Szijjártó Péter most azt mondja, el sem gondolkodott rajta, hogy visszaadja az orosz Barátságért kitüntetést

Szerző: Aradi Péter
2022.06.21. 08:45

A külügyminiszter új magyarázattal állt elő, miért nincs semmi gond a kitüntetéssel, de nem maradt el a gyurcsányozás sem.

Szijjártó Péter most azt mondja, el sem gondolkodott rajta, hogy visszaadja az orosz Barátságért kitüntetést

A külgazdasági és külügyminisztert az ATV-ben kérdezték arról, nem gondolja-e, hogy vissza kellene adni a kitüntetését, Szijjátó viszont, mint felelte, el sem gondolkodott rajta, mert szerinte annak, ami

békeidőben történt, semmi relevanciája nincsen most, a háború alatt.

Szijjártó Péter 2021. december 30-án vehette át Moszkvában a kitüntetését, ami a legnagyobb orosz állami kitüntetés, amit nem orosz állampolgároknak adhatnak. A magyar külgazdasági és külügyminiszter a Barátságért kitüntetést személyesen Szergej Lavrovtól, az orosz külügyminisztertől, aki az ukrán-orosz háború kirobbanása óta már azzal is fenyegetőzött, hogy szerinte

megnövekedett a nukleáris konfliktus kockázata.

Szijjártó a magyarázatához még azt fűzte hozzá, hogy szerinte meg kellene kérdezni Gyurcsány Ferencet is, miért fogadta Vlagyimir Putyint még miniszterelnökként.

Nem először tették fel egyébként a külügyminiszter a kérdést. Az ATV-ben már március másodikán, egy héttel a háború kitörése után megkérdezték tőle, visszaadja-e a Putyin által adományozott érdemrendet.

Szijjártó akkor azt felelte, szerinte

az akkori helyzetben nincs jelentősége a kitüntetésnek.

A külügyminiszter akkor is Gyurcsány Ferenc felemlegetésével bújt ki végül a válaszadás alól, mert úgy folytatta, hogy szerinte az ő kitüntetésének ugyanúgy nincs jelentősége, ahogy annak sem, hogy Gyurcsány Ferenc a saját otthonában barátjaként fogadta Putyint.

Amikor Menczer Tamás külügyi államtitkárt szintén március elején kérdezték arról, nem kínos-e jelen pillanatban a Barátság érdemrend, Menczer azt mondta, épp ellenkezőleg, Szijjártó azokban a napokban is csak azon dolgozott, hogy segítse a béke helyreállítását.

Szijjártó a kitüntetés átvételekor egyébként Facebookon azt írta, hogy büszke rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére szövetségesi kötelezettségeik tiszteletben tartásával párhuzamosan fenn tudták tartani a nemzeti érdekeiknek megfelelő,

kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést Moszkvával.

Nem a külügyminiszter egyébként az első, aki megkapta az 1994-ben alapított kitüntetést, az első Törőcsik Mari volt, de megkapta Krausz Tamás történész is.

Ami a kölcsönös bizalmat illeti: a Direkt36 idén tavasszal írta meg, hogy amikor 2021. december 30-án Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter feltűzte magyar kollégája, Szijjártó Péter öltönyére a Barátságért Érdemrendet, Szijjártó Péternek már rég tudnia kellett, hogy

Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték

az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszereit.

NYITÓKÉP: Szijjártó Péter / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek