Alekszej Navalnij
Itt az első kép a mérgezésből felépülő Alekszej Navalnijról
Itt az első kép a mérgezésből felépülő Alekszej Navalnijról

Putyin kritikusa Insta-posztban nyugtatta meg támogatóit, hogy most már egyedül is képes lélegezni.

Összeveszett a német politika, hogy Navalnij megmérgezése után leállítsák-e az Északi Áramlat 2-t
Összeveszett a német politika, hogy Navalnij megmérgezése után leállítsák-e az Északi Áramlat 2-t

Miközben a kormányzó kereszténydemokraták és az ellenzéki Zöldek több politikusa visszaszorítaná a Moszkvával való német kapcsolatokat és az Északi Áramlat 2-t is leállítanák, a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki linkések részéről egyesek nemcsak kiállnak a gázvezeték megépítése mellett, de egyenesen kétségbe vonják Moszkva szerepét az orosz ellenzéki politikus megmérgezésében.

Az a cél, hogy ne tudjuk eldönteni, mit csinál majd Putyin 2024 után
Az a cél, hogy ne tudjuk eldönteni, mit csinál majd Putyin 2024 után

Putyin felkavarta az orosz politikai állóvizet, mikor január közepén komoly alkotmányos reformtervekkel állt elő, ezt követően pedig lemondott a Medvegyev-kormány is: sokak számára tűnt úgy, hogy Putyin saját utódlását egyengeti, de milyen változást is hozhatnak majd a reformok? Sorozatunk második részében Tóth-Czifra András politikai elemzőt és Oroszország-szakértőt kérdeztük.

Külföldi ügynökké nyilvánították Navalnij korrupcióellenes alapítványát
Külföldi ügynökké nyilvánították Navalnij korrupcióellenes alapítványát

Az alapítvány rengeteg, Putyinéknak kellemetlen korrupciós ügyet tárt fel, most a hatóságok rájuk sütnék az ügynök-címkét.

Hegyi Gyula
Van orosz ellenzék. Olyan, amilyen lehet

A moszkvai és isztambuli eredmények remélhetőleg a magyar ellenzéki pártokat is arra ösztönzik, hogy keményen küzdjenek a hazai választásokon. Ha lejt a pálya, akkor erősebben kell tekerni felfele.

Milliókat követelnek orosz ellenzékieken, mert a tüntetés rossz az üzletnek
Milliókat követelnek orosz ellenzékieken, mert a tüntetés rossz az üzletnek

A tüntetések akadályozzák a forgalmat és a belvárosi éttermek bevételének is árt. A közlekedési vállalat és egy étterem mellett a moszkvai ügyészég is pert indított.

Most akkor ki győzött Moszkvában, Navalnij vagy Putyin?
Most akkor ki győzött Moszkvában, Navalnij vagy Putyin?

A moszkvai választás mérlege: egy meggyengült kormánypárt és egy ellenzék, amely emiatt elhiszi magáról, hogy nyert. Ennyi egyelőre pontosan elég a moszkvai rendszerellenes időleges mozgalom kimúlásához.

Két nappal a moszkvai választás előtt rendőrök szállták meg az ellenzéki Navalnij irodáit
Két nappal a moszkvai választás előtt rendőrök szállták meg az ellenzéki Navalnij irodáit

Szervereket, dokumentumokat, monitorokat, kamerákat, de még az ételeket is elvitték a Navalnij-féle Korrupcióellenes Alapítványtól.

Háromszáznál is több tüntetőt vettek őrizetbe Moszkvában
Háromszáznál is több tüntetőt vettek őrizetbe Moszkvában

Július közepe óta már a hivatalos adatok szerint is 1700 embert vettek őrizetbe a tüntetések miatt.

Bár legutóbb több száz embert vettek őrizetbe, máris újabb tüntetést szervez az orosz ellenzék
Bár legutóbb több száz embert vettek őrizetbe, máris újabb tüntetést szervez az orosz ellenzék

A moszkvai hatóságok azt állítják: engedélyeznék az ellenzék jövő hétvégi demonstrációját. Igaz, csak egy olyan helyszínen, ami távol esik a városközponttól.

1 2 3 4