Varga Judit még azelőtt elsietett a Kormányinfóról, hogy kérdezni lehetett volna tőle

2022.02.16. 12:38

Rendkívüli Kormányinfót hirdettek meg szerda délutánra Varga Judit sztárvendéggel, elmentünk rá.

Varga Judit még azelőtt elsietett a Kormányinfóról, hogy kérdezni lehetett volna tőle
„Nem ért minket meglepetés az Európai Bíróság Ítéletével” 

– mondta Varga Judit a Kormányinfón az Európai Bíróság mai ítéletét kommentálva. 

„A testület politikai szereplővé lépett elő, mert a verdikt újabb politikai nyomást jelent a magyar kormánnyal a gyermekvédelem terén” – tette még hozzá.

Mint ismert, a testület elutasította a magyar és a lengyel kormány keresetét az Európai Unió új jogállami eljárásával kapcsolatban, ami lehetőséget ad az Európai Bizottságnak, hogy akár pénzügyileg is szankcionálja a jogállami értékeket felrúgó tagállamokat.

Négy éve a népszavazás és a választások zárták le a migrációs vitát a Bizottság és a kormány között, most is így lesz. Akkor is támadott minket Brüsszel, most is. A gyermekvédelmi törvény a probléma, nem a jogállamiság – mondta, majd elment anélkül, hogy kérdezni lehetett volna tőle.

Varga el, Gulyás marad

Ezután más kérdésekről beszélt Gulyás Gergely, mint mondta, a benzinár stop miatt nem lehet limitálni a benzintartályba töltendő üzemanyag mennyiségét, csak külön tartályban lehet maximum tíz liter benzint engedélyezni, ezt a NAV ellenőrizni fogja,

az esetleg bezárt benzinkutakat pedig a MOL veszi át.

Az uniós perköltséggel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta (ezt a magyar államnak kell kifizetnie), hogy az minimális összeg.

A bajba jutott benzinkutakkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva leszögezte, nem fogják kompenzálni a magyar adófizetők pénzéből.

Az orosz-ukrán feszültséggel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a kormány utasította a belügyminisztériumot, hogy mérjék fel, egy esetleges fegyveres konfliktus esetén hányan jöhetnének át a határon, őket hol, milyen körülmények között lehetne elszállásolni, de ez egyelőre nem nyilvános adat.

Milyen nyomásgyakorlás?

Az Azonnali kérdésére, miszerint hogy milyen nyomásgyakorlásról beszélünk, ha a kormány azt mondja, hogy nem fognak pénzeket elvonni, Gulyás azt felelte, hogy

az uniós rendelettel egy politikai igénynek szeretnének megfelelni.

Gulyás azt mondja, hogy a jogállamiság címszó alatt az EU-ban a másképp gondolkodókat szeretnék megbüntetni. Azt is hozzátette, az objektív vizsgálatokon Magyarország mindig a legjobbak között van. Azt is hozzátette még, hogy a jogállamiság szerint akkor kerül veszélybe, ha a baloldai koalíció kerül hatalomra.

Van-e értelme a népszavazásnak?

A kormány megítélése szerint

mikor lesz érvényes az április harmadikai népszavazás,

kérdeztük a Kormányinfón, mire Gulyás azt mondta, jogi értelemben akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint fele részt vesz rajta. A politikai megítéléshez az is hozzátartozik, hogy 3-4 millió szavazatot nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A népszavazási érvényesség jogi kérdése és a népszavazás politikai következménye, mint magyarázta, elválik egymástól.

A Kormányinfón felhívtuk arra is a figyelmet, hogy a Fidesz által kiadott, az Európai Bíróság ítéletével foglalkozó közlemény szerint az Európai Bíróság perelte be Magyarországot, holott ez éppen fordítva történt.

„De, ez egy pontos megfogalmazás, hiszen kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen” – magyarázta Gulyás.

Ez a kettő viszont nem ugyanaz, hívta fel főszerkesztőnk Gulyás figyelmét,

ami látszólag nem zökkentette ki a politikust.

Újabb államosítás?

Mint azt feburár 16-án, a Kormányinfó reggelén megírtuk, a jelek szerint a meddőségi központok után átvenni – azaz államosítani – készül az állam a vesebetegek kezelését végző cégeket is.

Tavaly nyáron szép csöndben kiírtak egy közbeszerzést, majd ennek nyomán szerződés is létrejött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., és a Cryptic Consulting Kft. között.

A szerződés szerint a Crypticnek kellett elvégezni öt egészségügyi szolgáltató cég átvilágítását, azt vizsgálták, hogy a dokumentumban csak Céltársaságokként, sorszámozva említett nevezett cégek megfelelnek-e a majdani állami tulajdonbavétel feltételeinek.

Most megkérdeztük, mivel semmilyen infót nem adtak az üggyel kapcsolatban, tervezi-e az állam a vesebetegkezelések, dialízisek állami kézbevételét.

„Utána kell néznem, hogy a kettő között bármilyen összefüggés van-e" – válaszolta röviden Gulyás.

Hova lett Varga Judit?

Több kérdés is elhangzott azzal kapcsolatban, hogy

Varga Judit miért ment el anélkül, hogy akár egy kérdést is fel lehetett volna tenni neki.

(Lapunk egy hete minden miniszter nyilvános programjáról érdeklődött, ahol esetleg megkérdezhetnénk őket aktuális ügyekről, de egyetlen választ sem kaptunk.)

Gulyás Gergely szerint minden miniszter maga dönti el, hogyan kommunikál a sajtóval, kinek ad interjút, ő a kormányinfókon rendszeresen kiáll az újságírók elé, ez a „balliberális oldalról nem mondható el”.

KIEMELT KÉP: Varga Judit / Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek