Júniusban Deftones lesz a Budapest Parkban

Szerző: Fekő Ádám
2022.06.10. 09:15

Három éve húzódik ez a koncert, most végre minden akadály elhárult.

Júniusban Deftones lesz a Budapest Parkban

Ritkán írunk külön koncertajánlót, de az a helyzet, hogy éveleji listánkról valami teljesen érthetetlen indok miatt kimaradt a Budapestre látogató Deftones június 24-i bulija a Budapest Parkban: az amerikai zenekar még a nu metal felfutásával lett nagy név, viszont szemben a pályatársaik többségével ők nemcsak a Mátrix-nosztalgia miatt maradtak népszerűek, hanem azóta is stabilan készítenek olyan lemezeket, amiket múltbarévedés nélkül is lehet imádni.

 

A Deftones ráadásul utoljára 15 éve lépett fel önállóan Magyarországon (akkor még volt Pecsa), és a fesztiválos koncertjei is egyetlen szigetes megjelenést takarnak (akkor még volt metál a Szigeten), és bár a kissé konteóssá vált Stephen Carpenter gitárost sajnos nem hozzák magukkal (saját bevallása szerint a világ jelenlegi helyzete miatt nem szívesen hagyja el az Egyesült Államokat), a három éve bejelentett koncert jó eséllyel így is maradandó élmény lesz.

Már csak azért is maradandó, mert a turné eddig lement része alapján egyszerre örülhet az is, aki még a korai Deftonest szerette meg, és azok is, akik már a Diamond Eyes idején jöttek rá, hogy ez a zenekar jóval több annál, mint egy groove-okat szerető ugráltatás. Úgyhogy tali ott, jó lesz!

Itt van hozzá az event!

KIEMELT KÉP: Deftones

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek