Nyílt levél Szili Katalinnak az általa Tusványoson méltatott nemzetpolitika kapcsán

2022.09.01. 15:05

Kati, Neked híresen tiszta volt mindig is a kezed, amit még ellenségeid sem vitattak sohasem. Akkor mondd meg: mi végre vagy te még mindig ezek között? Ennyire csak nem volna alacsony a jogosan járó házelnöki nyugdíj?!

Kedves Katalin,

már egy ideje forgott a fejemben a gondolat, hogy szükséges volna írnom Neked egy nyíltlevelet dicstelenül záruló pályád alakulása kapcsán. Aztán a tengernyi munka miatt állandósuló időhiány okán ennek papírra vetése folyton-folyvást elmaradt; most végül mégis rászántam magam. Kifejezetten azért "ragadtam tollat", mert minap jutott el hozzám interneten a Tusnádfürdőn adott legutóbbi hosszabb nyilatkozatod, melyben dicsérőleg nyilatkoztál az elmúlt évek nemzetpolitikájának eredményességéről. Végül is ezen adás apropóján - a csaknem másfél évtizedre visszanyúló régi ismeretségünkre alapozva - bátorkodom az alábbiakban bő lére eresztve jó szándékkal felvázolni Számodra egy megfontolásra javasolt meglehetősen kritikus gondolatmenetet.

Kissé messzebbről vagyok kénytelen kezdeni az okfejtésem, de hamarosan ki fog bontakozni Számodra is, hogy miért van erre szükség.

Mint ismeretes: tevékenykedett hosszú évtizedeken keresztül hazánkban a rendszerváltáskor még sokak által behatóan ismert, valamint széles körökben tisztelt - ámbátor felettébb változatos megítélésű - népi mozgalom. A szóban forgó irányzatot reprezentáló jótollú irodalmár kört sok minden jellemezte az előző századfordulótól kezdődően a Horthy-érán és a kádárizmuson át egészen a rendszerváltó évekig bezárólag, ám visszatekintve leginkább talán a kérlelhetetlen elvhűség tekinthető e közösség legfőbb sajátjának generációk során keresztül. Időnként tévedések sokaságába lovallták bele magukat (legjellemzőbb módon a második nagy háború környéki években), mint bárki más is, aki tetterősen lép fel vérzivataros időkben.

Azonban még szörnyű tévedéseikben is gyakorta kifejezetten szerethetők maradtak éppen eme kérlelhetetlen elszántságuk folytán.

Gondolhatunk ilyenkor teszem azt a valaha kedves bohém hírében álló Csurka Istvánnak az évenkénti Körkép kiadványok borítójáról ismert rendszerváltás előtti kedélyes-spicces ábrázatára. Lelhetünk körükben a háború utáni időkben elvhű antikommunistára éppúgy, mint magas hivatali pozíciókig repített kommunista kitartottra. Előbbi csoport kapcsán a szélsőjobbra sodródó Sinka István nevesíthető tán’ legtalálóbb példaként, utóbbi kör vonatkozásában meg főként Veres Péter jut most legékesebb példaként eszembe. Egyetlen tekintetben azonban mindannyian azonosnak tűnnek: mindig az eszmerendszerük centrumában lévő - általuk a valóságosnál szebbnek konstruált - egyszerű nép szolgálata lebegett szemük előtt, sohasem önmaguk haszna foglalkoztatta őket, és esetleg idővel ártalmassá váló tetteikben sem voltak soha eleve ártó szándékúak.

Móricz Zsigmond ugyan vitathatatlanul Gömbössel parolázott ideig-óráig, de - amint a kezdetben földosztást ígérő nemzeti radikális vezető a nagybirtokrendszer mellé állt – nyomban eltávolodott tőle írótársaival egyetemben. Egy máig legendás hivatalos vacsorán - a vonatkozó adoma szerint - botrányos keretek között szakított a kormányfővel: fennhangon felolvasta egy földmunkás család heti étkezésének szegényes "menüsorát" a díszesen öltözött, roskadó asztalok mögött trónoló hatalomittas, díszmagyaros hallgatóság számára. Pár évtizedre rá a népi irányzatot informálisan vezető Illyés Gyula, vagy az ő elhunyta után a közösségen belül afféle "első az egyenlők közötti" pozícióhoz jutó Csoóri Sándor ugyan jobb híján belesimult az államszocialista hatalomba, azonban az eleinte öblös legitimitás-hiánnyal, majd később súlyosbodó demenciával küzdő kádáristáktól alaposan megkérték a legitimáló támogatásuk árát.

A terebélyes infrastruktúrával bíró Írószövetség többé-kevésbé az övék lett, előbb-utóbb csak kipréselték Aczél elvtársból a Hitel folyóirat elindítását, Csurka István és - a demográfiai krízis kapcsán idejekorán vészharangot kongató - Fekete Gyula bácsi a Magyar Nemzet hétvégi mellékletének rendszeres tárcaírójává avanzsálhatott, ahol többek között még Illyés Gyula is közreadhatta máig híres nagyesszéjét az erdélyi falurombolás ellenében. A körúti színházakban sorra futottak egy időben már-már tucatjával a Csurka drámák - tele annyi kétértelmű, mégis sokaknak könnyűszerrel dekódolható rendszerkritikus utalással. Czine Mihály közismert szereplője lett milliós nézettségű tévéműsoroknak. Végül mégiscsak lett - bármennyire fúrták sokfelé - a faluszéli művházaktól a budai Marczibányi térig széles körben elérhető táncházmozgalom, a literátor szubkultúrában pedig divatba jött az Erdély-járás (mert Sára Sándorék és Csoóriék bátran divatba hozták). Együtt munkálkodásuk révén idővel odáig fejlődhettek napi alkuik útján, hogy a rendszerváltáskor valódi tömegtüntetést szervezhettek Erdélyért a Hősök terén. Emellett idővel hozzájuk kötődő MTV-s hírszerkesztőségre tettek szert, illetve az akkortájt az egyik leghallgatottabb rádióműsorként számon tartott Vasárnapi Újságban szónokolhatott Csurka hétről hétre a közszolgálati főadón. Megharcolták a magukét, így szert tettek jussukra.

Úgy is mondhatnám: tégláról téglára építkeztek. Nem üveggyöngyökért adták el önmagukat.

Habár megalkudtak, de ezen döntésükből származtak részleges hozadékok szép számmal. Olykor pedig kaptak a nyakukra rendesen, amit bátran álltak: szilencium sújtotta sokukat gyakorta, ha csatlakoztak teszem azt a Charta 77-hez (megvédve Durayt), csattant a hátukon az ostor akkor is, ha éppen szót emeltek Erdélyért, netán New York államban kötetet adtak ki Püskinél, vagy Párizsban az '56-os emigránsok szerkesztette Irodalmi Újságban publikáltak. Hátuk bírta az ostorcsapást, hozzászoktak régtől fogva: még Horthy csendőrségének tisztjei edzették meg őket kardlapozásaik során. Megedződtek, de nem törtek meg. Sohasem voltak szervilisek. Inkább ravaszul alkudoztak, mint a csibész őstermelő a Fény utcai piacon, mikor átejti a jól öltözött vevőt hamar romló paradicsomot rá sózva némi felárért.

A körúton belüli értelmiség soraiban vagy netán az MSZP-n belüli urbánus ellenségeid táborában akasztották Rád egykor a "Szoknyás Pozsgay" gúnynevet, amivel - szándékuk ellenére - rengeteget segítettek Neked házelnöki korszakodban. Ugyanis egy csapásra feltettek Téged a térképre. Akkortájt kezdtem felfigyelni és felnézni Rád, mert beleálltál sorsodba: azonosultál a kínálkozó szereppel, mely kifejezetten jól állt Számodra. Az ezredfordulóra vákuumba jutó népnemzeti oldal "király(nő)i köntöse" autentikus módon idomult karakteredhez, mintha eleve Rád szabta volna a Teremtő. Házelnökként méltóságot adtál az általad reprezentált törvényhozó intézménynek, sőt még új funkciót is biztosítottál a parlamentnek: nemzetpolitikai és egyházpolitikai csúcsintézménnyé tetted. Ami nem csekély teljesítmény a nemzeti és vallási tematika felvállalásától tradicionálisan zsigerileg ódzkodó hazai baloldalon.

Aztán történt, ami történt; inkább áldozata voltál - semmint tettestársa - a gyurcsányi ámokfutásnak, a Medgyessy bukását követően a gyurcsányisták által elfoglalt, majd kényszerpályára vitt MSZP végleges szétzüllesztése pedig nagyrészt már nem a Te házelnökségi időszakodban lett beteljesítve. Lemondásodat követően fokról-fokra függetlenedve önhibádon kívül kiszorultál a hatalom centrumából. A rosszul megválasztott közvetlen munkatársaid nagyon sokat ártottak ekkortájt a bátran útjára indított – végül gyorsan elhalt - pártkezdeményezésednek. Viszont a Számodra végül végzetesnek bizonyuló kudarc nem égett rá személyedre.

A '14-es választást követően negyedszázadnyi politizálás után emelt fővel távozhattál a magyar közélet élvonalából a megérdemelt nyugdíjba környezetvédelmi bizottsági elnökként.

Az utolsó parlamenti ciklus se bizonyult azonban elvesztegetett időnek, hiszen szakértőidnek köszönhetően egymagad voltál képes letenni az állampárti alaptörvénytervezettel szemben egy precízen kodifikált alternatív alkotmánykoncepciót a Ház asztalára. A mihaszna ellenzéki országgyűlési frakciók csak lestek, hogy mire képes a szakmai háttered. Nem voltak hozzászokva efféle teljesítményhez felőled. Ezáltal ország-világ előtt képes voltál jelezni, hogy nem "csak" a nemzetpolitika és a környezetvédelem ügye felé, hanem a jogállam iránt is természetszerűleg elkötelezett vagy.

Csakhogy a hatalom különös heroinként tartja fogva a politikusok javát, mely delíriumos mákonyról valóban nehéz egycsapásra lejönni. Az elvonó gyakorta hatástalannak bizonyul még akkor is, ha egyesek bátran megpróbálkoznak vele. Viszonylag hamar jött a ’14-es kormányalakítást követően a miniszterelnöki megbízotti felkérés Számodra. Volt méz is a madzagon alaposan: a szívügyedként számon tartott nemzetpolitika. Sajnos bevetted a csalit, mint a jó előre beetetett balatoni ponty, melyet partra vetés előtt még fáraszt egy kicsit a horgász, hogy könnyebb legyen a vacsora asztalra szánt eledel vízből való kirántása. A hibásan meghozott döntésed visszaható módon ártott a teljes népnemzeti elkötelezettségű irányzatnak (nem csak személyednek). Ezért bizonyult hasznosnak a kormánypárti csali. Visszamenőleges hatállyal képesek voltak ezáltal stigmatizálni a nemzeti baloldal egészét,

egy csapásra hagyták beigazolódni a liberális körök felől a suttogó propagandában előszertetettel terjesztett vádat, miszerint a népnemzetiek mindig is a jobboldal által telepített aknák voltak az MSZP-n belül.

A vád persze velejéig gonosz és igaztalan volt, mára mégis helytállónak tetszik sokak szemében. Éppen döntésed folytán. Stigmatizáltál sokakat akaratlanul is. Beigazoltad az őszödi beszéd kitudódása óta a liberális körök felől terjesztett 2006-os „tőrdöfés elméletet”. Csoóri és Pozsgay halála után nagy hirtelenjében kellett Orbánnak egy becserkészhető népnemzeti nagyvad. Elejtette.

A hazai radikális jobboldalon szélsőséges hiperaktivitása és túlmozgása ellenére másfél évtizede politikai otthonra lelt – hivatali ideje alatt dilettáns csibe és süldőmalac osztogatásairól elhíresült - Hegedűs Zsuzsa álságos lemondása is rávilágít a tényre, hogy az orbánizmus teljeskörű válságba juttatta az országot. A külhoni szociál-liberális kapcsolatrendszere irányából - különösképp a Sorbonne háza tájáról – vélhetően mostanság komoly nyomás alá helyezett ex-főtanácsadó persze a botrányos tusványosi orbáni beszéd legjelentéktelenebb félmondatába kötött bele hisztériázva, mint a megesett serdülő lány, ezzel is sokadszorra magára adva a bohócsapkát. Álindokra kellett lelnie a felemásra sikeredett szakításhoz. Az intézményesült korrupciós láncolat és a sorozatos jogtiprás-cunami évtizedes gyakorlata ellenére mindvégig lojális főtanácsadó szerint egy csapásra mégiscsak tarthatatlanná vált az állampárttal ápolt szövetsége pusztán amiatt, hogy a vezérkar feje 30 évnyi élvonalbeli politizálás után sem vált képessé felismerni a globális alapszabályt: a napjainkban kizárólag a palesztinok ellen szerveződő izraeli szélsőjobbon legitim deklarált rasszizmus az európai szalonokból végleg kitiltatott. A Kis János egykori feleségeként nyilván sokfelé bekötéssel bíró - önmagát botrányosan máig baloldaliként aposztrofáló - szociológus nagyasszony döntése meghozatala után hamar visszakozni látszott. Nyilván azóta vagy az állampárti lófejet kaphatta meg ágyába, vagy postaládájába érkezett meg a korábbinál vaskosabb gázszámlája. Azonban a Macron-i elitek felé afféle hírvivőként alkalmazott főtanácsadó nevével fémjelzett váratlan dezertálási eset - jelentéktelensége ellenére - mégiscsak lakmuszpapír gyanánt kezelendő, hiszen kezdetét vette az állampárti falanx bomlása.

Egyre több volt az elmúlt években a szociálliberális oldalról elszármazott (Tusnádfürdőn, Kötcsén, valamint a szezonkezdő évértékelőkön sokszor jelen lévő) dezertáns a terebélyes kormánypárti holdudvarban. Kellettek a hatalomnak a jogtiprások kellős közepén a pluralizmus látszatának az unió felé reprezentált folytonos fenntartásához, mint egy falat kenyér. Néhány társutas-reprezentáns karakter ötlik hirtelen eszembe a köpönyegforgató sokaságból: a Terror Háza tájékán busás megbízásokhoz jutó, egykor elismert Habsburg-kutatóként egzisztáló, az állami csatornákon jelenleg futó vitaműsorokban előszeretettel szereplő – valaha SZDSZ-közeli - Széchenyi-díjas történész; a saját – egykor liberális értékrendet valló – „intézetének” élén szervilis tanulmánykötetek sorát közreadó, valaha a demokratikus ellenzék történetét jegyző – immár lovagkereszttel felékesített - politológus; a fénykorában az oktatási, majd a környezetvédelmi tárca élén is álló szebb napokat látott szabadelvű politikus; a hazai zöldpárt alapító elnöke; a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát és a Fenntartható Fejlődés Tanácsát valaha megalapító egykorvolt házelnök.

A fillérekért tartott társutas siserehad tagjai olcsón legitimálják a testes gázszerelő nevére vett (állítólag a kínai Nagy Falhoz hasonlóan még az űrből is látszó) gigantikus vagyon-konglomerátumot, a saját lábukon álló miniszterelnöki sarjak és aktuális párjuk egyre vaskosabb tárcáját, a '68 és az ezredforduló között felépített, majd egy emberöltő alatt tönkretett nyugati reputációt, az elcsaklizott országrészek és vertikumok sorát, a nyilvánvaló keleti fordulatot, az anno perspektivikus V4 véglegesnek tűnő szétverését. Orbán a tusványosi beszédében - némi malíciával sok sikert kívánva - égő istállóról beszélt, ahova a csehek és a szlovákok bekötik a lovaikat, nos félek, hogy freudi elszólás volt mindez éppen az ő részéről. Hazánk lovát vezetőszáron vitték be a Kreml lovardájába a türk tanács és az eurázsiai unió lovai mellé, ahonnan út már csak legfeljebb a vágóhíd felé vezet (lásd Ukrajna sorsát)...Tusványoson nem a tudatosan félreértelmezett, fajvédőnek titulált mondatok voltak a legbotrányosabbak, hanem leginkább az iméntiek.

A láthatóan mindehhez asszisztáló parlamenti ellenzék éppúgy társutasként funkcionál, mint a mandátummal nem rendelkező fentebb körvonalazott alakok.

Az ellenzékinek maszkírozott frakciókról legalább elmondható: legalább beárazzák és megkérik a szégyen árát. Gyurcsánynak még megadatik az Altus-csoport tulajdonlása, amit bármikor bezárathatna egy közepes bírsággal a NAV, vagy a kiszálló adórendőrség mint a Bige-birodalmat, vagy a cégeiből kiakolbólintott Vitézy szállodaláncait. Kapja a mannát a putyini ellenzékhez mérhető erkölcsiségű magyar ellenzék, mert jó szolgálatot tesz az "örök" kormánypártnak. Aztán ejtik őket, ha úgy hozza a sors fintora. Fogyóeszközök mind.

Eközben a határainkon túl lassan elfogy a magyar. Az állampárti dotációk révén lábon megvett tömbmagyar és szórvány-területi klientúra pedig hazahordja a bőségesen ömlő közforrásokat aranyozott talicskával minden hivatali munkanap végén. A szlovákoknál nincs a parlamentben magyar párt, a délvidéki magyar erő eközben falaz az autoriter szerb hatalomnak.

Ez volna szerinted a legutóbb Tusványoson is méltatott korszakos nemzetpolitika?

Az MSZMP-s múltú szereplők láthatóan még az átlagnál is jobban szeretik az állampárti akolmeleget. Van a kényelmes függőségnek egyfajta otthonosságot sugalló utánérzése; én ezt megértem. Csakhogy Kádár és Kreisky (az elhíresült K und K) gyakori csúcstalálkozóinak kezdete óta (az Öreg akkortájt nem mellékesen Helmut Schmidt és Willy Brandt irodáiba is bejáratos volt) jól tudhatóan nyugati irányba tekintett a hazai külpolitika ('68 és '89 között mégiscsak végbement a Valutaalap, Világbank, GATT/WTO tagság a szovjet fúró ellenére is). A karakterisztikáját tekintve dominánsan Antall és Horn fémjelezte '90-es években pedig hazánk a NATO és az EK/EU felé egy-másfél évtized alatt sikerre vitte a rendszerváltók által közösen vallott nyugatosítási stratégiát. Az MSZMP-n belül szerveződő reformkörök tán' nem ezt akarták a ’80-as évek derekától fogva? Ki tett többet a nyugatosodásért a korabeli baloldalon Horn Gyulánál? A Téged valamely kampánykörútján Pécsett anno felfedező örökké konyakba pácolt füstködbe vesző ex-pufajkás apparatcsik is pontosan tudta - dicstelen múltja ellenére -, hogy a nyugatosodásnak nincs létalternatívája. Szerinted ő mindezt hallva és látva nem forog a sírjában? Nem az ő kormányában lettél környezetvédelmi államtitkár? Tett többet bármely azt megelőző vagy azutáni kormányzat az euro-atlanti integrációért hazánkban? Nem a Te házelnökséged alatt csatlakozott hazánk az unióhoz? A jobbágy ivadékok tömegeit a faluszéli vályogkunyhóikból egy-két emberöltő alatt a nagyvárosi összkomfortos betonóljaikba felemelő népiek most nem csóválják odafentről a fejüket megtapasztalva a 12 évnyi uniósforrás-tékozlást, közpénz-harácsolást, álszenteskedő kereszténységet? A népiek körében szellemi vezetőként tisztelt Csurka István – ha élne - vajon mit írna minderről a Magyar Fórum címoldalán és milyen hangnemben?

Kati, Neked híresen tiszta volt mindig is a kezed, amit még ellenségeid sem vitattak sohasem. Akkor mondd meg:

mi végre vagy te még mindig ezek között? Ennyire csak nem volna alacsony a jogosan járó házelnöki nyugdíj?!

Más is kijön a törthányadából valamiképp. A késő éjszakák során át lelkes szakértőid által odahaza ügybuzgón kodifikált (nem mellesleg ismereteim szerint Számodra térítésmentesen oda ajándékozott!) alternatív alkotmánytervezetre emlékszel még? A Te képviselői indítványoddal került a Ház elé 2011 elején. Úgy hírlik: egy igazán nagyformátumú politikusnak szánták azok, akik írták Neked. Adhatták volna vaskos borítékért másfelé is (a Fidesz akkortájt szépen megpatronálta az övéit hála gyanánt a végül megszavazott, azóta sokszor kiegészített alaptörvény-fércmű normaszövegéért). Gondolom, az ajándékba kapott – a parlament honlapján máig neved alatt szereplő - normaszöveg megvan még Neked odahaza valahol. Javasolnám, lapozgasd gyakran! Célszerű volna feleleveníteni az abban foglaltakat, mint nyárvégi pótvizsga előtt álló bukott diáknak. Hátha sokadjára nekifutva teljesíthető volna még a valaha felvállalt missziód afféle megkésetten abszolvált többedik utóvizsgaként.

...és akkor a pártállami klientúra karmaiba dobott, a többi nagyvárosi tudományegyetemhez hasonlóan dicstelenül magánosított Pécsi Tudományegyetem kurátori székének tavalyi elfogadásáról még szót se ejtettünk.

Száz szónak is egy a vége: talán épp itt volna az ideje megfontolnod - a fentiekből kifolyólag – a Hegedűs Zsuzsához hasonlóan esetedben is bőségesen megindokolható lemondás gondolatát. A miniszterelnöki megbízotti bársonyszék és busás kurátori sarzsi megszűntével hátha még néhány apró töredékszilánkja menthető volna a néhai házelnöki renoménak, és az egykor sokakat megbabonázó közjogi méltóságnak.

Barátsággal:
Pétervári Zsolt

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek