Andy Vajna
Azért nem készülnek nagyszabású történelmi filmek, mert a kultúrharc még nem tudta bevenni a filmgyártást
Azért nem készülnek nagyszabású történelmi filmek, mert a kultúrharc még nem tudta bevenni a filmgyártást

Miközben lassan az összes szomszédunk fel tud mutatni nagyszabású kosztümös történelmi filmeket, a magyaroknak még mindig az Egri csillagokkal kell beérnie. Miért várat magára a történelmi szuperprodukció, miközben az látszólag a Fidesz kultúrpolitikájába is tökéletesen beleillene? Utánajártunk.

Ésik Sándor
Ezért fontos az önkormányzati választás

Ősszel olyan hangadókat lehet választani, akik elkezdik a parasztok érdekeit képviselni ott, ahol a mindenhonnan az utolsó dollárt is begyűjteni akaró kormány simán megbénítja a saját belvárosát egy filmforgatás miatt.

Melyik a kedvenc filmed, amit Andy Vajnának köszönhetünk?
Melyik a kedvenc filmed, amit Andy Vajnának köszönhetünk?

Elhunyt Andy Vajna filmproducer, milliárdos, filmbiztos, tévétulajdonos. Neked melyik a kedvenc filmed azok közül, amelyekhez köze volt?

Kövér László és Gulyás Gergely segítenek majd emlékezni a rendszerváltásra
Kövér László és Gulyás Gergely segítenek majd emlékezni a rendszerváltásra

Újabb emlékévet szervez a kormány, még nem tudni, mennyi pénzből. A programokért felelős emlékbizottságban ott lesz többek közt Rogán Antal, Balog Zoltán, Schmidt Mária és Andy Vajna is.

Fekő Ádám
Amúgy Vajna Tímeának kicsit igaza van

Nincs azzal baj, ha valaki gyűlöli a tolvajokat, de talán nem azt kéne a legjobban, akinek köze is alig van az egészhez.

Erről az öt szerdai hírről fontos tudnod, ha okosnak akarsz tűnni társaságban
Erről az öt szerdai hírről fontos tudnod, ha okosnak akarsz tűnni társaságban

Mi már kiolvastuk az internetet azért, hogy neked ne kelljen.

Ki volt a nyári uborkaszezon hőse?
Ki volt a nyári uborkaszezon hőse?

Simicska Lajos kapitulált, Orbán Ráhel szemetelt, Szakács Árpád kultúrharcolt az uborkaszezonban. De szerinted ki az idei nyár hőse?

Vajna Tímea szívesebben van Amerikában, mint Magyarországon
Vajna Tímea szívesebben van Amerikában, mint Magyarországon

Andy Vajna hitvese az Instagramon coming outolt ezzel kapcsolatban egy követője kérdésére válaszolva.

Az összes megyei napilap szerkesztője ugyanarra gondolt ma reggel
Az összes megyei napilap szerkesztője ugyanarra gondolt ma reggel

Az összes megyei napilap és hírportál ugyanazzal az Orbán-interjúval nyitotta a választás előtti napot. Mind a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks, mind a Heinrich Pecina-féle északkeleti lapok, mind Andy Vajna portfóliója.

Lázár: Hülyeség, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja lenne
Lázár: Hülyeség, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja lenne

Több mint egy hónapnyi szünet után visszatért a kormányinfó, és visszatért a kormányinfóra az Azonnali is. Lázár Jánost itt arról a friss kutatásról kérdeztük, amely szerint még a fideszes szavazók is elképzelhetőnek tartják, hogy Mészáros Lőrinc és még néhány oligarcha Orbán Viktor strómanja. Szóba került három másik ügy is.