Szerbia és Fehéroroszország közös katonai együttműködésről tárgyalhat

Szerző: Cserdi Dóra
2022.07.30. 22:22

Egy fehérorosz hírügynökség közölte a hírt. Szerbia egyelőre nem reagált.

Szerbia és Fehéroroszország közös katonai együttműködésről tárgyalhat

Fehéroroszország és Szerbia a katonai kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt – adta hírül a Fehérorosz Távirati Ügynökség (BelTA), írja a Slobodna Evropa. A cikk szerint a BelTA július 27-én a fehérorosz védelmi minisztériumtól kapott információt az egyeztetésről. Mint állítják,

a fehérorosz és a szerb védelmi minisztérium július 27-én konzultált a katonai együttműködésről egy videóhíváson keresztül.

A lap szerint a katonai osztályok megvitatták a katonai kétoldalú kapcsolatok helyzetét, fejlesztési kilátásait, és emellett további együttműködési javaslatokról is született megállapodás – írják.

A szerb védelmi minisztérium honlapján egyelőre nincs információ az egyeztetésről.

Szerbia és Fehéroroszország évek óta ápolja a két ország közti kapcsolatokat, ez elsősorban a katonai együttműködésekben, illetve a Minszknek tulajdonított hálában nyilvánult meg, amiért nem ismerték el független államként Koszovót. Szerbia az elmúlt években többször vett részt közös hadgyakorlaton Fehéroroszország és Oroszország hadseregével, ami miatt az Európai Unió (EU) többször bírálta Belgrádot.

NYITÓKÉP: Aleksandar Vučić Facebook-oldala

Cserdi Dóra
Cserdi Dóra újságíró

Szerkesztő-újságíró.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek