spirit FM-et kell bojkottálni, hanem a tálibellenzéki szektát

Felállnak az ellenzéki beléptetőkapuk, ahol mindenkinek a poggyászát ellenőrzik, s kizárólag az jut át, akinek a táskája pontosan beleillik a szellemi sablonba. Aki egy milliméterrel is kilóg, az a magyar közélet senkiföldjén ragad.

Az Átlátszónál, a Jelennél és a Spirit FM-nél folytatja Hont András
Az Átlátszónál, a Jelennél és a Spirit FM-nél folytatja Hont András

Unalmas volt az életük: így jelentette be a tényfeltáró portál szerkesztősége az igazolást.

Ha egy ország kibaszósdit akar játszani saját magával, akkor én arrébb megyek – Hont András az Azonnalinak
Ha egy ország kibaszósdit akar játszani saját magával, akkor én arrébb megyek – Hont András az Azonnalinak

Miért távozik a HVG-től? Merre megy tovább? Miért vált szerinte katasztrófa sújtotta területté a sajtó világszerte? Miért nem lehet megúszni a járványt? Többek között ezekről beszélgettünk Hont András publicistával, aki úgy látja, a polgári helyett az alattvalói attitűd kezd elterjedni, de azért a dobozon kívüli gondolkodásra is van igény. Nagyinterjú!

A hatalmat nem lehet másra használni, mint hogy visszaéljenek vele – Konok Péter az Azonnalinak
A hatalmat nem lehet másra használni, mint hogy visszaéljenek vele – Konok Péter az Azonnalinak

Hogyan tud ennyit írni? Miért elidegenítő a képviseleti demokrácia? Miért utálta a Fideszt már a kezdetek óta? Hogyan vált a baloldal ideológiai szupermarketté? Ezekről is kérdeztük Konok Pétert, aki azt is elmondta az Azonnalinak, hogy hogyan sikerült még gimnáziumban megalkotniuk a magyar politikatörténet egyik legabszurdabb röpcéduláját. Nagyinterjú!

Varsányi Bence
Niedermüller bulinegyedes megoldása sosem akart megoldás lenni

A bulinegyed problémájának kompromisszumos megoldása előremutató lenne, de Niedermüller közben nem akarja közös nevezőre hozni a feleket, mert egyetlen dolog számít neki: a szavazatmaximalizálás.

12 ezer forintért árultak három üveg kézfertőtlenítőt egy ATV-n futó műsorban
12 ezer forintért árultak három üveg kézfertőtlenítőt egy ATV-n futó műsorban

Az Ékszer TV munkatársai ráadásul úgy hirdették, hogy 60 ezer forintról árazták le az így is aranyáron mért termékeket. Az ATV nem akar nyilvánosan reagálni erre, a tartalomba nem volt beleszólásuk.

Fekő Ádám
Vona Gábor, a liberális

Igazán nem a cigánybűnözős politikust sírom vissza, de Vona Gábor új arca tökéletesen megmutatja a magyar politikai elemzés hiábavalóságát.

Berki Krisztián egy valóságshow miatt csinálta a főpolgármester-jelölti trollkodást
Berki Krisztián egy valóságshow miatt csinálta a főpolgármester-jelölti trollkodást

A fél magyar sajtót körbe tudta haknizni az izomceleb úgy, hogy még Tarlós Istvánnak is foglalkoznia kellett vele.

Egész jó volt politikát játszani az ATV ellenzéki vitaműsorában, egyszer élesben is kipróbálhatnánk
Egész jó volt politikát játszani az ATV ellenzéki vitaműsorában, egyszer élesben is kipróbálhatnánk

A budapesti ellenzéki előválasztás három résztvevője feszült egymásnak vasárnap este. Annyira nem mentek neki egymásnak, a tét sem egyértelmű, de még ennyit sem láthattunk a tévében 2006 óta.

A Munkáspárt miatt marasztalta el az ATV-t a Kúria
A Munkáspárt miatt marasztalta el az ATV-t a Kúria

Nem szerepelt eleget a Munkáspárt az ATV politikai műsoraiban, és ezzel sérült az esélyegyenlőség a Kúria szerint.

Olyan szelídet vitáztak, hogy Puzsér még meg is védte Karácsonyt
Olyan szelídet vitáztak, hogy Puzsér még meg is védte Karácsonyt

Mit szabad Nagy Blankának, amit Puzsér Róbertnek nem? Mi volt Karácsony Gergely élete legrosszabb mondata? És vajon mennyire ment egymásnak a két ellenzéki főpolgármester-jelölt a Válasz Online által szervezett beszélgetésen? Az Azonnali a helyszínen járt, ahol ismét kiderült az is, hogy Puzsér bárkit szívesen elküld a „kurva anyjába”, ha az visszahozza a politkába a rock'n'rollt.

Ésik Sándor
Mit tanultam a hajléktalanos tiltakozásból?

A hajléktalanos kiállás legfontosabb tanulsága, hogy az ilyesmi csak akkor működik jól, ha egymásért állunk ki, nem magunkért. A Fidesz célja ugyanis a társadalmi kötelékek rombolása.

Miért van minden női tévésnek ugyanolyan haja?
Miért van minden női tévésnek ugyanolyan haja?

Eddig fel sem tűnt, de most már mindenhol ezt fogod látni! Van rá magyarázat.

Magyarországon az élet nem két hete kezdődött! Juhász vagy Harangozó bullshitelt nagyobbat?
Magyarországon az élet nem két hete kezdődött! Juhász vagy Harangozó bullshitelt nagyobbat?

Egészen szürreálisra sikerült a péntek esti Egyenes beszéd az ATV-n, Juhász Péter ugyanis váratlanul betoppant az élő adásba, miközben a szocialista Harangozó Tamás épp őt szapulta. A két politikus ezután páratlan összefogásügyi bullshitgyűjteményt adott elő. Találjátok ki, melyik mondatot ki mondta!