Andrzej Duda
Meghátrált a lengyel kormány, mégis maradnak a szénbányák
Meghátrált a lengyel kormány, mégis maradnak a szénbányák

A bányászok tiltakozása keresztbe tett a brutálisan veszteséges lengyel bányászat reformjának. Pedig a megújulás már évtizedek óta várat magára.

Sima Márk
De jó a lengyeleknek, hogy ők választhatnak maguknak államfőt!

A visegrádi négyek közül nálunk a legjelentéktelenebb az államfő szerepe. Pedig lehetne másképp is: ha lenne egy közvetlenül megválasztott elnökünk, az nem oldana meg minden problémát, de jót tenne a magyar politikának.

Karóczkai Balázs
Öt dolog, amit a magyar ellenzék tanulhat a lengyel elnökválasztásból

Már félidőben látszik, hogy a Fidesz támogatottsága jelenleg olyan nagyságokat ér el, amivel az ellenzék még együtt se tud versenyezni. Ezért most az a reális cél, hogy először utolérjék a Fideszt.

Tud-e függetlenedni Kaczyńskitól a régi-új lengyel elnök?
Tud-e függetlenedni Kaczyńskitól a régi-új lengyel elnök?

Rafał Trzaskowski kizárólag saját karizmájának köszönhette a szoros eredményt, nem pedig az ellenzék stratégiájának. A regnáló elnök, Andrzej Duda viszont annak a narratívának hála nyert, amit a PiS 2015 után kialakított a gondoskodó államról és a méltóság visszaszerzéséről. Az azonban kérdéses, hogy egy ennyire megosztó választás után képes lesz-e és akar-e minden lengyel elnökeként működni.

Immár biztos: Andrzej Duda nyert, az ellenzék kikapott Lengyelországban
Immár biztos: Andrzej Duda nyert, az ellenzék kikapott Lengyelországban

Kormánypárti győzelem született a nagyon szorosnak ígérkező elnökválasztás második fordulóján: Duda 51,21 százalékot gyűjtött, Rafał Trzaskowskira 48,79 százalék szavazott. A különbség kettejük között félmillió szavazat, innen már túl késő lenne fordítani. De mik a tanulságok és mit várhatunk Lengyelországban? Gyorselemzés!

Techet Péter
Akárki is győz a lengyeleknél, Trzaskowski a nyertes

A lengyel elnökválasztás második fordulója megmutatta: a jövő azoké, akik szemben állnak Jarosław Kaczyński rezsimjével.

Duda nehezen tudna már veszíteni, Trzaskowski pedig nyerni
Duda nehezen tudna már veszíteni, Trzaskowski pedig nyerni

Durván megmutatkozott a lengyel elnökválasztáson, mennyire kettészakadt Lengyelország: a nagyon késői, pontosított exit poll a regnáló PiS-es elnök, Andrzej Duda 51 százalékos győzelmét mutatja, kihívója, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százalékot kapott eszerint. Íme a részletek!

Lengyel elnökválasztás: Duda ellen szavazott még a széljobb is, de kérdéses, elég lesz-e ez
Lengyel elnökválasztás: Duda ellen szavazott még a széljobb is, de kérdéses, elég lesz-e ez

A várakozásoknak megfelelően szoros a verseny a lengyel elnöki székért Andrzej Duda államfő és kihívója, Rafał Trzaskowski között a lengyel elnökválasztás második fordulójában. Az első exit poll szolid Duda-győzelmet mutat, mindkét tábor ünnepelve fogadta a fej-fej melletti számokat.

Lengyelország választ. De hogyan kampányolnak Varsóban?
Lengyelország választ. De hogyan kampányolnak Varsóban?

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyik Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

Kicsoda a lengyel konzervatív, katolikus tévésztár, akinek a választói eldöntik az elnökválasztást?
Kicsoda a lengyel konzervatív, katolikus tévésztár, akinek a választói eldöntik az elnökválasztást?

Katolikus tévésztárból lett elnökjelölt Szymon Hołownia, aki harmadik lett, így kiesett az első fordulóban, aztán máris alapított egy centrista mozgalmat. Ő maga bejelentette, hogy a PO-s jelöltre, a liberális varsói főpolgármesterre fog szavazni, de így tesznek-e majd harmadikutas szavazói is? Michał Kobosko, a Hołownia-kampány egyik arca elmondja az Azonnalinak, mi a céljuk a centrista mozgalommal, és hogyan látja az elnökválasztási esélyeket. Interjú.

1 2 3 4