Közel-keleti körútra indult Joe Biden

2022.07.13. 09:36

Izrael, Palesztina és Szaúd-Arábia is szerepel az útvonalon.

Közel-keleti körútra indult Joe Biden

Joe Biden a Közel-Keletre tart, hogy az Egyesült Államok elnökeként először látogasson el a térségbe. A körút első állomása Izrael lesz - számolt be az Al Jazeera.

Biden szerdán a tervek szerint rövid beszédet mond érkezés után, majd az izraeli védelmi tisztviselőkkel találkozik, akikkel tárgyal az Egyesült Államok által támogatott Iron Dome légvédelmi rendszerről. Az elnök ezután lerója tiszteletét a Yad Vashemnél, a holokauszt áldozatainak izraeli emlékhelyénél.

Az amerikai vezető két napot tölt Jeruzsálemben, ahol izraeli vezetőkkel - köztük Jair Lapid ideiglenes miniszterelnökkel és Benjámin Netanjahu volt miniszterelnökkel - folytat megbeszéléseket, majd pénteken Ciszjordániában találkozik Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével.

Ezt követően Izraelből példátlan módon közvetlen repülővel utazik a szaúd-arábiai Dzsiddába ahol megbeszéléseket folytat majd szaúdi tisztviselőkkel és részt vesz az Öböl menti szövetségesek csúcstalálkozóján is.

Izrael üdvözölte Joe Biden azon döntését, hogy nem változtatta meg Donald Trump korábbi elnök határozatát, miszerint az USA Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismeri el.

A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet tekintik fővárosuknak és a látogatás előtt azzal vádolták Bident, hogy nem váltotta be azon ígéretét, miszerint az Egyesült Államok közvetítői szerepet fog betölteni a konfliktusban.

Csak üres szavakat hallunk, és semmi eredményt - mondta Jibril Rajoub, a Fatah palesztin függetlenségi mozgalom egyik vezetője.

Biden pénteken a megszállt ciszjordániai Betlehemben ugyan találkozik Mahmúd Abbásszal, de nem várható áttörés a megbeszélés során.

Az amerikai-palesztin kapcsolatokat a közelmúltban az Al Jazeera riporterének, Shireen Abu Akleh palesztin származású amerikai újságírónak a meggyilkolása tette feszültté. A riportert izraeli erők lőtték le, miközben a dzsenini menekülttábor melletti tüntetésekről tudósított.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete és egy washingtoni vizsgálóbizottság megállapította, hogy Abu Akleh-el izraeli golyó végzett, de azt mondták, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a gyilkosság szándékos lett volna.

Abu Akleh családja felháborodásának adott hangot a döntés után, aljasnak nevezte a Biden-kormányzat álláspontját és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy büntetlenséget biztosít Izraelnek. A család azt kérte, hogy találkozhasson Bidennel az izraeli útja során, a Fehér Ház azonban nem reagált a felvetésre.

Közben négy amerikai szenátor levelet küldött Anthony Blinken külügyminiszternek, amelyben válaszokat követelnek Abu Akleh meggyilkolásának felülvizsgálatával kapcsolatban.

Chris Van Hollen, Chris Murphy, Patrick Leahy és Dick Durbin demokrata szenátorok szerint a felülvizsgálat nem felelt meg Blinken független és hiteles vizsgálatra vonatkozó ígéretének.

NYITÓKÉP: Twitter

Papp Éva Orsolya
Papp Éva Orsolya Az Azonnali.hu munkatársa

A szerző az Azonnali munkatársa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek