Nagy felhajtással adták át, de még évekig nem jelent fenyegetést az új kínai repülőgép-hordozó

Szerző: Aradi Péter
2022.06.26. 09:55

A Fucsien ráadásul akkora, hogy a közeljövő minden konfliktusában az első számú célpontot fogja jelenteni.

Nagy felhajtással adták át, de még évekig nem jelent fenyegetést az új kínai repülőgép-hordozó

Kína június 17-én, pénteken bocsátotta vízre harmadik repülőgép-hordozóját, a 80 ezer tonnás Fucsient, ami az ország első modern repülőgép-hordozója. A Fucsien ugyanis többek között már katapulttal segített fel- és fékezőhorgos leszállású repülőüzemre képes, ami a korábbi két repülőgéphordozójáról nem lehet elmondani, az ő esetükben még a hajó orrán lévő ugrósánc segítségével szállnak fel a harci gépek.

A kínai állami média beszámolója szerint repülőgép-hordozót hatalmas ünnepség mellett, pezsgő, színes szalagok, vízágyúk és füstölés kíséretében tették vízre a sanghaji Csiangnan hajógyárban.

És bár kétségtelen, hogy a Fucsien megjelenése hatalmas lépést jelent a kínai hadsereg számára, ami nem mellesleg már így is a világ legnagyobb flottájával rendelkezik, szakértők azt mondják,

egy ideig még biztos nem kell tartani tőle.

Carl Schuster, az Egyesült Államok haditengerészetének korábbi kapitánya, az amerikai csendes-óceáni flotta felderítő központjának egyik volt igazgatója a CNN-nek például azt mondta, a Fucsien valószínűleg még három-négy évig nem lesz működőképes, és ha egyszer működőképesség válik, a méretei miatt túlságosan nyilvánvaló célponttá válik, aminek az elsüllyesztése Kína számára nemcsak katonai katasztrófa lenne, de hatalmas morális csapás is.

A repülőgép-hordozók, bár tényleg csak a világ komoly elrettentő erővel bírnak, szakértők szerint nem feltétlenül a legalkalmasabbak a közeljövő lehetséges összecsapásainak, amilyen például egy dél-kínai tengeri konfliktus is lenne, megoldására.

Kínának jelenleg tehát három repülőgép-hordozója van, a Fucsien a második, ami teljes mértékben kínai tervezésű és gyártású anyahajó. Az első, Liaoning nevű, még a Szovjetunióban épült repülőgép-hordozóját Kína még 1998-ban vásárolta Ukrajnától. A sztori egyik érdekessége az volt, hogy Peking egy fedőcégen keresztül vásárolta meg a hajót,

mondván, hogy úszó kaszinót csinálnak belőle,

viszont hogy, hogy nem, egy alapos felújítást követően végül 2012-ben hadrendbe állította.

A második Santung nevű hajójukkal pedig többé-kevésbé a Liaoningot próbálták lemásolni.

Az Egyesült Államoknak egyébként  11 repülőgép-hordozó van hadrendben, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak 2-2 ilyen hadihajója van, Franciaországnak, Oroszországnak, Indiának és Thaiföldnek csak egy-egy darabja van üzemben.

NYITÓKÉP: CCTV

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek