Miközben Putyin fenyegetőzött, a britek gyorsan útnak is indítottak néhány rakéta-sorozatvetőt

Szerző: Aradi Péter
2022.06.06. 10:50

Egyes elemzők szerint a fegyver akár meg is fordíthatja a háború menetét.

Miközben Putyin fenyegetőzött, a britek gyorsan útnak is indítottak néhány rakéta-sorozatvetőt

Vlagyimir Putyin orosz elnök június 5-én, vasárnap arra figyelmeztetett, hogy ha az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának, akkor

Oroszország új célpontokra fog lecsapni.

Putyin egész pontosan úgy fogalmazott, hogy ha a nyugati szövetségesek nagy hatótávolságú rakétákat szállítanak Kijevnek, ők kénytelen azt a következtetést levonni belőle, hogy olyan létesítményeket kezdjenek támadni a fegyvereikkel – amik bőven a rendelkezésükre állnak még, tette hozzá, – amiket eddig nem támadtak.

Putyin a Rosszija-1 tévécsatornának nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, szerinte az új fegyverszállítmányok csak arra jók, hogy a lehető leghosszabb ideig elnyújtsák a konfliktust.

Az orosz állami tévében már május végén kijelentették, amikor még csak pletykáltak arról, hogy MLRS fegyverek érkezhetnek Ukrajnába, azzal át fog lépni egy vörös vonalat, és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is arról beszélt, hogy szerinte ezzel

az Egyesült Államok csak olajat önt a tűzre.

Az orosz elnök szerint semmin változtat, ha az amerikaiak MLRS rakéta-sorozatvetővel látják el az ukránoknak, ugyanis szerinte Kijevnek korábban is voltak már hasonló fegyverei, Grad, Uragan és Szmercs rakétarendszerei, csak

így próbálják pótolni a veszteségeiket.

Putyin úgy számolt, amit persze, nem biztos, hogy érdemes teljesen komolyan venni, hogy a háború – amit ő következetesen változatlanul csak különleges katonai műveletnek hív, holott a veszteségeik már feltételezhetően jóval nagyobbak, mint Afganisztánban – kirobbanásáig az ukránoknak 515 hasonló rakétavetője volt, amiből 380-at már megsemmisítettek.

Az utolsó, június elsejei hírek arról szóltak, hogy az Egyesült Államokban jóváhagyták, hogy a HIMARS néven ismert, nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszert szállítsanak Ukrajnának, amivel akár

70-80 kilométerre is ellőhetnek az ukránok,

bár állítólag biztosítékot adtak arra, hogy a rakétákat nem használják Oroszországon belüli támadásra.

Az ukrán hadsereg főparancsnoka már májusban azt mondta, hogy a HIMARS-egységek (High Mobility Artillery Rocket System) beszerzése kulcsfontosságú lenne az orosz rakétatámadások elhárítására, és az ukránok máskor is többször kérték már a nyugati országokat, hogy küldjenek ilyen fegyvereket.

Az M142 nevű rendszer hat darab 227 mm-es GPS-irányítású rakétát képes kilőni, amik akár 80 kilométeres távolságból is lehetővé teszik a pontos célzást, és amiket a személyzet néhány perc alatt gyorsan újra tud tölteni.

A HIMARS annyival fejlettebb a Putyin által is emlegetett Grad vagy Szmercs rakéta-sorozatvetőknél, hogy

azok nem képesek a pontos célzásra.

A rakéta-sorozatvető rendszerekkel az ukránok immár az

oroszok utánpótlási raktárait is fenyegethetik,

ami azért jönne különösen jól az ukránoknak, mert a nyugati elemzők szerint az oroszok már így is komoly logisztikai problémákkal küzdenek.

Egyes elemzők szerint a fegyver akár meg is fordíthatja a háború menetét, mások azonban azt mondják, a HIMARS legfeljebb csak kiegyenlíti a két fél felszereltsége közötti különbséget.

Időközben a brit védelmi minisztérium is közölte, hogy M270-es rakéta-sorozatvető rendszerrel segítik az ukránokat, amiket

már útnak is indították a keleti frontra.

NYITÓKÉP: Megan Ozaki / Amerikai Védelmi Minisztérium

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek