Egyelőre döcögve halad a Három Tenger Kezdeményezés

Szerző: Zeöld Zsombor
2022.09.07. 16:00

2022. június 20–21-én rendezték Rigában a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) éves csúcstalálkozóját. A tét a tizenkét EU-tagállamot (Balti hármak, Visegrádi Négyek, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária) magában foglaló, a Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger közötti területet lefedő együttműködés jövője volt: a kiújult orosz–ukrán háború fényében kellett volna az együttműködést egy fenntartható pályára állítani. Nem sikerült.

Egyelőre döcögve halad a Három Tenger Kezdeményezés

A 2015–16-ban, lengyel és horvát kezdeményezésre megalakult csoport a tágabb közép-európai térségben egy észak–déli fejlesztési tengely kialakítását tűzte ki maga elé, a cél az energetikai infrastruktúra (pl. gázvezetékek építése, szomszédos országok hálózatainak összekötése), a közlekedési (közúti, vasúti és légiközlekedési) hálózatok, illetve a térség országai digitalizációs projektjeinek fejlesztése volt.

A HTK megalakulását nagyban befolyásolta Oroszország Ukrajna elleni 2014-es háborúja: európai nézőpontból tekintve a Kezdeményezésre a katonai mobilitás növelése is támogatta a NATO keleti szárnyán lévő országok közötti együttműködés növelését – ezt azonban a nyilvánosság előtt egészen az idei csúcsig soha nem említették. A projekt a Trump-adminisztráció érdeklődését is felkeltette: Washingtonban úgy gondolták, hogy a HTK organikusan illeszthető be abba az amerikai külpolitikai eszközrendszerbe, melyben a fő cél az Oroszország és Kína elleni fellépés (a digitális terület itt elsősorban a Huawei elleni lépéseket jelentette).

Ezzel együtt is az előző amerikai elnöki adminisztráció a HTK-t egy európai vezetésű keretként kezelte, s egészen 2020-ig nem köteleződött el mellette olyan mértékben, mely jobban garantálta volna a keret politikai sikerességét – amikor viszont megtette, már „késő” volt. Ilyen előzmények mellett lépett hivatalba az a Biden-adminisztráció, amely semmit nem tett nemcsak a HTK-ért, hanem még az Oroszországgal szembeni politikája mibenlétéről sem tudott stratégiai döntést hozni – egészen legkésőbb ez év februárjáig.

Az együttműködés legkésőbb 2019 óta folyamatosan megoldatlan kérdéseket görgetett maga előtt, melyek nagy része a HTK keretében megvalósítani tervezett projektek finanszírozásával volt kapcsolatos. Az eredeti ötlet szerint a 12 tagállam állami beruházási bankjai által összegyűjtött források mellé piaci befektetők is érkeznek, akik kb. 5 százalékos megtérülési rátával számolhatnak.

Évek alatt nem csak az említett bankok által felajánlott források nagysága bizonyult alacsonynak (azon kívül, hogy nem is mindegyik résztvevő ajánlott fel forrást, a pénzek kezelésével megbízott Három Tenger Beruházási Alap [TSIIF] nem éri el az egymilliárd EUR-t – az „elvárt” nagyság kb. három–ötmilliárd euró lenne).

Idén Rigában úgy került sor az éves csúcstalálkozóra, hogy a megoldatlan pénzügyi kérdéseken (hogyan lehet növelni a bevont államok számát, az általuk felajánlott összeget, hogyan lehet az együttműködést vonzóbbá tenni a magánszféra számára) kívüli, szintén nyitott politikai kérdések (a jelenlegi washingtoni vezetés el-e akar nyilvánosan köteleződni a HTK mellett) mellett még várható volt, hogy Ukrajna kérdését is érinteniük kell a résztvevőknek.

Washington magasrangú képviselőt nem küldött a rendezvényre, Antony Blinken külügyér videokonferencián keresztül jelentkezett be – ezzel gyakorlatilag véglegessé vált: a Biden-adminisztráció hivatalba lépése után gyökeresen csökkentett (elméleti) amerikai szerepvállalás mára a hangzatosnak is alig tekinthető nyilatkozatokon kívül semmilyen politikai támogatás megadására nem hajlandó a HTK-nak. (A médiagépezet azonban beindult – és az amerikai hozzáállás itt kezd valahol abszurddá válni: a hírek most arról szóltak, hogy Washington 300 millió USD értékben fog hozzájárulni az Alaphoz.

A lépés megsüvegelendő lenne – ha egyfelől korábban nem csökkentették volna egy feltételekhez kötött egymilliárd USD-s támogatást feltételes 300 millióra, másfelől a litvánok 2021 novemberében nem kaptak volna kétoldalú alapon 600 millió USD értékben export keret-megállapodást Kína ellensúlyozására. Nem új összegről van tehát szó – az viszont tény, hogy ez a pénz biztosnak tekinthető.)

A politikai-gazdasági kérdés, hogy az amerikaiak által a szervezetben hagyott űrt lehet-e pótolni olyan befektetővel, aki osztja Washington Kínával és Oroszországgal szembeni álláspontját, s annak érdekében, hogy ezen két állam ellen súlyt képezzen, befektetni kíván Közép-Európába. Tavaly nyár óta lehetett arról hallani, hogy Japán érdeklődése növekszik a HTK iránt.

Azzal együtt, hogy a mostani rigai csúcson Tokió képviseltette magát, a szigetországtól a formálódó együttműködés mélységével és tartalmával kapcsolatban gyors döntést pl. kulturális okokból fakadóan sem lehet nagyon várni – a hivatalos nyilatkozatban is pusztán annyi szerepelt, hogy a japán kormány kész bátorítani az ország cégeit: fektessenek be többet a térségbe.

Ukrajna az együttműködésbe történő bevonásával kapcsolatban a problémát az is okozta, hogy a HTK-tagállamiság az EU-s tagsághoz kötött. Azt, hogy a csoport Kijev felé nyit (Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemcsak meghívást kapott az alkalomra, hanem Ukrajna „együttműködő partnerévé” vált az együttműködésnek), a politikai gesztuson túlmenően úgy lehet értelmezni, hogy egyes tagállamok (lengyelek, románok, esetlegesen a baltiak vagy a szlovákok) megpróbálnak majd olyan projekteket kezdeményezni, melyek elsősorban infrastrukturális fejlesztési célokat tűznek ki – Kijev megsegítésére.

Andrzej Duda és Klaus Iohannis lengyel és román elnökök a sajtótájékoztatón pl. emiatt hozták szóba az ukrán gabona vasúti exportjának fontosságát. Rigában derült ki az is, hogy a következő évi csúcsot (2018 után újfent) Románia rendezi majd. A román lépés két dolgot mutat: egyfelől azt, hogy a bukaresti diplomácia minden lehetséges eszközt és alkalmat megpróbál megragadni arra, hogy a Fekete-tenger térsége fontosságának megnövekedése miatt saját geopolitikai helyzetét maximálisan kihasználja, másfelől azt: egy ekkora földrajzi kiterjedésű együttműködésben, mint a HTK-ban igenis létezhet rivalizálás az „északi” és „déli” államok között.

Az, hogy idén Rigában elsősorban pénzügyi szempontból nem sikerült áttörést elérni a HTK jövőjével kapcsolatban, azt is mutatja: az együttműködés nagyon korlátosan képes (az egyébként megalapozott) fő céljaihoz érdemben hozzájárulni. Jelen pillanatban úgy látszik: bármennyire is megalapozottak voltak a célok, az EU keleti részén nagyon korlátozott a jövője egy ilyen, földrajzilag túl nagy és nem kellőképpen mély együttműködésnek.

A térségbeli regionális együttműködések jövője így egy-egy részterületre kialakított, kislétszámú és korlátozott fókuszú csoportokon múlhat – ehhez a forgatókönyvhöz kellene a V4-nek is alkalmazkodni.

NYITÓKÉP: Wikimedia Commons/Presidency of Bulgaria

Zeöld Zsombor
Zeöld Zsombor Vendégszerző

Politikai elemző, kutató. Fő kutatási területe a Nyugat-Balkán és Közép-Európa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek