A minisztereknek nem kell tartaniuk a rezsidémontól, titokban komoly béremelést kaptak

Szerző: Balogh Gábor
2022.07.15. 17:00

Míg katások százezrei, és a rezsicsökkentésből kilógó „túlfogyasztók” milliói igyekeznek újratervezni az életüket, a kormánytagoknak aligha kell a malacpersely alján kapargatniuk.

A minisztereknek nem kell tartaniuk a rezsidémontól, titokban komoly béremelést kaptak

Májusban titokban harmadával emelkedett a miniszterek fizetése – szúrta ki az Rtl.hu. A csatorna korábban hiába kérte a miniszterek bérezési adatainak kiadását, ám a napokban a kormány honlapjára júniusi végi dátumozással felkerült dokumentumok alapján kiderült, mennyit keresnek.

Az eddigi bruttó 1 979 400 forint helyett május 25-től bruttó 2 632 800 forint a fizetésük.

Egy júniusban megszavazott törvénymódosítás értelmében nemcsak Orbán Viktor fizetése emelkedett meg, de e egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyiben állapítja meg a kormány tagjainak bérét.

Az Rtl.hu emlékeztet: Gulyás Gergely a július 7-i Kormányinfón híradójuk kérdésére azt mondta, hogy két miniszter, Nagy Márton és Csák János havi ötmillió forintot kap a munkájáért, de „a többiek maradtak ott, ahol voltak”. A most napvilágot látott dokumentumok azonban világossá teszik:

a kancelláriaminiszter állítása nem felelt meg a valóságnak.

Szerdán a 24.hu írta meg, hogy az államtitkárok fizetését is megemelték, 1,75 milllió forintról 1,9 millióra. Gulyás Gergely a heti Kormányinfón azt hangsúlyozta, hogy ez egy infláció alatti emelés. „Ha megnézi az idei béremelkedéseket, az valahol 16 százalék körül van, ezért 8-9 százalékos államtitkári béremelést nem tartok ördögtől valónak” – fogalmazott a miniszter.

A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely arra is emlékeztetett, hogy eddig is a miniszterelnök döntött a kormánytagok fizetéséről, és ő 2018 óta következetesen az előző évi átlagbér hatszorosában határozza meg azt. A most meghatározott fizetés az Rtl.hu szerint ennek megfelel: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly bruttó 438 814 forint volt az átlagkereset az országban. Hozzáteszik azonban, hogy az előző években azonban nem emelték a miniszterek fizetését. Bérezésük utoljára 2019-ben változott, akkor 1 782 100 forintról nőtt 1.979.400 forintra.

Az Rtl.hu rámutat arra is, hogy a kormány tagjai közül többen országgyűlési képviselők is, s ezért is kapnak javadalmazást. Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Varga Judit és Varga Mihály parlamenti munkájukért miniszteri fizetésükön felül további bruttó 1 316 400 forintot kapnak.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor a kormánytagokkal 

FOTÓ: Orbán Viktor Facebook-oldala

Balogh Gábor
Balogh Gábor Az Azonnali újságírója

Kismartontól Gyimesbükkig, Árvától Pancsováig, a Scootertől a Slayerig, az Ismerős Arcoktól a Honeybeastig, Nyirőtől Spiróig, Reményik Sándortól Závada Péterig, az öreg Jászi Oszkártól a fiatal Szekfű Gyuláig, az Újpesttől...csak az Újpestig.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek