A hitelei befagyasztását kérte Ukrajna

2022.07.20. 20:00

Úgy néz ki, hogy a hitelezők bele is egyeznek az adósságkifizetés két éves felfüggesztésébe.

A hitelei befagyasztását kérte Ukrajna

Ukrajna arra kérte nemzetközi hitelezőit, köztük a nyugati hatalmakat és a világ legnagyobb befektetési cégeit, hogy két évre fagyasszák be adósságkifizetéseit, hogy fogyatkozó pénzügyi forrásait Oroszország visszaszorítására összpontosíthassa - számolt be a Reuters.

Moszkva februári invázióját követően idén a GDP becslések szerint 35-45%-os visszaeséssel szembesülő Ukrajna pénzügyminisztériuma szerdán közölte, hogy augusztus 9-ig szeretné véglegesíteni a mintegy 20 milliárd dolláros adósságállomány kifizetésének elhalasztását.

A halasztás, amelyet támogattak mind a nyugati kormányok, mind a Kijevnek hitelt nyújtó nagy alapok, éppen időben érkezne ahhoz, hogy ne kelljen kifizetniük a szeptember elején esedékes, mintegy 1,2 milliárd dolláros adósságtörlesztést.

A kormány honlapján közzétett javaslat szerint a kötvénykamatok teljes kifizetését elhalasztanák, ugyanakkor a fizetésképtelenség elkerülése érdekében a kormány a befagyasztás megszűnése után további kamatfizetéseket is felajánlott a hitelezőknek.

"A költségvetési pénzforgalomban bekövetkezett zavarok és a háború okozta megnövekedett forrásigények példátlan likviditási nyomást és adósságszolgálati nehézségeket okoztak" - közölte a pénzügyminisztérium.

A kérés másik apropóját az adja, hogy Moszkvaválhetően fokozni fogja a támadásokat. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a Kreml katonai céljai Ukrajnában most már túlmutatnak a keleti Donbasz térségén.

Ukrajna becslései szerint a háború költségei és az alacsonyabb adóbevételek együttesen havi 5 milliárd dolláros költségvetési hiányt okoztak, ami a háború előtti GDP 2,5%-ának felel meg. Közgazdászok számításai szerint ez az éves hiány a GDP 25%-át teszi ki, szemben a konfliktus előtti 3,5%-kal.

Ráadásul a Kijevi Közgazdasági Egyetem kutatói úgy becsülik, hogy Ukrajna lebombázott infrastruktúrájának újjáépítése már most több mint 100 milliárd dollárba kerülne, míg az EU nagyhatalmú finanszírozási ágának, az Európai Beruházási Banknak a vezetője arra figyelmeztetett, hogy ez akár több billió dollárra is nőhet.

Becslések szerint a törlesztési moratórium alatt Ukrajna mintegy 5 milliárd dollárt takaríthat meg.

"Mi, Ukrajna hivatalos kétoldalú hitelezőiként, az adósságtörlesztés összehangolt felfüggesztését kívánjuk biztosítani" - közölte az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Franciaország, Németország, Japán és Nagy-Britannia kormányait tömörítő csoport nem sokkal azután, hogy Ukrajna megtette a javaslatot, hozzátéve, hogy a többi hitelezőt is erre ösztönzik.

Szergej Marcsenko ukrán pénzügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a terv kifejezett támogatásáról biztosította Ukrajnát a világ néhány legnagyobb befektetési alapját, köztük a BlackRock, a Fidelity, az Amia Capital és a Gemsstock is.

A szerdai lépés egyfajta fordulatot jelentett Kijev részéről, amely az elmúlt hónapokban többször is kijelentette, hogy a háború ellenére is folytatni kívánja az adósságfizetést.

A múlt héten azonban már voltak olyan spekulációk, hogy az adósság befagyasztására irányuló kérelem küszöbön állhat, mivel az ország állami energetikai vállalata, a Naftogaz is kérvényezte azt.

NYITÓKÉP: Flickr

Papp Éva Orsolya
Papp Éva Orsolya Az Azonnali.hu munkatársa

A szerző az Azonnali munkatársa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek