Macron koalíciója elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben

Szerző: Fekő Ádám
2022.06.20. 08:10

Marine Le Pen pártja 1986 után először alakíthat önálló frakciót.

Macron koalíciója elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben

Hétfőre a francia belügyminisztérium közzétette a francia törvényhozási választások hivatalos végeredményét: az áprilisban újraválasztott francia elnök, Emmanuel Macron pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! Névre hallgató koalíciója megnyerte a törvényhozási választások második fordulóját, de nem lesz abszolút többségük a nemzetgyűlésben.

Hogy Macronék mennyire nem könyvelhetik el ezt az eredményt sikerként, azt jól mutatja, hogy Elisabeth Borne miniszterelnök, is azt mondta, ez a helyzet példátlan kockázatot teremt.

A kormánypártnak a következő öt évben 246 helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

Második helyre futott be a radikális baloldalt, zöldet, szocialistákat és kommunistákat tömörítő balos szövetség 131 hellyel, ezzel ők lesznek a legerősebb ellenzéki erő, míg Marine Le Pen szélsőjobboldala 89 képviselőt küld a törvényhozásba. Ez  azt jelenti, hogy a párt 1986 után először saját frakciót tud alapítani.

Nagyot buktak a Köztársaságiak: a konzervatívok eddig a legnagyobb ellenzéki erő voltak, most 61 helyet húztak be.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését.

KIEMELT KÉP: gov.si

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek