Feljelentést tesz a PV, szerintük Parragh és kamara több mint kétmilliárd forinttal tartoznak a katásoknak

Szerző: Cserdi Dóra
2022.07.14. 19:40

A Polgári Válasz azt ígéri, feljelentést tesznek. Szerintük a kamara idén bár elkérte a kötelező kamarai díjat a katásoktól, de közben elmaradt a vállalkozók érdekvédelme.

Feljelentést tesz a PV, szerintük Parragh és kamara több mint kétmilliárd forinttal tartoznak a katásoknak

Feljelentést tesz a Polgári Válasz (PV) az új katatörvény miatt – közölték. Mint közleményükben áll, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara feladata többek között a tagság érdekvédelme lenne, amelyet a Polgári Válasz (PV) álláspontja szerint a szervezet és elnöke, Parragh László nem látott el.

„Sőt, a tagság érdekeivel szögesen ellentétes törvényi szabályozás motorja volt az elmúlt hetekben” – tették hozzá.

A PV szerint az országgyűlés egy átgondolatlan törvényt fogadott el, ami anyagilag ellehetetleníti a katás vállalkozókat, és magyar családok százezreinek megélhetését sodorja veszélybe.

A közleményben megjegyzik azt is, hogy a kamarai tagok évente 5000 forintot fizetnek azért, hogy a kamara és elnöke ellássa képviseletüket. „Ezért a pénzért azonban lényegében semmit nem kaptak, illetve, még ennél is rosszabbat: árulást. Parragh és az iparkamara árulásának számláját nemcsak a katás vállalkozók, hanem számos vállalkozás nehéz helyzetbe kerülésével az egész társadalom fogja megfizetni” – tették hozzá.

Mint írják, a Polgári Válasz alelnöke, Rába Kálmán Vas megye megyei és kőszegi önkormányzati képviselője csütörtök délután emlékeztette az iparkamarát és elnökét, hogy „miközben 450 ezer katás vállalkozó pénzét zsebre tették, megszegték hivatali esküjüket” – áll a közleményben.

Rába Kálmán és a Polgári Válasz aktivistái egy kétmilliárd kettőszázötvenmillió forintról szóló számlát is elhelyeztek a kamara budapesti székházának bejáratán.

„Ugyanis csak ebben az évben ennyi pénzzel tartozik kamara és Parragh a magyar katásoknak. A pénzt eltették, az érdekvédelem elmaradt” – írták.

A Polgári Válasz szerint a történtek nem maradhatnak következmények nélkül, ezért mint hozzátették, hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

NYITÓKÉP: Aradi Péter/Azonnali

Cserdi Dóra
Cserdi Dóra újságíró

Szerkesztő-újságíró.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek