Kigyógyult a koronavírusból Habsburg Károly

Szerző: Techet Péter
2020.03.26. 14:47

Habsburg Károly csütörtökön bejelentette: az utolsó teszje is negatív lett, majdnem három hét karantén után gyógyultnak számít.

Kigyógyult a koronavírusból Habsburg Károly

Amint az Azonnali is arról beszámolt, az utolsó osztrák császár és magyar király unokája, Habsburg Károly maga jelentette be pár hete, hogy ő is elkapta a koronavírust, ezért karanténba kellett vonulnia. A Páneurópai Unió osztrák tagozatának elnöki tisztségét is betöltő Károly akkor a Kronen Zeitungnak azt mondta:

az egész olyan, mint egy influenza, csak lassabban múlik.

Habsburg Károly három héttel ezelőtt egy genfi konferencián kaphatta el a vírust, ahol nagyon sok milánói is résztvett. Egy barátja hívta fel, hogy őneki már pozitív lett a kongresszus után a tesztje, ezért teszteltette magát Károly is, aki addigra már maga is köhögött. Az osztrák hatóságok munkáját és gyorsaságát dicsérte, ugyanis szerinte nagyon szakszerűen végezték el rajta a tesztet, és már másnap rendőr hozta az eredményt.

Alsó-ausztriai házában töltötte az elmúlt majdnem három hetet. Ma az osztrák Páneurópai Unió honlapján jelentette be: tesztje negatív lett, elhagyhatja a karantént, gyógyultnak számít. De jelezte:

ez számára még „nem visszatérés a normális életbe”,

mert a jelenlegi helyzetben az a legjobb, ha továbbra is otthon marad, és minden teendőjét online végzi el. Fia, az autóversenyző Ferdinánd Zvonimir eközben katonai szolgálatát teljesíti, Ausztria élelmiszerellátását biztosítja egy gyárban.

Nyugati szomszédunknál a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint jelenleg 6001 fertőzött van, 42-en hunytak el eddig, és 112-en gyógyultak meg.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek