adatok
Százmilliós bírságot kapott a Booking.com, mert nem szóltak időben egy adatlopásról
Százmilliós bírságot kapott a Booking.com, mert nem szóltak időben egy adatlopásról

A népszerű utazási iroda egy hónappal később szólt csak, hogy több, mint négyezer ügyfelük adatait ellopták.

Nem oltatta be magát koronavírus ellen, mégis papírja van róla, hogy de
Nem oltatta be magát koronavírus ellen, mégis papírja van róla, hogy de

Péter teljesen más ügyben kereste fel háziorvosát, aki meglepetésére közölte vele: a nyilvántartás szerint ő már meg is kapta az első koronavírus elleni oltást a Pfizer-vakcinából. Csakhogy Péter egyáltalán nem oltatta be magát, sőt nem is regisztrált erre. A nyilvántartásban ráadásul nőként és szociális dolgozóként szerepel.

Áprilisban 20 százalékkal megugrott a halálozások száma Moszkvában
Áprilisban 20 százalékkal megugrott a halálozások száma Moszkvában

A hivatalos fertőzöttségi adatok alapján ez nem a koronavírusnak köszönhető. De akkor minek? És lehet-e hinni a hivatalos adatoknak?

Koronavírus: kétezer felett a hazai igazolt fertőzöttek száma
Koronavírus: kétezer felett a hazai igazolt fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában húszan gyógyultak meg, de tizennégy hatvan év feletti beteg is elhunyt. Grafikonokon mutatjuk a járvány terjedését!

Lakosságarányosan csak Bulgária tesztel kevesebbet nálunk az EU-ban
Lakosságarányosan csak Bulgária tesztel kevesebbet nálunk az EU-ban

Négyezer koronavírus-tesztet sem végeztek el Magyarországon egymillió főre vetítve, pedig ott, ahol már sikeresen megállt a járvány terjedése, mind tömeges tesztelést alkalmaztak. Eközben az ezt követelő hangokat a közmédia álhírnek titulálja.

Ésik Sándor
Koronavírus-ügyben nincs nemzetállami megoldás

Ahhoz, hogy hosszútávon is legyőzzük a koronavírust, sokkal több adatra lenne szükség, és egységes módszertan alapján kellene őket felvenni és kiértékelni. Ehhez legalább európai szinten egységesen kell cselekedni.

Hogyan terjed Magyarországon a koronavírus? Grafikonokon mutatjuk!
Hogyan terjed Magyarországon a koronavírus? Grafikonokon mutatjuk!

Mennyivel ugrott meg a koronavírusosak száma? És hány új eset van? Mennyit tesztelünk a környező országokhoz képest? Kövesd nyomon az Azonnali naponta frissülő statisztikáin!

Újabb magyarországi áldozata van a koronavírusnak, hárman viszont meggyógyultak
Újabb magyarországi áldozata van a koronavírusnak, hárman viszont meggyógyultak

Az 59 éves beteg több krónikus betegséggel is küzdött. Emellett 492-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma itthon.

Egyre rosszabb az oktatás minősége Magyarországon az ENSZ szerint
Egyre rosszabb az oktatás minősége Magyarországon az ENSZ szerint

A nemzetközi szervezet felmérte, hol állnak az egyes EU-tagállamok a fenntarthatósági fejlődési célok elérésben, hazánk huszonegyedik az huszonnyolcból.

Ésik Sándor
Arra a fényképre lehet, hogy egy német rendőr is kiment volna

Egy „makulátlan civilként” kampányoló jelöltet tiltott adatbázis-építésen érni, de akár csak annak gyanújába keverni telitalálat. Ez attól nem lesz jogszerű, hogy a Fidesz állami és egyéb adatbázisokat használva kampányol.

1 2