Minden idők legnagyobb hadgyakorlatával folytatódik a kakaskodás Kína és az Egyesült Államok között

Szerző: Aradi Péter
2022.06.17. 07:03

Az lehet, hogy a kínaiak bezárva érzik magukat, de nem biztos, hogy erre az a legjobb megoldás, ha folyton a szomszédaik lábát tapossák. Legalábbis az Egyesült Államok és a szövetségesei erről szeretnék most meggyőzni a kínai vezetőket.

Minden idők legnagyobb hadgyakorlatával folytatódik a kakaskodás Kína és az Egyesült Államok között

A hónap végén tartják minden idők (betűszóval RIMPAC-nak nevezett) legnagyobb tengeri hadgyakorlatát, amin az előzetes tervek szerint 26 országból több mint 25 ezer katona, 170 repülőgép, 38 hajó és 4 tengeralattjáró vesz részt, és amiből kihagyják Kínát, ami az egészet elég rosszul viseli.

Vang Ji kínai külügyminiszter például az ázsiai NATO-nak nevezte a csoportosulást, és azzal vádolta a résztvevő országokat, hogy csak a geopolitikai rivalizálást szítják, és

a hidegháborús mentalitást trombitálják.

Mindezt azok után, hogy májusban a japán és a tajvani hadsereget is riadókészültségbe helyezték, mert a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészetének egy repülőgép-hordozója és hét rombolója áthaladt a japán Okinava és Miyako-szigetek között, hogy a Csendes-óceánon gyakorlatozzon.

Az utóbbi időben Kína a Dél-kínai-tenger több országával a szokásosnál is jobban összerúgta a port, ezért az Egyesült Államok és a szövetségei most nagyon szeretnék megmutatni, hogy nem érdemes szórakozni velük. Japán és Dél-Korea is

a legnagyobb hadihajóját küldi a hadgyakorlatra.

Azok a régi szép idők

A helyzet – nyilván – nem volt mindig ennyire feszült, Kínát korábban kétszer is meghívták a kétévenkénti RIMPAC-ra.

Az ország 2014-ben vehetett részt először az 1971 óta megrendezett gyakorlaton, amire nemcsak a hivatalosan bejelentett négy hajót küldte el, hanem egy ötödik kémhajót is, ami távolról figyelte az eseményeket, és amit azért honlokráncolva fogadtak. Samuel J. Locklear admirális, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság (Pacom) akkori parancsnoka például az esetet tapintatosan „egy kicsit furcsának” nevezte.

A 2016-os RIMPAC-ra még meghívták az országot, azóta viszont kihagyták belőle, amit egyes szakértők nem tartanak a legjobb ötletnek, ugyanis a gyakorlatok alatt legalább értékes információkat lehetett volna szerezni arról, hogy

a kínai haditengerészet milyen állapotban van.

Ahogy érveltek, a műholdak például soha nem fogják feltárni azt, hogy a fiatal kínai tisztek és altisztek között hogyan zajlik a kommunikáció és milyen a dinamika. Az ország kirúgásának ettől függetlenül azért az Egyesült Államok több szövetségese is csendben örülhetett, amiért akarva-akaratlanul legalább ezzel nem növelik a kínai hadviselés képességeit. (Megint mások szintén nem örülnek neki, mert félnek, hogy a viszálykodó amerikaiak és kínaiak közé szorulnak.)

Merthogy – ahogy az utóbbi időben több helyen olvasni lehetett – néhány év alatt

a kínai hadiflotta lett a világ legnagyobbja,

napjainkra már jócskán nagyobb, mint az Egyesült Államok haditengerészete, ha egyelőre nem is tartják még annyira ütőképesnek.

Hszi Csin-ping 2015-ben jelentette be, hogy azt szeretné, ha a kínai hadsereg egyenragú lenne az Egyesült Államok hadseregével. Az Egyesült Államok haditengerészetének hírszerzése (ONI) szerint azért a kínaiak sem nulláról indultak, 2015-ben már 255 hadihajót tartottak rendszerben, majdnem annyit, mint amennyivel jelenleg az amerikai haditengerészet rendelkezik. Az ONI szerint aztán 2020 végén, öt évvel a fejlesztések bejelentése után már 360 hajója volt a kínaiaknak szemben az Egyesült Államok 296 hajójával.

2014 és 2018 között Kína több tengeralattjárót, hadihajót, kétéltű hajót és segédhajót bocsátott vízre, mint ahány hajó jelenleg Németország, India, Spanyolország és az Egyesült Királyság haditengerészetében szolgál. Csak 2019-ben, békeidőszakban, Kína több hajót épített, mint

az Egyesült Államok 1941 és 1945 között,

a második világháború négy évében, de ezekről érdemes tudni, hogy inkább a védekezésben hasznosítható korvettek voltak.

Az szintén nem jelent jót, hogy bár az Egyesült Államok várhatóan még jó ideig megőrizheti az előnyét, mint a legütőképesebb haditengerészet, ugyanis a hajóik azért jóval nagyobbak, jóval több köztük az irányított rakéták kilövésére alkalmas romboló, és nem mellékes tény az sem, hogy az Egyesült Államok 50 hajóból álló tengeralattjáró flottája teljes egészében nukleáris meghajtású, miközben Kína 62 tengeralattjárójából mindössze hétről mondható el ugyanez, az utóbbi fejlesztésük meglehetősen problémás.

Az Egyesült Államok 2016 októberében állította hadrendbe a Zumwalt-osztályú rombolóit, összesen hármat, amik 22,4 milliárd dollárba kerültek, és amiket inkább amolyan úszó labornak tekintenek, amikre felpakolták ugyan a legfejlettebb technológiát, de

alapvető funkciók maradtak ki belőle.

A lőszer például olyan költséges volt hozzá, hogy inkább elkaszálták a gyártását, a meghajtórendszer pedig teljes kudarc, megesik ugyanis, hogy a hajók lerobbannak. Eközben a kínaiak most, 2022 nyarán tervezik vízre bocsátani a harmadik repülőgép-hordozójukat. (Az Egyesült Államoknak 11 repülőgép-hordozója van.)

Miközben Kínának 2025-re várhatóan összejön a 400 hajó, az Egyesült Államok terveiben egy 355 hajós flotta szerepel, azonban nem tűztek ki hozzá céldátumot.

Messze még azért a vége

A kínai haditengerészet tehát az utóbbi időben alaposan megizmosodott, azonban Kína még mindig nem ellenőrzi azokat a szorosokat és tranzitútvonalakat, amiktől a gazdasága függ, és hát, nehéz úgy nagyhatalmi imázst építeni, hogy a világbajnok flotta egy bizonyos távolságnál nem képes messzebbre merészkedni, mert a nagy részét alkotó dízel-elektromos járművek hatótávolsága nagyon is véges,

a hajók pedig nem tudnak kikötni.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg haditengerészetének két repülőgép-hordozója például üzemanyag-feltöltés nélkül mindössze alig egy hetet tud nyílt vízen tartózkodni.

Mivel külföldi haditengerészeti bázisa jelenleg csak Mianmarban, Pakisztánban és Dzsibutiban található (utóbbiban ráadásul rajtuk kívül az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország is katonailag jelen van), és mivel Hszi, mint ebben a cikkben írtuk, a kormányzó kommunista párt élén harmadik ötéves ciklusra pályázik, amihez az kell, hogy kellő tekintélye legyen, és arra van szüksége, hogy valahogy levakarja magáról a járvány félrekezelésének kellemetlenségét,

Kína egy rakás ütközést felvállal.

Hogy ez Hszinek inkább árt, vagy használ, az megint csak kérdéses.

2022 tavaszán arról kezdtek pletykálni, hogy Kína és a Salamon-szigetek olyan biztonsági megállapodásról tárgyal, ami lehetővé tenné Peking számára, hogy katonai és rendőri személyzetet küldjön új csendes-óceáni szigetekre, és hogy haditengerészeti hajókat állomásozzon a szigeteken. Bár egyelőre mindkét kormány tagadja, hogy szó lenne kínai katonai bázisról, vagy állandó kínai jelenlétről, egyre több jel mutat arra, hogy a pletykák igazak voltak.

Megszülethetett tehát

az első ismert kétoldalú biztonsági megállapodás

Kína és egy csendes-óceáni ország között, ami Kína számára lehetővé teszi, katonai bázist hozzon létre kevesebb, mint 2000 km-re Ausztrália keleti határától.

Hszi Csin-ping kínai elnöknek és kormányának egyébként már csak azért is nagyon nehezen hisznek el bármit, mert 2015-ben arra is ígértet tett, nem fogja militarizálni a Dél-kínai-tenger mesterséges szigeteit. Ehhez képest az utóbbi években mindenféle trükkös megoldással igyekeznek kisajátítani a leglakhatatlanabb földhalmokat is, amiket aztán alaposan fel is fegyvereznek.

Nemcsak a Salamon-szigeten találtak fogást a kínaiak, hanem nagyon úgy néz ki, hogy Kambodzsában is meg tudják vetni a lábukat. Az utóbbi hetek egyik legnagyobb nemzetközi balhéja az volt, amikor kiderült – bár mindkét fél a végtelenségig tagadta volna, – hogy a kambodzsai Ream haditengerészeti bázist kínai támogatással fogják felújítani, ami sokak szerint egy újabb kínai előörsöt jelentene – ezúttal a Thai-öbölben.

A dolog már csak azért is érdekes, mert Kambodzsa alkotmánya elvileg tiltaná, hogy

az ország területén külföldi katonai bázisok működjenek,

és erre hivatkozva kambodzsai tisztviselők tagadják is, hogy ezzel Kína saját haditengerészeti létesítményt építene.

Csao Li-csian, kínai külügyi szóvivője is rosszindulatú spekulációnak, a nyugati hatalmakra jellemző megfélemlítésnek nevezte a dolgot, azonban, mint láttuk, nem véletlenül nem hisznek neki, és nem véletlenül aggódnak mások.

A cikkünk elején említett Vang Ji kínai külügyminiszter mindemellett egy 20 fős delegációval a közelmúltban egy 8-10 csendes-óceáni országot érintő körúton vett részt, hogy támogatást szerezzen egy biztonsági és fejlesztési megállapodáshoz, amit a nyugati országok és szorosabb szövetségeseik szintén nem néztek jószemmel, azonban ez a vállalkozás egyelőre kudarccal zárult.

Amellett, hogy kínai harci repülőgépek tucatjai sértik meg kábé kéthetente a tajvani légteret, kisebb nemzetközi balhé lett a közelmúltban abból is, hogy a kínaiak tovább erősködtek Ausztráliával is.

Amikor Anthony Albanese-t május végén megválasztották az ország miniszterelnökének, egy pillanatig úgy tűnt, enyhülhet az évek óta feszült ausztrál-kínai viszony, ami akkor romlott meg, amikor Canberra független vizsgálatot kért a koronavírus-járvány eredetének felderítésére, és megtiltotta a Huawei-nek, hogy kiépítse Ausztrália 5G hálózatát.

Li Kö-csiang kínai miniszterelnök megtörte a jeget, és gratulált Albanese megválasztásához, és a levelében azt írta, a kínai fél kész együttműködni, hogy felülvizsgálják a múltat, és úgy tekintsenek a jövőbe, hogy az az átfogó stratégiai partnerségük megszilárdítását segítse elő.

Alig néhány nappal később viszont egy nemzetközi légtérben szálló ausztrál megfigyelőgépet befogott egy kínai vadászgép, és

olyan zavarócsalikat engedett ki rá, amiket egyébként rakéták ellen szoktak kiengedni.

Tan Kefei, a kínai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a P-8A tengeralattjáró-felderítő repülőgép szerintük túl közel repült az egyébként is vitatott Paracel-szigetekhez, ezért figyelmeztetniük kellett, az ausztrál kormányt pedig rögtön hamis információk terjesztésével vádolta.

Amelyik kutya ugat, az ugat

A kínaiak maguknak követelik a Dél-kínai-tengert, mert úgy gondolják, hogy az hozzájuk tartozik, csakhogy ez nem tetszik a szomszédjaiknak, sőt 2016-ban a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság is kimondta, hogy az általuk történelminek tartott követeléseiknek semmilyen alapja nincsen. A kínaiak állandóan összetűzésbe kerülnek nem csak Japánnal és Tajvannal, de a Fülöp-szigetekkel, Brunei-jel, Malajziával és Vietnámmal is.

A frissen megválasztott fülöp-szigeteki elnök, ifjabb Ferdinand Marcos máris kijelentette, nem hagyja, hogy Kína lábbal tiporja a jogaikat, és egyetlen milliméternyit sem fog átengedni a területükből.

Ami viszont sokkal aggasztóbb, és egyelőre a fél világ tanácstalanul figyeli, hogy az orosz és kínai kakaskodás hatására könnyen lehet, hogy Japán is úgy dönt, hogy

feladja a második világháború óta gyakorolt pacifista álláspontját,

és fegyverkezni kezd. Egyesek szerint Japán egyébként már több mint egy évtizede feladta a pacifizmusát, most lesz viszont igazán látványos a dolog.

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint Japán már 2021-ben 7,3%-kal, 54,1 milliárd dollárra növelte katonai költségvetését, ami 1972 óta a legnagyobb növekedés.

A kormányzó Liberális Demokrata Párt már áprilisban bejelentette, hogy 2022-ben stratégiai felülvizsgálatot szeretnének végrehajtani bizonyos nemzetbiztonsági kérdésekben, és szeretnék már a GDP több mint 2 százalékát hadseregfejlesztésre költeni. Az LDP koalíciós partnere, az Új Kómeitó Párt egyelőre viszont ellenzi a lépést.

Ahogy korábban írtuk, Hszi Csin-ping-adminisztrációra egyre jellemzőbb a nemzetközi szakzsargonban wolf warrior diplomáciának nevezett, agresszívebb módszer, amivel nem zárható ki, hogy Kína

csak a saját gyengeségeit igyekszik palástolni.

Pekingnek folyamatosan teljesítenie kell ahhoz, hogy ne essen szét a kínai társadalom és a Kínai Kommunista párt meg tudja tartani az uralmát.

Emellett számos problémája is akad, az ország gazdasága korántsem teljesít olyan jól, mint a 2000-es években, ráadásul Kínának a közeljövőben egy nagyon jelentős demográfiai kihívással is meg kell küzdenie, ugyanis az 1980-ban bevezetett egykepolitika következményeképp Kína korfája drasztikusan megváltozott.

Ráadásul, hiába az egyre jobban hízó hadsereg, a közvetlenül Kína közelében lévő

amerikai haderő továbbra is óriási.

Dél-Koreában a koreai háborút záró fegyverszünet óta jelentős, jelenleg is 200 ezer fősnél nagyobb haderő állomásozik. Japánban öt éve még 50 ezer amerikai katonai és tengerészgyalogos volt, Jokoszuka pedig az amerikai haditengerészet 7. flottájának hazai támaszpontja, ahogyan Okinava szigetét is erre használják a második világháború óta.

Ezekenkívül fontos támaszpontok tartoznak még az USA Védelmi Minisztériumának Indo-csendes-óceáni parancsnoki központja alá a Fülöp-szigeteken, Guamon, a Marshall- és Wake-szigeteken, és Ausztráliában.

Az Egyesült Államok közel

800 katonai bázist tart fenn több mint 70 országban,

és most szeretnék erre emlékeztetni Kínát is. A június végén kezdődő hadgyakorlaton mindennek köszönhetően az Egyesült Államok szokásos európai partnerei mellett ott lesz többek között Brunei, Indonézia, Malajzia, Dél-Korea, Szingapúr, Srí Lanka, Thaiföld és Tonga is.  

NYITÓKÉP: U.S. Navy photo by Mass Communication Specialist 1st Class Shannon Renfroe

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek