Miért mennek elégedetlenül haza a tüntetők?

Szerző: Aradi Péter
2022.07.15. 07:05

A Fidesz ún. mozgalmi kormányzása valóban kiszorította volna az ellenzéket az utcáról? Titokban már mindenki arra vágyik, hogy lángokban álljon valami?

Miért mennek elégedetlenül haza a tüntetők?

Az utóbbi napokban több tüntetést is tartottak, amiken voltak, akik optimisták voltak, és bíztak abban, hogy lehet változást elérni, voltak azonban, mint ebben a cikkünkben is beszámoltunk róla, akik maguk sem tudták, miért mentek ki.

Több tüntető is arról beszélt az Azonnalinak, hogy nem tudja, van-e értelme annak, ha az emberek elfoglalják a hidakat. „Nem tudom, a hídfoglalással mit lehet elérni” – mondta például Máté. Szerinte annak lenne következménye, ha egyszer szervezeti szinten állnának fel többen, példaként a tanárokat hozta fel.

„Ha egyszerre azt mondanák, hogy jó, mostantól nincsenek órák,

annak lenne következménye”

– magyarázta az Azonnalinak.

Egy másik megszólaló, Imre, szintén arról beszélt, hogy feleslegesnek érzi a hídlezárásokat, mert nem ezek fogják elhozni az érdemi változást. Ő azt mondta lapunknak, hogy a tüntetésnek szerinte akkor lenne ereje, ha a tüntetők a parlament ajtaját vernék dörömbölve.

Megint más azt mondta, hogy ezt a vonulásos tüntikézést sosem értette. Szerinte le kellett volna július 14-én cövekelnie a tömegnek a Nyugati térnél, amit egy idő után valóban megérzett volna a budapesti közlekedés, a rendőrség pedig kénytelen lett volna látványosan oszlatni a tömeget, ami kiváló lehetőséget adhatott volna a tüntetőknek is, az ellenzéknek is.

A Dísz tér elfoglalása, mint fogalmazott,

logisztikailag a „ki a faszt érdekel kategória”.

De miért van az, hogy szinte bármi történhet, hiszen július 12-én, kedden a tüntetők két hidat is megbénítottak, július 13-án pedig bejárták az egész várost, és több jelentősebb pontjáról is látványos fotók készültek a tömegről, amik kijutnak a világsajtóba, és amiket szégyenkezés nélkül lehet mutogatni, szóval, hogy lehet az, hogy a tüntetők egy része mégis elégedetlen?

A politikai apátiát, a tüntetők egy részének letörtségét az ellenzékből többek között Hadházy Ákos is érzékelte, mert a július 12-én, délután megosztott posztját rögtön azzal kezdte, hogy ha valami nem sikerül, nem elkeseredni kell, hanem újra nekiveselkedni.

„Csak nem szabad feladni, szerveződni kell! Ha ma nem, akkor

majd holnap vagy holnapután sikerül!”

– írta a Facebookon.

A Magyar Nemzet egyik publicistája máris úgy próbálja beállítani a dolgot, mintha a tüntetők azokhoz a bolondokhoz hasonlítanának, akik a futballmeccsen meztelenül beszaladnak a pályára, mert szerinte például, építi az ellennarratívát, az utca a fideszeseké.

Fotó: Aradi Péter / Azonnali

Egy másik szerzője pedig arról okoskodik, hogy a megvetett Nyugaton a tömeg csakis egyfajta lehet, olyan, amelyik megvet minden normalitást, nem tisztel semmit és senkit, és közszolgákat üldöz és fenyeget, feltételezve, hogy addig nyilván meg sem állhat, azaz elégedetlen, amíg mindent el nem töröl, ami nem modern.

Utóbbi írás akarva akaratlanul elismeri, hogy az elmúlt napokban tömegek mentek utcára, holott még az ellenzéki médiumok, sőt a tüntetések résztvevő is legfeljebb néhány ezres tömegről beszéltek.

Gulyás Gergely pedig úgy próbálta a Kormányinfón átkeretezni a dolgot, hogy a kormányt kiszolgáló Origo kérdésére megerősítette azt, az egyébként kizárólag kormánymédiában terjedő narratívát, hogy

Gyurcsány Ferenc áll a tüntetések mögött.

Na, de miről van itt szó? A Fidesz ún. mozgalmi kormányzása valóban kiszorította volna az ellenzéket az utcáról? Titokban már mindenki arra vágyik, hogy lángokban álljon valami?

A kérdést Mikecz Dániel politológussal és mozgalomkutatóval, a Társadalomtudományi Kutatóintézet Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársával, a Republikon Intézet vezető kutatójával, az ELTE Politikatudományi Intézetének óraadójával jártuk körbe. Mikecz egyébként 2020-ban könyvet is jelentetett meg az Orbán-rezsim idején szervezett tüntetésekről és a politikai aktivizmusról Semmit rólunk nélkülünk címmel.

A dolog lényege, ha végtelenül leegyszerűsítjük, hogy a tüntetők egyszerre túl sokat várnak a tüntetéstől. Ha ugyanis a szűkebb szakpolitikán túlmutató követelések vannak [márpedig látva, hallva, hogyan zúgott július 13-án az „Orbán takarodj”, feltételezhetjük, hogy vannak], a kormány kevésbé hajlandó megfelelni.

Más szóval, az egyik legfontosabb tényező:

minél konkrétabb a cél, annál valószínűbb a siker.

A tüntetésekhez gyakran olyanok is csatlakoznak, akik nem közvetlenül érintettek, hanem csak egy általános rendszerkritikát szeretnének kifejezni, nekik pedig – nem mondjuk, hogy mindenki ilyen volt, akivel beszélgettünk – azért ritkán lehet megfelelni.

A kormánybuktatás ráadásul az ellenzék feladata, nem egy mozgalomé, legalább európai, demokratikus viszonyok között.

Azért is nehéz kielégíteni a tüntetőket, mert

nagyon különböző sérelmekről van szó,

amiket elég nehéz megcélozni. A katás réteg sem egy homogén csoport, nagyon különböző élethelyzetekről van szó, hiszen a katás adózás is arról szólt, hogy különböző életstratégiákat engedett meg.

Ahogy Mikecz mondja, egyelőre nem is látható tisztán, mi kapcsolja össze a tüntetőket – már a katázás kiherélésén kívül.

A beszámolók és a közösségi médiában terjedő tartalmak alapján, bár csak most formálódik a dolog, úgy tűnik, mintha a szabadúszó kreatívok, egy alapvetően Budapest-központú dolgozói réteg szövetkezett volna a futárokkal.

És mivel ez nem a Fidesz törzsszavazói bázisa, kétséges, hogy bármilyen hatással tud lenni a párt támogatottságára.

A kata módosítása elleni tüntetés, 2022. július 12.

A kata módosítása elleni tüntetés, 2022. július 12.

A mostani helyzetet tovább nehezíti, hogy az emberek érezhetően

bizalmatlanabbak a pártokkal szemben.

Vannak persze példák arra, hogy a tüntetések az ún. végső célt, a kormány bukását is elérjék, de ezek a példák főként a posztszovjet, belsőázsiai térségből vannak. Lehet azért – legalábbis földrajzilag – közelebbi példát is említeni. A 2000-es szerbiai tüntetések, a buldózer-forradalom néhány hónap leforgása alatt megbuktatta Slobodan Miloševićet.

A politikusok nyilván nem dőlhetnek hátra, bár arra, hogy a törvény elfogadását megakasszák, már nem sok lehetőségük van, minden eszközt meg kell ragadniuk, mert az ún. rabszolgatörvény megakasztása is plusz lendületet adott a 2018-as tüntetéseknek.

Ha kormányváltás aligha lesz belőle, a rezsimmel elégedetleneknek is – legyenek tanárok, orvosok, kifacsart dolgozók, vállalkozók vagy cserben hagyott diákok – érdemes kimenniük, hogy kifejezzék az elégedetlenségüket, mert eljöhet a pont, amikor

a tömeg képes lehet delegitimálni a kormányt.

A netadós tüntetések akkorát ütöttek, hogy a Fidesz támogatottsága több mint 10 százalékot esett, és Orbán Viktor személyes megítélése is volt, ahol 16 százalékot romlott. 

A 2015-ben elindított migráns-kampány kellett ahhoz, hogy sok Fidesz-szavazó visszataláljon a párthoz, és Mikecz is egyetért azzal a megfigyelésünkkel, hogy megint valami hasonló készül.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter éppen július 13-án jelentette be, hogy utasítást adott a haderő készenlétének fokozására részben az ország déli határait „ostromló erőszakos illegális migránsok” miatt.

Mikecz megjegyezte azért, hogy

az elterelést sem a Fidesz találta ki,

ezt a fajta retorikát Gyurcsány Ferenc is alkalmazta 2008-ban, amikor beköszöntött a gazdasági válság, és arról beszélt, hogy spekulációs támadás alatt áll a forint.

A Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az EU-hoz kifejezetten azzal a szöveggel fordult pénzügyi segítségért, hogy „azok, akik az országot támadják, lássák, hogy Magyarországnak erős szövetségesei vannak, s nincs egyedül”.

A demonstráció lényege, hogy az emberek megmutassák magukat, hogy

kifejezzék az elégedetlenségüket,

hiszen azért csak ad valami információt, nemcsak a döntéshozóknak, hanem a közvéleménynek is, milyen elégedetlenségek vannak, milyen más csoportok vannak a társadalomban. A rezsicsökkentés részleges visszavonásával és a közmunkára adandó keret minimumra vágásával aztán bármikor tovább nőhet az elégedetlenség.

Ahogy a politológus mondta, a mostani tüntetések a 2010-es évek közepét idézik, nem pedig 2018 környékét, amikor is egy vesztes választás után érezhetően sokat vesztettek a hitelükből az ellenzéki pártok.

Akkor is, hasonlóan napjainkhoz, felértékelődött a civil politizálás. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is azt mondta az Azonnalinak, hogy ők mindent megtesznek ugyan, de ezt a helyzetet a parlamenten kívül kell megoldani.

A mostani tüntetők – bár mindkét tüntetést a Momentum szervezte –, jól láthatóan nem akarnak politikusokat és politikát. A civilség lényege éppen az lenne, hogy kívül áll a hivatalosságon, a politikai torzsalkodáson, és képes lehet, elvileg, felülemelkedni a mutyizáson, úgyhogy, megint csak elvileg, alkalmasabb lehet nagyobb közönség megszólítására.

NYITÓKÉP: Aradi Péter / Azonnali

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek