Varga Judit a Financial Timesnak már lelkesen beszélt a brüsszeli tárgyalásokról

Szerző: Fekő Ádám
2022.07.18. 09:24

Kormánypárti politikus rég volt annyira optimista az Európai Unióval kapcsolatban, mint az igazságügyi miniszter.

Varga Judit a Financial Timesnak már lelkesen beszélt a brüsszeli tárgyalásokról

Magyarország egyre biztosabb abban, hogy az oroszfüggésről és a korrupció elleni küzdelemről tett ígéretei lehetővé teszik, hogy megállapodást kössön Brüsszellel, ami lehetővé tenné a több milliárd eurós helyreállítási forrás megérkezését – írja a Financial Times.

A gazdasági újságnak Varga Judit igazságügyi miniszter szokásától eltérően kifejezetten pozitívan nyilatkozott: mint elmondta, konstruktívvá váltak az egyeztetések az Európai Bizottsággal, amióta a magyar kormány engedményeket tett az igazságszolgáltatás, a törvényalkotás, a közbeszerzési pályázatok és az energiaszektor reformjával kapcsolatban.

„Optimistábbak lettünk” – mondta Varga az újságnak.

„A megbeszélések magasabb szintre kerültek. Ez az okunk az optimizmusra, hogy végre beszélhetünk azokról a feltételekről, amelyeket teljesítenünk kell.”

A politikus elmondta, korábban főleg a kampány miatt nem haladtak a tárgyalások, mivel Brüsszel állt sokszor a kampány középpontjában, viszont szerint most sem a magyar kormány változtatott a hozzáállásán, csak megváltozott a hangulat, mostanra pedig már ott tartanak a tárgyalások, hogy elküldték a tervezett jogszabályok szövegeit is.

Varga hozzátette, a kormány ajánlatának kulcsfontosságú része az az ígéret, hogy a helyreállítási alapból a lehető legtöbbet – ideértve a közel 10 milliárd eurós hitelcsomagot is – olyan reformokra költik, amelyek elősegítik Magyarország dekarbonizálását, és így csökkentik az orosz energiától való függőséget.

Az EB álláspontja szerint még így is meg kell állapodni pár kérdésben, például például az integrált oktatás javításával kapcsolatban.

Magyarország jogállamisági problémáik miatt nem jutott még hozzá az uniós forrásokhoz. A kormány egy ideig úgy tűnt, nem enged egyik feltételnek sem, inkább azt kommunikálták itthon, hogy a homofób törvényt akarják eltöröltetni Brüsszelben, de a hangnem az egyre súlyosabb gazdasági válság kialakulása óta erősen megváltozott.

KIEMELT KÉP: Varga Judit / Facebook

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek