Hegedüs Zsuzsa már 2002-ben is a Fidesz szélsőjobbra tolódásáról beszélt

2022.07.29. 16:10

A szociológus egy 20 évvel ezelőtti Népszabadság interjúban „megjósolta” a jövőt.

Hegedüs Zsuzsa már 2002-ben is a Fidesz szélsőjobbra tolódásáról beszélt

Ahogy arról az Azonnali is beszámolt, kedden Hegedüs Zsuzsa, társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki megbízott nyílt levélben mondott le a tisztségéről: a szociológus írásában kifejtette, hogy a tusványosi „nyiltan fajgyűlölő beszéd, ami akár Goebbelsnek is tetszett volna” számára vállalhatatlan és emiatt nem kívánja tovább segíteni a kormány munkáját.

Bár Hegedüs azóta visszakozott (állítása szerint meggyőzte Orbán Viktor bécsi beszéde, amiben arról beszélt, hogy nem rasszista, csak félreérthetően fogalmazott) nem ez volt az első eset, hogy kapcsolatba hozta a Fideszt a szélsőjobbal: 2002-ben egy, a Népszabadságnak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a párt, jobboldali tömegpárt létére, elkezdett felvenni egy „a szélsőjobbtól kölcsönvett tematikát, retorikát és politizálási stílust”. 

A szociológus akkor még azt mondta, hogy ez a jelenség „életveszélyes” és „Európában példa nélküli”.

„A két választási forduló között a Fidesz egy az egyben átvette a szélsőjobb tematikáját, mozgósítási formáit, stílusát, rágalomhadjáratát” - ecsetelte.

„Gyakran hallani, hogy fiatalokról van szó. De miért volna az életkor érdem? Másrészt a negyvenéves politikus egyáltalán nem fiatal. A fiatal a húszéves gyerek. Itt bizony 1998 óta autoriter, csendes hatalomátvétel történt” - tette hozzá.

Bár Hegedüs most azt mondta, hogy büszke Orbán Viktorra és örült a miniszterelnök bécsi nyilatkozatának, az ATV kérdésére megerősítette, hogy a lemondása ettől függetlenül végleges.

NYITÓKÉP: Twitter

Papp Éva Orsolya
Papp Éva Orsolya Az Azonnali.hu munkatársa

A szerző az Azonnali munkatársa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek