Máris azzal gyanúsítják az orosz Mekit, hogy lopta a logóját

Szerző: Aradi Péter
2022.06.13. 17:20

Az biztos, hogy nagyon hasonlít. Az is biztos, hogy sietniük kellett vele, mert az étterem nevét is csak az utolsó pillanatban hagyták jóvá.

Máris azzal gyanúsítják az orosz Mekit, hogy lopta a logóját

Június 12-én megnyitották Oroszországban az első gyorséttermeket, amikkel a McDonald'set szeretnék kiváltani. A cég végül a Vkuszno – i tocska nevet kapta, ami

magyarul annyit tesz, hogy „Finom és pont”.

Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója azt mondta, bár szeretnék megőrizni a mekis hangulatot, eltávolítanak mindent, ami a McDonald's-ra utal.

A gyorsétteremlánc logóját néhány nappal korábban, már június 9-én, csütörtökön bemutatták. Az új emblémán két csík és egy kör látható zöld háttéren.

Mint a TASZSZ orosz hírügynökség írta, ezek az egykori gyorsétteremóriás fő szimbólumait hivatottak ábrázolni, a logó két csíkja a sült krumplit, a narancssárga kör pedig a hamburgert szimbolizálja.

A logó bemutatásakor, azaz néhány nappal a nyitás előtt viszont az orosz Meki neve még nem volt jóváhagyva.

„A zöld háttér pedig azt jelzi a vendégeknek, hogy továbbra is biztosítjuk számukra a megszokott minőségi termékeket és szolgáltatást” – mondta az éttermet irányító vállalat, a Sistema PBO szóvivője.

Még egy nap sem telt el a megnyitó óta, máris azt írják, hogy a Vkuszno – i tocska vélhetően egy Matosmix nevű portugál, egyébként

takarmányt gyártó cégtől lophatta a logóját.

A gyanús hasonlóságot leleplező Nexta Twitter-oldalán van, aki azt írja, nincs ezzel baj,

tökéletesen beleillik a koncepcióba,

van, aki csak kajánul kiröhögi a dolgot, és van, aki elnézőbb, és azt írja, nem hiszi, hogy ezt másolták volna, hiszen a Vkuszno – i tocska logója is csak egy sebtében összedobott, rendkívül egyszerű logó.

A McDonald's egyébként még március 14-én zárta be az Oroszországban található 850 éttermét. A tervek szerint az oroszok hetente 50-100 új Vkuszno – i tocskát szeretnének nyitni.

A neten elterjedt egy akkoriban videó egy férfiról, aki még március 13-án

odabilincselte magát a McDonald's moszkvai étterméhez,

hátha ezzel meg tudja akadályozni a bezárásokat.

Mint korábban írtuk, nem ez az első eset, hogy az orosz piac ikonikus amerikai márkát koppint. Egy helyi italgyártó nemrég bejelentette, a Coca-Cola, a Fanta és a Sprite helyett CoolCola, Fancy és Street italokat kínálnak az oroszoknak. A Mekit pedig először a Ványa bácsival cserélték volna le.

NYITÓKÉP: Sistema PBO

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek