A közoktatás racionalizálása a NER-ben

Pukli István

Szerző:
Pukli István

2022.07.03. 18:00

Először is szögezzük le: a jelenlegi szisztémában nem lehet jól racionalizálni. Ehhez szükséges volna az iskolák és az igazgatók jogköreinek visszaszolgáltatása, a KK szolgálató, segítő szervezetté alakítására, hogy valóban a helyi érdekek mentén történjenek a változások. Nem csupán munkáltatói jogkörökről van itt szó.

2012 őszén, amikor állami fenntartásba kerültek az iskolák, őszintén örültem. Hittem abban a változásban, amit ígértek: mivel az önkormányzati gazdálkodás az állam számára áttekinthetetlen volt, rengeteg pénz kifolyt az oktatásból. Jó szívvel fogadtam a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozását, bízva abban, hogy

végre a szakma kezébe kerülhet az oktatásirányítás,

nem pedig a helyi politika kényének-kedvének lesz kitéve. Azt gondoltam, ugyanabból a pénzből, amit eddig az oktatási rendszerre költöttünk, felvirágoztathatjuk az iskolákat.

Persze mutatkoztak aggasztó jelek, amelyek igen hamar elvették a kedvemet az egésztől, és egyre mélyebbre húztak. Működésképtelen monstrumot hoztak létre, túlhierarchizált rendszert: minden egyes pedagógusnak egyetlen munkáltatója „Elnök Asszony” (Marekné Pintér Aranka) volt, a mintegy 150 ezer pedagógus minden iratán

csak és kizárólag az ő aláírása szerepelhetett,

így nemhogy nem volt lehetősége a gépezetnek lendületbe jönni, de el sem tudott indulni. Amikor minden egyes krétára közbeszerzési eljárást kellett kiírni, teljesen elfogyott a türelmem, szembefordultam azzal, amit korábban jónak gondoltam. Nem történt olyan szervezeti változás, amely valóban racionalizálhatta volna az oktatást, sőt a kormányzat még azzal is tetézte, hogy jelentős mennyiségű pénzt kivont az oktatásból.

Az elképzelés helyességét, hogy az állam viselje a gondját minden iskolának, továbbra sem kérdőjelezem meg.

Az már más kérdés, hogy a helyi érdekek érvényesítésére miért nem volt politikai szándék, mert ugye ezt meg lehetett volna oldani állami fenntartás mellett is. A minap olvastam egy interjút Setényi János oktatáskutatóval, aki a jelenlegi helyzetben reményt lát arra, hogy végre megteremtődhet egyfajta észszerűsítés az oktatásban.

A háború esetleges elhúzódása folytán talán a kormányzat bele mer vágni egy újabb projektbe. Végre rendbe teszi a közoktatás szervezeti rendszerét, és iskolaközpontokat hoz létre. Nem sokkal ezután a HVG is részletesen foglakozott a témával, több szereplőt is megszólaltatott.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke lehetőséget lát benne, a szakszervezetek szerint ez csak a bérproblémákról való figyelemelterelés. A pedagógusok minden állami próbálkozás, nyitás mögött természetszerűleg mögöttes szándékot sejtenek: így van ez a kérdőívvel is, amelyben a véleményüket kérdezték meg: elbocsátásokról és szándékos nyári időzítésről beszélnek, nehogy érdemben tiltakozni lehessen a tervezet ellen.

Évtizedek óta folyik arról a vita, hogy

érdemes-e kis falvakban 6-8 fős osztályokat fenntartani,

összevonják-e a felső tagozatokat, ám pont a Fidesz volt az a politikai erő, amely „fülkeforradalom” előtt a kisiskolák megtartásáért lépett fel arra hivatkozva, hogy a gyerekeknek a lehető legkevesebb utazással, helyben tudjanak minőségi oktatást biztosítani. Ez azonban nem sikerült.

Uniformalizáló és korszerűtlen a Nemzeti alaptanterv, potyog a vakolat, nincs pedagógus. Abban egyetértek a szakszervezetekkel: az oktatási kormányzat csak elterelő hadművelettel mer belevágni a racionalizálásba, amely egyébként szükséges lépés. Ez lehet a módszeres uszítás a pedagógustársadalommal szemben (jómagam is házhoz mentem a pofonért, mert megpróbáltam megvédeni a kollégáimat),

a pintéri szigor belengetése, a sztrájkjog ellehetetlenítése, a „háborús veszélyhelyzet” okozta szükségszerűség.

Először is szögezzük le: a jelenlegi szisztémában nem lehet jól racionalizálni. Ehhez szükséges volna az iskolák és az igazgatók jogköreinek visszaszolgáltatása, a KK szolgálató, segítő szerevezetté alakítására, hogy valóban a helyi érdekek mentén történjenek a változások. Nem csupán munkáltatói jogkörökről van itt szó, ennél mélyebb problémát jelent az igazgatók kiválasztásának a rendszere is, valamint az önálló gazdálkodás lehetetlensége is.

Azonban az iskolaközpontok létrehozása jó elgondolás. Az iskolabusz-rendszer nem ördögtől való, mindannak ellenére, hogy pont a napokban rémséges híreket lehetett olvasni ebben a témában. A rendszer máshol jól működik, és a fenntartása is megoldható lenne, ha az iskolákat összevonnák.

Az összevont iskolák a járási városokban minden gyermek számára több lehetőséget biztosítanának. Szélesebb kínálata lehet a sportoknak, a nyelvtanulásnak, nagyobbak a könyvtárak, vannak múzeumok, színházak, jobban fel lehetne szerelni a szertárakat stb. Kevésbé lenne fájó a tanárhiány (ez persze nem oldaná meg pl. az utánpótlás kérdését), a legjobbak maradhatnának a pályán, esetleg a bérüket is emelni lehetne.

A racionalizálás okán nem volna szükség a korábbi épületek fenntartására,

nem kellene a rezsijüket fizetni, karbantartani, felújítani; ezeket az összegeket az iskolaközpontokra lehetne fordítani. Engedjenek meg egy merész képzettársítást, naiv álmodozást: mi lenne akkor, ha az iskolaigazgató, mint pl. Finnországban, egy összegben megkapná a teljes büdzséjét az iskolának, és azt kezdene vele, amit akar a pedagógiai célok elérése érdekében.

Az igazgató a helyi érdekek mentén tudná bevonni a helyi lehetőségeket a közoktatásba, amely a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen. Miért annyira egyértelmű, hogy a nyelvtanárok iskolai alkalmazottak? Miért ne láthatnák el ezt a feladatot a nyelviskolák? Ők örömmel kapnának a lehetőségen, és gyakran jobban képzett tanári állománnyal rendelkeznek, mint az iskolák. Továbbá a szülőnek nem kellene a hagyományosan rossz iskolai nyelvoktatás után nyelviskolába fuvaroznia a gyermekét.

Miért ne lehetne a sporttal, a helyi sportklubbal közösen megtenni ugyanezt? Az iskolába lehetne hozni a sportot, és szintén nem az iskola utánra maradna plusz költség a szülőknek, hogy elvigyék hokira, focira, kosarazni a gyermeküket. Ha a településen híresen jó nép-, moderntánc- vagy balettegyüttes működik, vagy pl. jazzklub, népdalkör? Miért ne lehetne velük együttműködést kialakítani? Nem arról kellene szólnia az iskolának, amit most csak az iskola után kapunk meg? Miért kell nekünk külön intézményeket létrehozni azért, hogy az oktatásban leképezzük a valóság fanyar mását? Miért nem használjuk fel a lehetőségeinket? A példákat oldalakon keresztül lehetne folytatni a reáliák területén is: valódi gyógyszerészekkel, orvosokkal együttműködni?

A fenti kérdésekre nyilván tudom a választ. A megvalósításuk ellehetetlenítené az uniformizáló koncepciót. Ha minden iskola más volna a helyi adottságoknak megfelelően, az teret nyitna a kulcskompetenciák széles körű fejlesztésének, nem működhetne az egyentanterv. Ám pont ez a sokszínűség, a kreativitás, a vállalkozói iskolai minta egyszer nagyon fog hiányozni. Minden bizonnyal a racionalizáció ugyanúgy el fog kenődni ebben a rendszerben, mint az állami felelősségvállalás gondolata az iskolák életében.

Pukli István
Pukli István vendégszerző

Valamikor a messiás szerepét aggatták rá. Nagy volt rá a kabát. Politikus akart lenni. No comment. Most újságírással próbálkozik, de mindig tanár marad. Viszont ért a focihoz. Mint mindenki.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek