Ander Balázs visszalépett, Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke

Szerző: Kósa András
2022.07.02. 13:04

Az EP képviselő a Jobbik legmérsékeltebb politikusai közé tartozik, míg Ander Balázs a megmaradt „radikálisok” jelöltjének számított.

Ander Balázs visszalépett, Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke

Gyöngyösi Márton lesz a Jobbik elnöke, miután ő kapott többséget a párt szombat délelőtti tisztújító kongresszusán – tudta meg az Azonnali. A kongresszusra azért volt szükség, mert Jakab Péter június 8-án lemondott a párt vezetéséről, azzal indokolva lépését, hogy a párt elnöksége más típusú vezetőit szeretne, mint ő.

Jakab Pétert ugyan a jobbik számára kínos kudarcot hozó – a párt egyetlen egyéni képviselői mandátumot nem szerzett – április 3-i választás után még nagy többséggel újraválasztották ugyan, de azóta is

folyamatos belső viták nehezítik a Jobbik működését.

Időközben kirobbant egy szexuális zaklatási botrány is, a Jobbik volt képviselője, Szilágyi György azt állította, még egy korábbi jobbikos rendezvényen szexuálisan zaklatták a barátnőjét, erről Jakab Péter is tudott ugyan, de nem tett semmit. Szillágyi éppen a

most elnökjelöltként induló Földi Istvánt vádolta meg,

az ügyben végül rendőrségi nyomozás is indult, de ez nem igazolta a vádakat. Információink a mostani kongresszuson 222 küldött vett részt.

Földi Istvánt a párton belül teljes mértékben Jakab Péter emberének tartották, Ander Balázs inkább a megmaradt radikális szárny képviselője volt, bár nem hangoztatta nyíltan a fenntartásait a Jobbik mérséklődésével kapcsolatban, most is azt ígérte, hogy a régi ideológiai irányt erősíti, ha megválasztják.

Az EP-képviselőként dolgozó Gyöngyösi Márton eddig nem vett részt annyira aktívan a belső vitákban, de alapvetően őt is kifejezetten mérsékeltnek tartják. Úgy tudjuk, a kongresszuson – némi meglepetésre – Ander Balázs bejelentette, hogy visszalép Gyöngyösi Márton javára, innentől pedig már nem is volt kérdés, ki nyer.

Gyöngyösi Mártont végül 153 küldött támogatta, míg Földi István 63 szavazatot kapott.

NYITÓKÉP: Gyöngyösi Márton Facebook

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek