antitest
Egymásnak is ellentmondanak az ellenzéki politikusok arról, hogy védettek-e a kevés antitesttel rendelkező idősek
Egymásnak is ellentmondanak az ellenzéki politikusok arról, hogy védettek-e a kevés antitesttel rendelkező idősek

Az LMP-s Csárdi Antal szerint teljesen védtelenek, a párbeszédes Barabás Richárd szerint ez csak valószínű, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint „fontos lenne tudni”.

Bár a fiatalok is érdeklődnek, csak 60 év fölött mérne ellenanyagszintet a főváros
Bár a fiatalok is érdeklődnek, csak 60 év fölött mérne ellenanyagszintet a főváros

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a hármas metrót és a frankfurti villamoskocsikat is klimatizálhatják, és hogy a főváros nem fogja őrizni a Fidelitas kaszáitól a méhlegelőket.

Megérkezett Magyarországra a Trumpon tesztelt covidgyógyszer
Megérkezett Magyarországra a Trumpon tesztelt covidgyógyszer

Szerdán vette át az Országos Kórházi Főigazgatóság az első szállítmányt a szintetikus antitestet tartalmazó gyógyszerből. A Regeneron főleg a betegség korai szakaszában hatékony, és nem biztos, hogy az újabb mutációkkal is elbánik majd. Az EMA ideiglenes engedélye alapján több EU-s országban is használt gyógyszer a magyar kórházakban is elérhető lesz.

Egy svéd tanulmány szerint hosszútávú védettséget szerez, aki átesett a koronavírus-fertőzésen
Egy svéd tanulmány szerint hosszútávú védettséget szerez, aki átesett a koronavírus-fertőzésen

A vizsgálatban részt vevők 96 százaléka háromnegyed év után is hordozta az anitestet, az ő kétharmaduk pedig a koronavírus ellen specifikus védettséget biztosító memóriasejtet is.

Lehet, mégsem kínai a koronavírus
Lehet, mégsem kínai a koronavírus

Egy olasz kutatók által közölt tanulmány szerint már tavaly szeptemberben voltak olasz páciensek, akik átestek a kínai koronavíruson. Más szakértők szerint viszont nem stimmelnek az ebből levont következtetések.

Hatszor annyian eshettek át a koronavíruson Olaszországban, mint a hivatalos adatok mutatják
Hatszor annyian eshettek át a koronavíruson Olaszországban, mint a hivatalos adatok mutatják

Egy antitest-kutatás szerint csaknem másfél millió olasz kaphatta el a vírust: ez a teljes népesség körülbelül 2,5 százaléka. Jó harmaduk viszont tünetmentesen vészelte át a megbetegedést.

Tirol legnagyobb járványgócpontjában a lakosok legalább 42 százalékán átment a koronavírus
Tirol legnagyobb járványgócpontjában a lakosok legalább 42 százalékán átment a koronavírus

Ekkora arányban fedeztek fel antitesteket Ischgl lakosságában a kutatók. Ami még meglepőbb: az antitesttel rendelkezők 85 százaléka nem is tudta, hogy koronavírusos volt.

Hetekkel korábban megjelenhetett a koronavírus az olaszoknál, mint eddig gondolták
Hetekkel korábban megjelenhetett a koronavírus az olaszoknál, mint eddig gondolták

Egy kutatás kimutatta: a járvány hivatalos kezdete előtt már minden huszadik milánói vérében a koronavírus-fertőzésre utaló antitest volt. Eszerint a vírus a jelenleg feltételezettnél jóval hamarabb jelenhetett meg.