Ha elmarad az államcsőd, két év szünet után újra itt a venezuelai kőolajexport

Ismét megindul a venezuelai kőolajexport Európába. Júniusban várhatóan 650 ezer hordó nyersanyagszállítmánnyal indulnak útnak az első hajók, de a folytatást még nem tudni. Hogy miért (csak) most és eddig miért nem exportált Venezuela, azt most megmutatjuk.

A hír, miszerint Venezuela két év kihagyás után újra kőolajat exportál Európának, a Reutersen jelent meg június 17-én. Az ezerhordónyi venezuelai kőolajszállítmányt az olasz Eni (ENI.MI) bérelte, és a sajtóhírek szerint hamarosan útnak is indul. Ez két év óta az első nyersolajexport, ami az Egyesült Államok által szankcionált országból érkezhet Európába.

Meglepő lehet, de Venezuela a világ egyik legnagyobb kőolajkitermelő állama.

Az ország, köszönhetően a geográfiai elhelyezkedésének, a bolygó legnagyobb már jól feltárt kőolajkészletével rendelkezik . Venezuela egy kréta kori, szerves anyagokban gazdag alapkőzeten fekszik, amely ideális az olajlelőhelyek számára.

Éppen ezért az 1940-es évek végétől 1970-ig az ország volt a világ legnagyobb kőolajexportőre, és sokáig egyébként az Egyesült Államok egyik fő olajexportőre is volt, egészen 2019-ig.

A venezuelai olajexport stoptól a visszaintegrációig

Venezuelára ugyanis keményen rászállt az USA, és igen nagy megszorítások érték már jóval a Trump-adminisztráció előtt. Az igazi feketeleves viszont az előző amerikai elnök vezetése alatt jött:

2019 január 28-án az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a PDVSA venezuelai állami olaj- és földgázipari vállalattal szemben, hogy a 2019-es elnökválság idején nyomást gyakoroljon Nicolas Maduróra, amiért szembement a demokratikus értékekkel és az emberi jogokkal.

A konfliktus két politikai vezető, Nicolás Maduro venezuelai elnök és Juan Guaidó, az akkori ellenzék vezetője (és nem hivatalos ideiglenes elnök) szembenállása miatt robbant ki, a fejlemények következtében pedig

nemcsak Venezuela vált megosztottá 2019-re, hanem a nemzetközi közösség is. Az országoknak ugyanis politikai alapon kellett eldöntenie, hogy melyik elnököt ismerik el Venezuela legitim vezetőjeként.

Miután Guaidó többségi győzelmet aratott a nemzetgyűlésben 2015-ben, Maduro 2017-ben létrehozta saját, konkurens nemzeti alkotmányozó gyűlését, majd 2018-ban széles körben vitatott elnökválasztást tartott. Maduro és Guaidó 2019 óta párhuzamosan működő, egymástól eltérő kormányokkal dolgozik.

Ma 50 ország, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Brazília, Latin-Amerika nagy része és Európa többsége támogatja Guaidót, így beálltak a sorba, és követték az USA gyakorlatát: 2019-től szankcionálták Venezuelát, pontosabban fogalmazva Maduro diktatorikus államvezetését.

Ezzel szemben a rendszeréhez hasonlóan autokratikus berendezkedésű államok, mint Fehéroroszország, Kína, Kuba, Irán, Oroszország, Szíria és Törökország természetesen támogatták Madurót. 

Maduro melletti kiállásuk egyfajta fricska volt az USA külpolitikájára nézve, ugyanis azzal, hogy politikai támogatásukat fejezték ki a tekintélyelvű rendszer felé, alapjaiban ingatták meg az amerikai érdekek mentén kialakult demokratikus nemzetközi rendszer struktúráját.

Trump a szankciókkal nyilvánvalóan azt szerette volna elérni, hogy Maduro mondjon le, azonban, amit sikerült elérni azon túl, hogy Venezuela diktárora köszöni szépen él és virul, hatalma pedig sziklaszilárdabb, mint volt, hogy az állam piszkosul eladósodott, Ororszország, Irán, valamint Kína (a megmentő szerepben tetszelegve) pedig bevásárolta magát az országba és annak erőforráskapacitásaiba.

Venezuela a legélhetetlenebb országok egyikévé vált az elmúlt években. Közel 6 millió ember menekült el az országból a korrupció, a tömeges erőszak és persze a hírhedt határokon átívelő drogügyletek miatt. A szankciók miatt ugyanis az évekig szüneteltetett venezuelai olajexport helyett valahova fordulnia kellett az országnak, ez pedig elsősorban a feketegazdaság lett.

Mert amúgy mit is tehet egy alapvetően fejlődő, de korrupt állam, ha exportjának 95 százalékát és a GDP 25 százalékát az olajkitermelés adja, de ettől elzárják?

A másik lehetséges opció, hogy államcsődöt jelent be, persze folyamatosan ott lebeg Venezuela felett, aminek amúgy az amerikai szankciók nagyrészt meg is ágyaztak, a koronavírus pedig betette az ajtót. A kivéreztetéssel az OPEC-tagállam 2022-re (éppen hogy csak átvészelve a koronavírus negatív gazdasági következményeit) gyakorlatilag fiezetésképtelenné vált az USA felé. 

Nem is csoda, hogy miután az amerikai vezetés lábon lőtte magát Venezuelával együtt, titokban azért megpróbálta orvosolni a korábbi stratégiai hibát:

az amerikai külügyminisztérium a kifizetetlen adósságok és osztalékok milliárdjainak rendezése érdekében 2022 májusában levelet küldött az olasz Eninek (ENI.MI) és a spanyol Repsolnak (REP.MC), amelyben engedélyezte számukra a venezuelai nyersolajexport újraindítását. 

Az olasz Eni által bérelt második tartályhajó, a máltai zászló alatt közlekedő Pantanassa nevű hatalmas nyersolajszállító (VLCC) jelenleg Venezuela felé hajózik, és várhatóan Amuay kikötő közelében fog hajóról hajóra történő átrakodással 2 millió hordó ugyanilyen minőségű, hígított nyersolajat szállítani Európába. Az exportra akkor kerül sor, amikor Európa az Ukrajna elleni orosz invázió következtében csökkenteni kívánja az Oroszországtól származó nyersolajimportját.

– derült ki az Eikon adataiból és egy, a Reuters által látott hajózási dokumentumból..

A venezuelai olaj májusi eladási ára 19 hónap után most zuhan a legmélyebb szintre a PDVSA által kikényszerített szerződésmódosításoknak köszönhetően, az állami cég ugyanis előre fizetősre állította az olajexportot annak érdekében, hogy csökkentse a kifizetetlen szállítmányok kockázatát. 

Habár sem az olasz Eni, sem a spanyol Repsol, sem a venezuelai PDVSA állami cég nem válaszolt azonnal a megkeresésekre, a májusi rakományt a források szerint a PDVSA várhatóan még júniusban leszállítja, ami lehetőség az Eninek, hogy a cartagenai és bilbaói finomítók miatt a nyersolaj egy részét a spanyol Repsolnek adja el. 

Van, aki még Venezuelánál is nagyobb mértékben függ a dél-amerikai ország kőolajexportjától

Az Eni és a Repsol által várhatóan átvett olaj mennyisége nem olyan számottevő, hogy óriási hatást gyakroljon a globális olajárakra. Az azonban, hogy Washington zöld utat adott a régóta befagyasztott venezuelai olajexport újraindítására, minden bizonnyal nagy hatással lesz a világgazdaságra már csak az amerikai külpolitika irányvonalának nagymértékű újratervezése miatt is.

Az ugyanis, hogy az USA hogyan fordul Venezuela felé, hol húzza meg a határokat a dél-amerikai ország vezetésével szemben, az amerikai gazdaságot alapjaiban határozza meg.

Joe Biden amerikai elnök még 2022 március elején kitiltotta az orosz olajat az USA-ból az ukrajnai invázióra adott válaszként.

Így nem véletlen, hogy miközben az amerikai diplomaták azon dolgoztak, hogy helyettesítsék a kimaradó orosz olaj- és gázexportot, addig

az amerikai tisztviselők már márciusban Caracasba utaztak, hogy évek óta először kétoldalú megbeszéléseket folytassanak Nicolas Maduro venezuelai elnökkel.

A Washigton által az orosz gazdasági kapacitásra kivetett szankciók persze kellemetlenül érinthetik az amerikai külpolitikát, az oroszellenes hangok ugyanis fokozzák a gazdasági nyomást Venezuelára nézve, amelynek egyéként mind a mai napig az egyik kulcsfontosságú szövetségesére Oroszország.

Venezuela ugyanis eltávolodva a korábbi amerikai patronálástól, Oroszország karjaiba menekült, és az évek alatt Putyin legfontosabb kereskedelmi és katonai szövetségesévé vált Latin-Amerikában. A gyakorlatban mi sem mutatja ezt jobban, minthogy 

• Oroszország a venezuelai elnökválságban Juan Guaidó helyett Nicolás Madurót ismerte el venezuelai elnöknek és mind a mai napig igen jó viszonyt ápolnak egymással;
• illetve, hogy az országban jelenleg is orosz katonák álloműásoznak, Putyin pedig minden létező módon támogatja Maduró rezsimét.

Habár a szankciók feloldása kezdetben csak az amerikai energiaellátási deficitet kívánta kielégíteni, az európai olajexport már így is megdöntötte az amerikaiak álmát, hogy Venezuelát olyankor és csak annyira húzzák elő, mint „tartaléknyuszit” kalapból, amennyire nekik tetszik. Azonban a szelepet már nem lehet visszazárni, hiszeb az amerikai szankciók enyhítéséről szóló tárgyalásokkal egyre nagyobbra nyitják azt.  

Például amíg az USA korlátozott keretek közt, de a venezuelai Chevron vállalat exportengedélyének megújításáról tárgyal, addig az irániakkkal már folyik a biznisz a venezuelai olajfinomítók felújítására vonatkozó szerződések keretéről.

Delcy Rodriguez venezuelai alelnök a történtek kapcsán biztos mosolyog, ugyanis azt reagálta, hogy reméli, az amerikai közeledés, már ha lehet annak nevezni, „megnyitja az utat az egyébként illegális szankciók teljes feloldása előtt, amelyek egész népünket érintik”.

A szomorú igazság és egyben a sztori pikantériája az, hogy az amerikaiak már-már ugyanúgy függnek Venezula olajexportjától, mint a venezuelai gazdaság maga.

Az amerikai patthelyzet, amibe  önként és dalolva kormányozta magát a Biden adminisztráció, minden bizonnyal megágyaz Nicolas Maduro venezuelai elnöknek is, hogy kihasználva a helyzetet megerősítse hatalmát Venezuelában.

Az amerikai külpolitika legújabb lépései két következménnyel járhatnak:

• közeledhetnek Venenzuelához, hogy szövetségesként átvegyé Putyin szerepét a régióban, és a Maduroval való kvázi barátkozással megosszák Venezuelát és Ororszországot,
• vagy teret adhat a dél-amerikai ország vezetőjének és Putyinnak arra, hogy kibontakoztassák eddig is szoros szerelmüket, ami természetesen egy hatalmas biztonsági fenyegetés az amerikai kőolajellátási problémák miatt. 

Maduro & Putyin, ketten a nyugat ellen

Amikor Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok betiltja az orosz olaj- és más energiahordozók teljes importját, csakúgy mint Putyin 2019-ben, Maduro is vállt vállnak vetve állt ki Oroszország mellett. A gazdasági szankciókról egy 2022. márciusi sajtótájékoztatón a dél-amerikai állam vezetője azt mondta, hogy

„Bűn az, amit az orosz néppel művelnek, egy gazdasági háború!”

– mondta Maduro.

Az Oroszország elleni szankciók azonban mind Maduro hatalmára, mind pedig a venezuelai gazdaságra is hatással vannak, ugyanis amikor Venezuela fejvesztve menekült az amerikai retorziók elől, akkor más lehetőség híján orosz bankokba helyezte át az állami vagyon egy részét és az olajvállalatok legtöbb még megtartható megtakarítását. Az amerikai szankciók persze ezeket a venezuelai banki betéteket is értintik, amiknek egy jó része bizonytalan időre elzárásra került.

Mindezt csak tetézi a tény, hogy az orosz bankokban lévő venezuelai számlákon lévő ismeretlen menyiségű pénzösszegek igazodnak a hegyet és völgyet is bejáró orosz rubel ingadozó árfolyamához, ami azért barátok között sem tesz jót a két ország közti bizalomnak. 

Mindenesetre a Wilson Központ latin-amerikai programjának igazgatója szerint az kétségtelen, hogy a venezuleai-orosz frigy nem hozhat már sokat a konyhára, hiszen a nemzetközi normák és jogok folyamatos megszegése következtében mindkét ország „páriává” vált, azaz a nemzetközi közösség által kitaszított országok.

Így valójában hiába áll készen a dél-amerikai ország vezetése, hogy megkezdje az Európába és akár az azon túlra irányuló olajexportját,

olyan olajárfolyamesés mellett, amit most produkál az ország, egyelőre félő, hogy a piaci visszaintegrálódás helyett az ország államcsődöt jelent be. 

Ezért egyértelműen felelőssé tehetők az amerikai szankciók, illetve a korrupt dél-amerikai ország erőforrásokkal való rossz gazdálkodása és/vagy kormányzása. Hiába gazdag erőforrásokban egy ország, ha azt nem tudják jól és effektíven kihasználni. Ezzel Venezuela áldozatául esett annak a közgazdasági esetnek, amikor a szegény országok, amelyek egyébként hatalmas erőforrás-készlettel rendelkezek, megfelelő menedzsment nélkül nem tudják kihasználni a versenyelőnyüket

Az mindenesetre már a távolból egyértelmű, hogy az amerikai gazdaságot is nagymértékben megingatná a dél-amerikai ország totális összeomlása, úgyhogy elképzelhető, hogy a washingtoni külpolitika elnézőbb lesz Maduroval és túlkapásaival szemben a következő években annak érdekében, hogy biztosítsák saját olajellátásuk. Arra pedig már számtalan példát láttunk, hogy a demokratikus értékek háttérbe tudnak szorulni az USA szemében, ha igazán megszorul. Márpedig ha nincs Venezuela, nincs kőolaj, ha pedig nincs kőolaj, amerikai gazdasági termelés sincs.

És Maduro mindettől függetlenül maradni látszik Venezuela élén.

NYITÓKÉP: Repsol/Flickr Commons