A szemünk előtt zajló ipari forradalom teljesen más, mint amiket eddig az emberiség átélt

Szerző: Kömlődi Ferenc
2022.07.31. 08:00

A gyors technológiaváltások miatt, egy ideje mintha folyamatos ipari forradalomban élnénk. Még le sem zárult a harmadik, máris nyakunkon a negyedik. Kezdetben volt a gőzgép, maholnap itt lesz, vagy talán már itt is van a teljesen automatizált, „okos” gyár. Hogyan jutottunk el eddig, és mennyire jó ez nekünk?

A szemünk előtt zajló ipari forradalom teljesen más, mint amiket eddig az emberiség átélt

Az ipari forradalmak alapját az életmódot és a munkamódszereket gyökeresen megváltoztató, mindent felforgató technológiai újítások adják. Az emberi létezés összes szegmensét átható változások olyan léptékűek és annyira komplexek, amilyeneket az emberiség még nem élt meg előttük.

Hatásaik nemcsak pozitívak, haszonélvezőik mellett sokan szenvednek is tőlük.

Elemzésükben nem árt elkerülni egyrészt a Szilícium-völgyi hurráoptimizmust, másrészt a mindenkori ludditizmust. Közhely, de igaz: minden technológiát a felhasználási mód tehet jóvá és rosszá. Bármennyire is fejlettek, automatizáltak, egyelőre az összes mögött ember áll, emberi célokat szolgálnak ki – jó és rossz célokat, jól és rosszul.

És akkor jött a gőzgép, és mindent megváltoztatott – persze nem egyszerre

Az 1770-es, 1780-as évek Angliájából indult első ipari forradalom a gőzgéppel kezdődött, lényege a gyártás gépesítése volt. Egyre több addig manuálisan, forgó kerekek segítségével végzett tevékenységet kiviteleztek mechanikai módszerekkel, és az eredmény sem maradt el: a gépek ugyanannyi idő alatt, ugyanazt a munkát végezve,

nagy átlagban nyolcszor annyit termeltek, mintha csak emberek csinálták volna.

Izomhajtású szövőszékek helyett gőzgépekre hárult az erőátvitel. A gőzerőt persze már régebben is ismerték, viszont el kellett jutni az ipari felhasználásig, ami elhozta a géppel kiegészült emberi termelékenységet drasztikusan növelő áttörést. Idővel a gőzerő mellett a vízerőt is újféleképpen hasznosították, gépek nélkül megvalósíthatatlan vegyi és fémmegmunkálási eljárásokat dolgoztak ki, felpörgött a szerszámkészítés, kialakult a mechanizált gyárrendszer,

a gyárak a közösségi élet és a közösségszerveződés fontos tereivé fejlődtek.

A gőzhajó és a gőzmozdony későbbi feltalálása további szignifikáns változásokat indított el, az új szállítási eszközökkel személyeket és árukat rövidebb idő alatt nagyobb távolságra lehetett eljuttatni. A gőzgép megjelenése előtti társadalmak zömmel agrárius alapokon nyugodtak, utána indult el, majd gyorsult fel az urbanizáció.

Az első ipari forradalom teljes hatását azonban csak az 1830-as és 1840-es évektől, legkésőbb a 19. század második felétől lehetett érezni – addigra értek be teljesen a gőzalapú ipari technikák, stabilizálódtak a piacaik. A nyugati világ lakosságának életszínvonala, a világtörténelemben először, folyamatosan nőtt.

A munka mechanizálása – különösen a kezdeti években – azonban

tömeges állásvesztésekkel, fájdalmas átállásokkal is járt,

az elégedetlenség a később is gyakran feléledő gépromboló (luddita) mozgalomban csúcsosodott ki. Ezeket a megmozdulásokat nem feltétlenül egy soha nem létezett Árkádiába való visszavágyás, hanem a puszta egzisztenciális félelem vezérelte. (Az Árkádia-kép inkább a preraffaeliták csendes tiltakozása volt, az emberiséggel egyidős „régen minden jobb volt” nosztalgiájával kiegészülve.)

Henry Ford és a futószalag

A következő nagy változást és a kb. 1870-ben kezdődött – technológiai forradalomként is ismert – második ipari forradalmat az elektromosság területén végzett kutatások, felfedezések 19. század második felétől induló, szélesebb körű alkalmazásai hozták el. A tudományos eredmények akkor kezdték el konkrét villamosmérnöki tervekben megvalósítani. Az elektromosság mellett a futószalag a korszak másik jelképe.

A híres T Modell
A híres T Modell Fotó: Lars-Göran Lindgren, Wikimedia Commons

Henry Ford (1863-1947), az autóipar és a modern tömeggyártás egyik úttörője – nevéhez 161 szabadalom fűződött – gyerekkorában is

kivételes szerelői képességekkel rendelkezett, órákat javított és állított össze,

viszont 1885-ig ő is csak gőzgépekben gondolkozott. Akkor kezdett benzinmotorokat fejleszteni, 1896-ban pedig bemutatta kéthengeres, négy lóerős, etanol-hajtással működtetett első járművét, majd 1901-ben többedmagával megalapította a Henry Ford Company-t, ahol eleinte főmérnökként tevékenykedett.

Mindezeknél azonban fontosabb, hogy az ő nevéhez fűződik a gyártást drasztikusan átalakító mechanikus futószalag is. Az 1903 óta Ford Motor Company néven futó vállalat egyik mérnöke, William „Pa” Klann az évtized közepén meglátogatott egy chicagói vágóhidat, ahol az az állattetemeket nem akárhogy trancsírozták szét –

a futószalagon lógó disznókból ugyanis minden hentes csak egy részt vágott le.

Ez a „szerelősor” adta az ihletett a Ford legendás gyártósorához. Az ellesetteket persze drasztikusan megváltoztatták. Korábban egy állomás teljes autókat szerelt össze, a futószalag mellett viszont részlegesen végezték el a munkát. A termelés jelentősen felgyorsult, az előállítási költségek pedig csökkentek.

Az első világháborúig datálható második ipari forradalmat a gyors szabványosítás és iparosodás jellemezte. A gyártómódszerek szélsebes fejlődésével lehetővé vált olyan technológiák, mint a korábban csak néhány nagyvárosra jellemző telegráf, a vasúti hálózat, a gáz- és vízellátás, a szennyvízrendszer széleskörű elterjedése. A két legfontosabb találmánynak, a villamos energia és a telefon számított, de a repülőgépek és a műtrágya is a boldog békeidők termékei.

Az urbanizáció soha nem látott méreteket öltött – 1800-ban az amerikai lakosság mindössze hat, 1900-ban viszont már negyven százaléka élt városokban. Ha ehhez hozzáadjuk az elektromos világítást, a rádiót és a telefont, egyértelmű, hogy milyen mértékben változott meg viszonylag rövid idő alatt az emberi élet és kommunikáció. Ekkortól beszélhetünk modern világról.

Alan Turingtól és Neumann Jánostól a megosztás-alapú gazdaságig

A harmadik – automatizációs forradalomként is ismert – ipari forradalmat két zseni, Alan Turing és Neumann János alapozta meg. A számítógépek, programozható vezérlők hozták el az 1950-es években, a gyártófolyamatok részleges automatizálásával kezdődött, elvileg az emberi beavatkozás nélküli teljes automatizálásig vezet, legplasztikusabb példái a programozott szekvenciákat végrehajtó robotok.

Félvezetők, mainframe és személyes számítógépek, internet a jelképei; az analóg világot digitálisra, a régi televíziót laptopra, tabletre, okostelefonra cseréltük le, online streamelünk mozikat, az információs és a kommunikációs technológiák infokommá álltak össze.

Ma már múzeumi tárgy: egy első generációs személyi számítógép
Ma már múzeumi tárgy: egy első generációs személyi számítógép Fotó: Dddeco, Wikimedia Commons

Az analóg elektronikus és mechanikus eszközökről a mindenhol jelenlévő digitálisakra történő váltás teljes iparágakban idézett elő szakadást – diszrupciót –: a korábbi

normák, szabványok drasztikus megváltozását, egyes technológiák végét

(például CRT kontra LCD), a szabályozási környezet komplett újraértelmezését, új szereplők felbukkanását/régi nagyágyúk eltűnését, az értéklánc, az ismert aktorok egymás közötti kapcsolatának átalakulását, az ellátási/beszállítói lánc globalizálódását.

Megjelent a megosztás-alapú (sharing) gazdaság és különféle változatai, de a trendek leginkább a sharing és a kapitalizmus hibridjei felé mutatnak. Eközben

egyre jobban kiéleződtek a társadalmi egyenlőtlenségek,

a fejlett északnyugati világ elhúzott a követő módra kárhoztatott globális déltől, az összeszerelő munka olcsóbb országokba történő kiszervezésével a neokolonializmus új, szoft formái jelentek meg.

A permanens IT-forradalomhoz és az ezredfordulót várva, megszületett a transzhumanizmus (optimista) új narratívája az ember-gép kapcsolatok jövőjéről, a technológiai feltételek miatt adott saját evolúciónkról, amikor a Homo sapiens és a mesterséges intelligencia szimbiózisban, egymásra kölcsönösen hatva – és nem egymás ellenében – fejlődik.

4.0 vagy 3.5?

A harmadik ipari forradalom még le sem zárult, de elvileg egy ideje már az ipar 4.0-ként definiált negyedikben is járunk. Kérdés persze, hogy a negyedik mennyire tekinthető új forradalomnak, vagy a harmadik folytatásának – mert az általános bizonytalansággal, körvonalazódó gazdasági válsággal, háborúkkal, a szélsőségek és a populizmus erősödésével terhelt légkörre reflektáló média hajlamos mindenre bombasztikus címkéket aggatni, mindenben drasztikus változások előhírnökét látni.

A tények: az első ipari forradalom a gőz és a víz használatával mechanizálta, a második az elektromossággal tömegessé tette, a harmadik az elektronikával és az információtechnológiával automatizálta a gyártást. A harmadikkal elterjedő technológiafúziókkal folyamatosan módosulnak,

átjárhatóvá válnak a fizikai, a digitális és a biológiai valóság közötti határok, igazolást nyer a transzhumanista narratíva.

Innen indult az akár 3.5-nek is nevezhető negyedik ipari forradalom. A gyártórendszerek értelemszerűen számítógépes technológiával működnek, hálózati kapcsolattal, online digitális ikrekkel rendelkeznek, rajtuk keresztül gyorsult fel a külvilággal folytatott interakció.

A következő lépés a gyártás teljes automatizálása, a cyber-fizikális gyártórendszerek megjelenése. E gyárak egy részében nem szükséges az emberi jelenlét, vagy ha mégis, akkor a rendszerek, összetevőik és a „humán elem” közötti interakció is teljesen automatizált.

A negyedik ipari forradalom kibontakozásához olyan technológiák szükségesek, mint a 3D nyomtatás (additív gyártás), a kibővített, kevert és virtuális valóság (AR, MR, VR), a dolgok internete (IoT), és persze a mainál fejlettebb robotika, mesterséges intelligencia (MI, ami szoft változatában egyébként nagyon is része a hétköznapjainknak, csak nem úgy, ahogy sokan elképzelik). De a nano- és biotechnológiáról, az energiatárolás új formáiról, a gyerekcipőben járó kvantumszámításokról és az anyagtudomány új csodáiról sem feledkezhetünk meg.

Vegyük mindehhez hozzá a végtelenbe tartó számítási és tárolási kapacitásokat, a techguruk által elhallgatott belassulások (mindig folyamatosan tizenöt-húsz évre vagyunk a szingularitástól), ellenére részben tényleg exponenciálisnövekedést, és hogy az információ bármikor, bárhonnan hozzáférhető.

Ha az összes feltétel tényleg adott lesz, a gépek előrejelzik a hibákat, autonóm indítják be a karbantartási folyamatokat, azonnal reagálnak, ha a gyártási folyamatban nem várt dolog történik. Legtöbb tevékenységükhöz tényleg nem lesz szükség emberre, ami munkahelyek tömeges elvesztésével, átképzésekkel, de ugyanakkor ma még ismeretlen új munkakörökkel is jár.

Ne legyenek illúzióink, a negyedik ipari forradalom miatt többen fogják elveszíteni állásukat, mint a korábbiakban.

Ez persze kezelhető lenne, csak kérdés, hogy mire csúcsra fut, elfogadja-e a világ az általános és feltétel nélküli alapjövedelmet, környezetbarátabb módon, békésebben élünk, csökkentjük-e a hasi kiadásokat. A jelenlegi trendek és a világ állapota sajnos nagyon nem ebbe az irányba mutatnak.

Első a hatékonyság, a növekedés. De tényleg csak utánuk jön az emberi boldogság?

Ha ott van a gyárban, ha nincs, az emberi munka mindenképpen megváltozik. Ilyen szintű automatizáció és robotizáció mellett törvényszerűen kevesebb alkalmazottra, fizikai munkásra van szükség, és akkor is más jellegű feladatokat kell elvégezniük. Nyilván hatékonyabbá válik a munkavégzés, az ipar 4.0 növeli a GDP-t, de pont a mindenáron a hatékonyságra való törekvés lehet a rákfenéje is.

Egy ideje a növekedés folyamatos hajszolása, a termelés „optimalizálása”, illetve a nagyon helyesen állandóan mantrázott fenntartható fejlődés ellenére mégis növekvő energiafelhasználás és széndioxid-lábnyom tesz (lásd bitcoin-bányászat, gépitanulás-modellek fogyasztása stb.) morálisan megkérdőjelezhetővé tendenciákat.

Az emberi lényegből fakadóan, alapvetően nem egy „optimalizált”, soha nem látott szintű GDP-ket generáló világban, hanem egyszerűen csak boldogan akarunk élni egy élhető bolygón. A jó hír, hogy a negyedik ipari forradalomban tényleg benne van ennek a lehetősége, a rossz, hogy mint mindig, a pillanatnyi előnyökért, hatalmi pozíciók megszerzéséért/megerősítéséért, a csúcstechnológiáknak nem az „emberjavító” lehetőségeit igyekszünk kihasználni, hanem a profitot próbáljuk maximalizálni velük.

NYITÓKÉP: Jonny White, Wikimedia Commons

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek