Egy szülés minden idők legcsaládbarátabb kormánya alatt felér egy ugrással az ismeretlenbe

Aradi Péter

Szerző:
Aradi Péter

2022.07.31. 17:49

Nagy szerencse nekünk, hogy április elején minden kormányok legcsaládbarátabbika nyerte a választásokat, ráadásul elsöprő fölénnyel, mert hát, akkor már benne volt az asszonyban a gyerek.

Az optimista emberek jóval tovább élnek, mint a pesszimisták, bizonyították be amerikai tudósok, és mivel mi nem fiatalon, a húszas éveinkben vágtunk bele a családalapításba, hanem közeledve a negyvenhez, pláne minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy minél tovább kihúzzuk. Ha ehhez az kell, hogy próbáljuk optimistán szemlélni a dolgokat, akkor optimistán fogjuk szemlélni a dolgokat. 

Ahogy a szakértők mondják, a pozitív gondolatok képesek megerősíteni szervezetünk védekező rendszerét, az optimizmussal csökkenthető a stressz, kisebb az esélyünk a szívproblémák kialakulására, a szerveztünk általában hatékonyabban képes felvenni a küzdelmet a gyulladások, fertőzések és krónikus betegségek ellen. 

Egy Martin Seligman nevű amerikai pszichológus, akinek munkája olyan műveket ihletett, mint a Békés szülő, boldog gyermek, a Hogyan nevelj boldog gyermeket, vagy A tudatos család, az optimizmus röviden azt a képességet jelenti, hogy az ember megértse a jelenlegi helyzetet, úgy ahogy van, és aztán azon dolgozzon, hogy

a változásokat a maga javára fordítsa.

A tények ugyanis, mint mondani szokták, makacs dolgok, nem változnak, a hozzáállás viszont változhat. 

Arról nem is beszélve, ha egy gyerek pozitív légkörben nevelkedik, ha már az élet korai szakaszában pozitív hozzáállást lát otthon, és azt tanulja el, akkor könnyebben kezeli majd a felnőtté válással járó nyomást.

Ebben a szellemben

Nagy szerencse nekünk, hogy április elején minden kormányok legcsaládbarátabbika nyerte a választásokat, ráadásul elsöprő fölénnyel, mert hát, akkor már benne volt az asszonyban a gyerek. Ha a liberálbolsevista, hazafiatlan moslékkoalíció nyerte volna a választásokat, a minimum az lett volna, hogy elköttettem magam, de hát, láttuk az eredményt, az eredmény pedig magáért beszél, köttetésre nem volt szükség. 

Igen ám, de egyszer csak megrepedt a méhburok, elfolyt a magzatvíz, és akkor kellett rájönnünk, hogy hiába bújtuk a netet, és kajtattunk mindenfelé, még mindig

fingunk nem volt, mi fog most történni. 

Mivel Orbán uram a hétvégét fajelméleti kérdések fejtegetésével töltötte Romániában, amit mi csúnya dolognak tartunk, és még egyébként is dolgozunk azon, hogy a pozitív szemléletet átültessük a gyakorlatba, ráadásul azt sem szeretnénk, ha politikusnevek repkednének a gyerek feje felett, egyelőre úgy döntöttünk, hogy Orbán uramra Miszter Locsifecsi Uraságként fogunk hivatkozni. 

Ahogy telnek az évek, akár még azt is gondolhatja a gyerek, hogy nekünk is van egy képzeletbeli barátunk. 

Már csak azért is nehezen összeegyeztethető mindez a pozitív szemléletű családmodellel, mert azt szeretnénk, ha a gyerek jó példákat látna maga előtt. Márpedig az, ha az ország egykor legtehetségesebb politikusának tartott Miszter Locsifecsi Uraság 59 évesen azt tartja legjobb megoldásnak, ha még gyorsan, látványosan benácul, hát az minden, csak nem sikertörténet.

Belevittek egy csavart

Na, de visszatérve, egyszer csak ott álltunk, hogy na, most akkor, mi lesz. Minden kormányok legcsaládbarátabbika ugyanis, amikor rendkívül helyesen eltörölte a hálapénzt, megszüntette a fogadott orvosnál szülés lehetőségét is. 

A dolog most úgy néz ki, hogy mindenkinek a területileg illetékes, azaz a lakcímkártya szerint hozzá legközelebb eső kórházban kell szülnie. 

Azt hiszem, nem mondunk hülyeséget, amikor azt mondjuk, hogy egy nő szüléskor arra vágyik, hogy biztonságban érezze magát, és hogy olyan emberek vegyék körbe,

akik megnyugtatják és figyelnek rá.

Mivel a feleségem világ életében magánrendelésre járt, amikor nőgyógyászhoz ment, egyértelmű volt számunkra, hogy nála fogunk szülni. 

Csakhogy, itt jött az első csavar, kiderült, hogy a kórházban, ahol dolgozott, a szülés 660 ezer forintnál kezdődik, amiben még mindig nincs benne, hogy automatikusan hozzá kerülünk, ezért ugyanis még további, azt hiszem, 120 ezer forintot kell fizetni. 

Ezenkívül mindenért, mint a balatoni büfében a kecsöpért, a szelet kenyérért, extra tejfölért, a csapvízért, szóval mindenért fizetni kell. Az epidurális érzéstelenítés további 50 ezer forint, a császár további 150 ezer, és így tovább. Márpedig egy császárra, bármennyire is nem akarja az ember, elég jók az esélyek. Egy 2016-os felmérés szerint fogadott orvosnál a szülések 45 százaléka végződött császármetszéssel. 

Hosszas tanakodás után végülis arra jutottunk, hogy röhej, hogy egymilliót fizessünk egy szülésért. Úgyhogy

jöhetett az ugrás az ismeretlenbe.  

Megkezdtük a terepmunkát

Az élet úgy hozta, hogy a közelmúltban elköltöztünk, a területileg illetékes kórház pedig a város másik oldalára került, ami békeidőben is legalább fél órára van kocsival, de mivel most Karácsony Gergely főpolgármester háborút indított az autósok ellen, csúcsforgalomban akár órákig is eltarthat az út. 

A jogszabályok szerint a kórházak egy előrehaladott állapotú szülést nem utasíthatnak el, azonban a neten több fórumon is találkoztunk olyan bejegyzésekkel, hogy azt mondták az anyának, aki nő, és az apának, aki férfi, hogy még órákig eltarthat, mire beindul a szülés, menjenek csak szépen tovább, azaz mégis elküldték őket. 

A háborítatlan szülés tehát inkább csak úgy ímmel-ámmal alapjog. Bár Gulyás Gergely, izé, Miszter Habakuk, januárban azt mondta, a problémakör a kormány előtt is ismert, mégse történt semmi.

Hogy ne érjen minket a vád, hogy meg sem próbáltuk betartani a törvény szövegét, becsülettel kiautóztunk, de hát, azt láttuk, hogy az épület lehangolóbb, mint egy évtizedek óta elhagyatottan álló szakszervezeti üdülők, a park szintén lepusztulva. 

Amikor ott jártunk,

a földszinten nem fogadott minket senki,

az emeletekre egyetlen lift vitt föl, az is 10 percenként járt, a lépcsőház szintén lerohadva, az emeleten megint csak, az égvilágon nem járt senki, az ajtók, a kiírások nem mondtak semmit, hova kéne bekopogtatnunk, hol kéne várakoznunk, hova üljünk, ha bele akarunk botlani valakibe, hol reménykedjünk. 

Mivel akkor még nem voltunk ilyen optimisták, azt mondtuk, lehet valami abban az állításban, hogy ápolók, gondozók, általában egészségügyi dolgozók tízezrei hiányoznak a rendszerből. Ha ennyire nincs itt senki, hogyan bízhatnánk megfelelő ellátásban? 

Az egész kiruccanás alatt végül két dolgozóval találkoztunk, az egyik a büfés volt, mert tőle kérdeztük, hol kell kifelé érvényesíteni a parkolócetlit. Ő egyébként azt mondta, hajtsunk ki nyugodtan a parkolóból, mert úgysem nézi senki, kvázi ingyenes a parkolás. A másik pedig a parkoló kijáratánál az őr volt, mert kiderült, hogy aznap mégis nézték. 

Hallom, ahogy a felhördül a kedves olvasó, hogy akkor miért nem változtattunk lakcímet, és minden meg lett volna oldva. 

Mi próbáltunk, azonban kiderült, hogy a félemeleti lakás, ahova albérletbe beköltöztünk, az önkormányzatnál nem félemeletiként van nyilvántartva, ahogy a szerződésünkben, és ahogy a tulajdonosnál, apró malőr, szóval nagyon hosszú,

nagyon bürokratikus procedúra vette kezdetét,

és látszott, hogy nem fog véget érni, mire megjön a baba.

Gyűltek a sötét felhők

Nem mondom, hogy ezen a ponton nem éreztük azt, hogy

kicsúszott a lábunk alól a talaj,

de talán ez a felismerés is kellett ahhoz, hogy végülis nyugat-európaias családból, amelyik okkal reméli, hogy az adójából ellátást is kap, évtizedek csalódása után pozitív szemléletű család lettünk. 

Amikor a feleségem bement két hónappal a szülés előtt a hozzánk legközelebb eső kórházba, a János kórházban, és elsírta magát a folyosóján, akadt egy orvos, aki azt mondta neki, érti a problémát, befogadnak a János kórházba, ha eljön az idő, megígérheti, hogy nem fognak elhajtani minket. Nem mondom, hogy megnyugodtunk, de valami kapaszkodót legalább jelentett a dolog. 

Miért félünk a közegészségügytől? 

Lehet, nem szorul különösebb magyarázatra, de azért álljon itt. Hát, azért, mert a hírek évtizedek óta arról szólnak, hogy a magyar egészségügy haldoklik: évtizedek óta küzd az olyan problémákkal, minthogy

megalázóak a munkakörülmények,

állandó a túlterheltség és szégyenletesek a fizetések. 

A járvány alatt is arról lehetett olvasni, hogy hogy az egészségügyi szakdolgozók mintegy 40 százaléka tervezi, hogy lelép az állami rendszerből, ha egyszer megszüntetik a vészhelyzetet.

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szerint 2022 végéig több ezren távozhatnak abból a rendszerből, amiből már is, ahogy a Magyar Hangnak nyilatkozó Rékassy Balázs orvos-egészségügyi szakközgazdász magyarázta, amelyikből máris mintegy

20-25 ezer szakdolgozó hiányzik,

és emiatt beavatkozások, műtétek maradnak el, a várólisták pedig a végeláthatatlanok. 

És hát, hiába ilyen kritikus a helyzet, maga Miszter Locsifecsi Uraság mondta azt 2021 júniusában, kereken egy évvel ezelőtt, hogy semmilyen egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz. Harminc éve követi ugyanis az egészségügyi reformokat testközelből, és eddig azt látta, hogy az egészségügyi reformokkal az emberek általában csak rosszabbul jártak. 

A kormány ráadásul az állami szolgáltatások javítása helyett a magánkórházak különböző beruházásait finanszírozza lelkesen, mert a kormányközeli vállalkozók, meghallva az idők szavát, elkezdték bevásárolni magukat a magánellátásba, amelyet – micsoda ördögi kör! –

a közellátás romló színvonala miatt

egyre többen kénytelenek választani.

És persze, arról se feledkezzünk meg, hogyan gondolkodik 2022-ben a magyar kormány az egészségügyről. Az újabb Orbán-kormányban sem lett önálló környezetvédelmi, oktatási és egészségügyi tárca – ráadásul ez utóbbi két ágazatot a Belügyminisztériumhoz helyezték át. Magyarországon kívül, írta a Népszava, jelenleg a világ egyetlen államában látja el ugyanaz a személy a belügy- és egészségügyi miniszter feladatait: a Pápua Új-Guinea mellett fekvő Nauru szigetén.

Miért féltünk a János kórháztól? 

Mert a Szent János kórházzal kapcsolatban a kormány egyszer már, a 2010-es évek közepén döntött úgy, hogy bezárja, mert nehezen megközelíthető, és mert az évtizedek óta fel nem újított pavilonrendszerű épületeiben nem lehet korszerű, gazdaságos ellátást telepíteni. 

És bár a kormány aztán szuperkórházzá minősítette a János kórházat, 2018-ben pedig félre is tett a felújítására nevetséges, 495 millió forintot – az összehasonlítás végett, az Alapjogokért Központ 1,4 milliárd vásárolt hatszintes épületének felújítására 300 millió forintot költöttek, a 130 éves János kórház területén 50 kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb épület van,

amire egyenként ennyit kellene fordítani

–, ahogy az RTL Klub 2022 áprilisi riportjából kiderült, a felújítás azóta is húzódik. 

A kórházzal kapcsolatban nemcsak mi mondjuk azt, hogy szinte reménytelen az állapota, egy térdszalagszakadás és egy bringás bukás miatt én is kétszer kerültem már ide, úgyhogy van személyes tapasztalatom is, hanem politikusok is és hát, a János kórház is tett egy lehelletfinom utalást a dologra. 

Amikor Miszter Habakuk 2018-ban bejelentette a Hegyvidék Kulturális Központban a támogatást, a helyszínen volt Láng Zsolt, a II. kerület akkori polgármestere, aki maga mondta, hogy

a kórház „így nem maradhat". 

2019-ben pedig karácsonyi adománygyűjtést indított a János kórház Facebookon, a gyermekosztályon például mosószerrel, lázmérővel és elektromos szúnyogirtóval álltak nagyon szarul, de kéztörlőből, vécépapírból és vécéillatosítóból is jelentős volt a hiány. 

Amikor tehát a cikk elején azt írtam, hogy ugrás az ismeretlenbe, akkor egy kicsit még visszafogottan is fogalmaztam.

Minden jó, ha a vége

A küzdelem aztán hosszú volt, de – és tulajdonképpen ezért született a szöveg – a kórháztól

minden segítséget megkaptunk,

sőt, utólag nehezen tudjuk elképzelni, hogy ennél alakulhatott volna jobban is. 

Ahogy a Válaszonline is írta, a magyar egészségügy hálapénzzel legjobban fertőzött területe a szülészeti ellátás volt, a szülések 68 százalékánál fizettek hálapénzt, aminek az átlagos összege 111 ezer forint volt, az átállás tehát itt a legdrasztikusabb. 

A nők a biztonságérzetüket váltották meg a borítékban csúsztatott pénzekkel, illetve a lehetőséget, hogy ugyanaz a személy legyen jelen a szülésnél, aki várandósgondozást végezte. A dolog rettenetesen működött, de egy mutató összefoglalta az egész értelmét: az ügyeleten szülők 62 százaléka tapasztalt tiszteletlen vagy bunkó bánásmódot, fogadott orvosnál

ez az érték 42 százalékra csökkent. 

A szülőszoba a János kórházban egy fél lakásnyi, az orvosok, szülésznők, ápolók pedig mind-mind szuperkedvesek voltak, minden szavuk és mozdulatuk arról árulkodott, nagyon jól tudják, mit csinálnak, bíztattak, bátorítottak, mindezzel

együtt áradt belőlük a nyugalom,

és egyetlen kritikus pillanatban sem éreztük, hogy magunkra hagytak volna, pedig egymást váltották a kismamák, és nagyüzemben születtek a babák. Az mondjuk igaz, hogy lázmérőből két szobára jutott egy, de annyi baj legyen.

Mi három turnust is elfogyasztottunk a küzdelem alatt, és sokat elmond a dologról, hogy a feleségem mindig azért fohászkodott, hogy az adott csapat alatt szüljön meg, mert ők olyan jól bántak vele. Aztán jött egy következő csapat, és hamar kiderült, hogy ugyanolyan kedvesek. 

Én csak egy újságíró vagyok, vagy még az sem, kinek, hogy tetszik. A legtöbb, amit leírhatok, hogy mindenki

válassza nyugodtan a János kórházat,

mert ott figyelni rá, és szeresse a személyzetet, mert hát, ők is viszont fogják szeretni. De ha ne adjisten, közpénzek milliárdjai felett diszponálnék, akkor kutya kötelességemnek érezném, hogy támogassam őket. 

Hallottuk, persze, hogy ne hallottuk volna, hogy Miszter Locsifecsi Uraság arról panaszkodott, hogy senki nem hallgatja meg, senki nem foglalkozik a problémáival, sőt, akikkel eddig jóban volt, azok is elfordultak tőle, és a következő években, leszámítva az amerikai elnökválasztást, alig reménykedhet változásban. 

Azt is hallottuk, hogy Miszter Locsifecsi Uraság a népesedést tartja az első és legfontosabb kihívásnak, de hát, mindezek után, most mondja meg valaki, hogyan lehet ezt elhinni? Ha ez tényleg így van, vajon ahelyett, hogy szívatják őket, miért nem adnak meg minden segítséget a kismamáknak? Hiszen ő maga is parafrazeálta az egyik helyben, Romániában született halhatatlan klasszikust, hogy

a Kárpát-medence azé, aki teleszüli.

Miszter Locsifecsi Uraságnak azt üzenjük innen, hogy fel a fejjel, amikor azt hittük, hogy az extrán családbarát kormány minden intézkedése ellenére is, vagy éppen annak hatására egy málladozó, szaros putriban szüljük meg a gyerekünket, hirtelen megtaláltuk a meseországot. Miszter Locsifecsi Uraságot is várja valahol szivárványország.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek