Amikor a nyilast szabadlábra helyezték, a holokauszt-túlélőt meg kitelepítették a kommunisták

Az ötvenes évek egyik bizarr jelensége volt, hogy a börtönökben és internálótáborokban sokszor együtt ültek a német megszállókkal kollaborálók, illetve azok, akiket 1944-45-ben üldöztek. És gyakran az utóbbiak jártak rosszabbul.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igen tanulságos dokumentumokat osztott meg Facebook-oldalán. A jelentésekben az 1952-ben szabaduló rabok rövid jellemzése, illetve a további sorsukra vonatkozó javaslatok olvashatóak. Többek közt G. István és M. András ügyében.

Egyikük nyilas, a másik holokauszt-túlélő.

G. István „szegényparaszt családból származik, apja uradalmi cseléd volt”. 1944 október 15-én, Szálasi Ferenc hatalomátvételének napján belépett a Nyilaskeresztes Pártba, ahol fegyveres pártszolgálatot teljesített. Karácsonytól március 15-ig Kisbéren „pártszolgálatos vezető” volt. A szovjet hadsereg elől családjával együtt elmenekült, majd 1945 májusában visszatért az országba. 1945 november 5-én a Győri Népbíróság 4 évi kényszermunkára ítélte, melyet a Népbíróságok Országos Tanácsa 7 évi börtönre súlyosbított. A jelentés szerint a börtönben kovácssegédként dolgozott, feladatát „kielégítően” teljesítette.

„Büntetése letöltése után Tarja községbe óhajt menni és ott munkába elhelyezkedni” – áll a dokumentumban. Erre minden bizonnyal lehetősége is volt, mert

rendőri felügyelet mellett szabadlábra helyezését javasolták.

Ellentétben M. Andrással. A „földbirtokos családból származó” 29 éves férfi a háború idején mezőgazdasági főiskolára járt, ám a német megszállás után zsidó származása miatt bújkálni kényszerült. 1949-ben „összekerült egy nő ismerőse révén egy Kucsera Imre nevezetű gépkocsivezetővel, akivel megbeszélte, hogy nyugatra szökteti Jugoszlávián keresztül”. Az akció azonban a következő év elején kudarcba fulladt, az ÁVH lecsapott rájuk. Tiltott határátlépés kísérlete miatt két és fél évi börtönre ítélték. Ám a jelentés szerint itt még nem ért véget a kálváriája. Hiába kérte, hogy visszatérhessen Budapestre,

„Hortobágyra való kitelepítését” javasolták.

A ma nemzeti parkként működő puszta a Rákosi-korszakban az „osztályidegenek” számára kijelölt, rettegett kényszerlakhely volt, embertelen körülményekkel és szoros ellenőrzéssel.

A sztálinista diktatúra vezetői ugyan nyilvánosan nem beszéltek erről, ám számtalan forrás bizonyítja, hogy a jelentős vezető szerepet nem játszó, úgynevezett „kisnyilasokkal” szemben alapvetően elnézőek voltak, sőt, nem egyszer a kommunista pártba is bevették őket.

Hal Lehrman amerikai újságírónak Rákosi Mátyás 1945-ben úgy nyilatkozott:

„Nézze, ezek a kisnyilasok tényleg nem rossz fickók. Tudja, ezek belekényszerültek a fasizmusba. Sosem voltak aktívak. Csak fogadalmat kell tenniük, és mi befogadjuk őket.”

NYITÓKÉP: ÁVH-s ünnepség a MÁVAG-ban 1949-ben

FOTÓ: Fortepan/Bauer Sándor