Újabb ország mondott nemet az LMBTQ-családokra

Szerző: Cserdi Dóra
2022.06.20. 19:00

Korábban tettek néhány engedményt, de a melegházasságokat továbbra sem engedélyezik.

Újabb ország mondott nemet az LMBTQ-családokra

Japánban továbbra sem engedélyezik a melegházasságokat – írja a Reuters. Ezt egy hétfői alkotmánybírósági döntés is megerősítette.

Korábban, 2021 márciusában nyilvánították alkotmányba ütközőnek a melegházasságokat Szapporoban, csakhogy a döntést végül megtámadta három azonos nemű pár. A keresetet egy oszakai kerületi bíróságon vizsgálták, ami most úgy döntött,

nem számít alkotmányellenesnek a melegházasságok tilalma Japánban.

Amellett, hogy a bíróság elutasította a három pár keresetét, elvetették a páronként 1 millió jen kártérítésre vonatkozó követelésüket is. Az oszakai törvényszék szerint az azonos neműek házasságáról nem folyt még elég vita a japán társadalomban, így véleményük alapján, jogilag egyelőre csak az ellenkező nemű párok között kötött házasság határozható meg az államban.

Bár korábban tettek néhány engedményt a homoszexuális párok felé az országban, Japán nem biztosít számukra olyan jogokat, mint amilyenek heteroszexuális párokat illetnek meg.

A jelenlegi helyi szabályok szerint az azonos nemű párok nem köthetnek törvényes házasságot, nem örökölhetik egymás vagyonát, és egymás gyermekei felett sem rendelkeznek szülői joggal.

NYITÓKÉP: Pixabay

Cserdi Dóra
Cserdi Dóra újságíró

Szerkesztő-újságíró.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek