Magyarországon unortodox megoldásként sikerült világra hoznunk az angolszász és a skandináv modell törvénytelen gyermekét. Egy olyan szisztémát, amelyben brutálisan magas adókért cserébe egyre kevesebb és rosszabb állami szolgáltatást kapunk.

A legszigorúbb törvény sem képes senkit megvédeni a saját felelőtlenségétől, és a platform sem képes minden kiberbűnözőt kiszűrni.

A klímaváltozás problémája nem szűnik meg azzal, ha a középosztálybeli értelmiség, a „társadalom értékes tagjai” tovább szaporodnak, de ettől a lehetőségtől megfosztjuk a tőlünk szegényebbeket.

Ecsenyi Áron a libertáriánus gondolkodás alappilléreit építi fel, Covid-Magyarország köntösébe bújtatva. Ezzel nem bizonyít mást, csak a saját önzőségét – nem mindenki képes kifizetni a profitorientált, drágább megoldásokat az olyan problémákra, amik mindenkit érintenek.

Hogyan lehet alapjog, amihez más munkája kell? Miért nem önként segítünk azoknak – és csak azoknak – akik rászorulnak, ahelyett, hogy újabb alapjogokat kreálunk mindenkinek?

Csapdahelyzetbe kerültek az államok: miközben a fogyasztás csökkenése miatt elapadnak az adóbevételek, a vállalkozások és az emberek részéről is soha nem látott követelés fog megjelenni az állami beavatkozásra.

Vagy az tud otthon maradni, akinek a munkahelyére az állam szabályozással tud és kíván élni, vagy aki középosztálybeli státuszmunkahely foglalkoztatottja. A klasszik melós szettben élők most is szembejönnek velünk az utcán.

Meg az, hogy a helyettes államtitkár egy nagyon érdekes pozíció, amelynek önállóságára vigyázni kellett volna. Mert ma már a miniszter is olyan, hogy mond valamit, aztán vagy úgy van, vagy nem.

A Nagy Testvér majd úgyis elosztja az értékeket, minek is bajlódjunk mi az értékek előállításának és piaci cseréjének kockázatával? Amíg ez a közvélekedés, csak államelvű politikusok közt választhatunk.