Szép csendben Európa legerősebb hadserege lehet hamarosan a lengyel

Szerző: Dorner Lajos
2022.06.05. 07:50

A jelek szerint a lengyel kormány megunta a várakozást a beígért, de azóta sem szállított korszerű német páncélosokra és most Dél-Koreával kötött hatalmas fegyverüzletet. A lengyel hadsereg pár éven belül Európa legerősebb hadereje lehet, amelyik a hagyományos fegyverek terén már Oroszországgal is felveheti a versenyt.

Szép csendben Európa legerősebb hadserege lehet hamarosan a lengyel

Hatalmas ütemben fegyverkezik Lengyelország. A lengyel kormány előbb beszólt a németnek amiért nem küldik a korábban megígért modern páncélosaikat, majd úgy döntött, akkor inkább amerikai és dél-koreai fegyverzetet vásárolnak. Az amerikai üzlet már megköttetett, most pedig nagy dél-koreai delegáció érkezett Varsóba.



Mariusz Błaszczak lengyel hadügyminiszter posztolt erről a Twitteren, és kisvártatva azt is bejelentette, már olvasgatja a koreai ajánlatot, amely a K2 Black Panther (Fekete Párduc) harckocsik szállításáról szólna. Bár sok "lengyelesítés" lenne vele, de ezek alapvetően modern, magas harcértékű, új fejlesztésű járművek, amelyek megállják a helyüket a jelenleg legmodernebb, gyártásban levő német Leopard 2 és amerikai M1 Abrams harckocsikkal összehasonlítva is és reális alternatívát nyújtanak.




A páncéltörő fegyverek és csapásmérő drónok megjelenése óta sokan temetik, de nagyon messze vagyunk azért attól, hogy a harckocsi (MBT, Main Battle Tank), mint fő harctéri fegyvernem haláláról beszéljünk, a vastag páncélozású, nagy tűzerejű, mozgékony eszközök továbbra is a modern hadseregek alapját képezik és nem lehetnek meg nélkülük.

A lengyel hadsereg átadta Ukrajnának a szinte teljes tárolt inkurrencia-készletét, amely még a szovjet időkből maradt. Ez legalább 230 db T-72M és T-72M1R harckocsit jelent (ennyit közöltek hivatalosan, de a pontos szám nem ismert), ezek alapjában lengyel gyártású, licenc járművek, többszöri korszerűsítésen átesve.

Pótlásukra, a még hadrendben álló szintén T-72 alapra épülő harckocsijaik (további T-72M1 változatok, 232 db PT-91 Twardy) kiváltására, valamint a haderő megerősítésére vásárolnának generációkkal újabb, amerikai, német és koreai fegyvereket. Jelenleg a lengyel haderő 142 db Leopard 2 A4 és 105 db Leopard 2 A5 változattal is rendelkezik, ezek azonban

mind a Bundeswehr levetett készleteiből származnak

és mára szintén elavultnak számítanak.

Korszerűsítésükre a szerződést ugyan 2015-ben megkötötték, de a munka itt sem halad. A lengyelek leadnának újabb rendelést is, új Leopardokra, de a németek itt is húzzák az időt, emiatt pedig már a lengyel elnök is csúnyán beszólt.



A lengyelek a nyomásgyakorlás mellett azért cselekedtek is. Először még a háború kitörése előtt, február 18-án, Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter lengyelországi látogatásán jelentették be, hogy hatalmas katonai üzletről tárgyalnak.
 
A háború kitörése gyorsan el is vezetett a megállapodáshoz, 2022 április 5-én már alá is írták a megrendelést.

A komplex csomagban 250 db M1 Abrams sepV3 harckocsit, 26 Hercules műszaki járművet és 17 hídvető járművet rendeltek, természetesen lőszerekkel, képzéssel és szimulátorokkal együtt, 4,75 milliárd dollár értékben. A szállítás 2022 őszén kezdődik és 2026-ban fejeződik be.

Az amerikai hadsereg készletéből származó, teljes felújításon áteső és a jelenleg elérhető legkorszerűbb sepV3 fejlesztési csomaggal felszerelt járművek

az US Army szintjére hozzák fel a lengyel haderőt.

A lengyelek közben folyamatosan az amerikai katonai jelenlét erősítéséért lobbiznak Kelet-Európában, állandóan telepített járművekkel, így Abramsekkel is. Emiatt akár jó üzletet is köthettek a szervizelés kapcsán, egyben nagyon komoly stratégiai irányváltást is végrehajtanak, nyíltan az amerikai hadsereg védelme alá helyezik az országukat, nem csak az orosz fenyegetés, de az európai, német dominancia helyett is.

A lengyel kollektív tudatban a németek, ha nem is annyira erősen, de hasonló szerepben vannak, mint az oroszok, a két nagyhatalom a történelem során ugyanis már számtalanszor támadta meg és osztotta fel egymás között Lengyelország területét.

A jelenlegi német viselkedésben pedig a lengyelek ugyanezt a mintát látják felbukkanni, így nem csoda, ha ők is

a történelemben már bizonyított atlanti elköteleződést választották

és emellett minden erejükkel fegyverkeznek.



Azonban más, gazdasági és stratégiai érdekeik is vannak. A lengyel hadiipar sokáig gyártott licencben harckocsikat és más páncélozott járműveket, azután pedig ezek korszerűsítésével is foglalkozott; de saját, új fejlesztéseik is vannak. Ezt a tudást, és a vele járó gazdasági potenciált nem szeretnék hagyni elveszni, mert egy dolog az amerikai fegyverzet, de a megoldást mégis csak a hazai gyártás jelentheti.

Ezért a lengyelek már 2020 januárja óta tárgyalnak a dél-koreaiakkal a K2-k licencgyártásáról. 

A berlini időhúzás miatt most végképp felértékelődik a dél-koreai harckocsik beszerzése, és ez akár be is tehet a németekkel kötött üzletnek, akár még a Leopard 2-esek korszerűsítésének is.

Háromféle MBT rendszerben tartása ugyanis rém drága és célszerűtlen,

még akkor is, ha ezek rendszerei, sőt főbb alkatrészei is igen nagy mértékben azonosak, vagy egyenesen NATO szabványosítottak. A K2 harckocsiban is német licenc alapján gyártott ágyú (Rheinmetall) és motor (MTU) van, valamint német váltó (Renk), amelyek nagyjából megfelelnek a Leopard 2-ben használtaknak, ezért is a koreai jármű nagymacskás neve.


Nem kis üzletről van itt is szó, 9 milliárd dollár értékben vásárolnának, illetve továbbfejlesztenének és licencgyártanának nem kevesebb, mint 800 db Fekete Párducot. Ez hatalmas mennyiség, a dél-koreai hadsereg eddig összesen 260 db-ot vásárolt a típusból. Ez a nagyságrend már orosz szemmel nézve is kifejezetten sok, Európa legerősebb hadseregévé tenné a lengyelt. A kormány meg is emelte a hadi költségvetést, az elvárt GDP 2% helyett 3%-ra.

Összességében, a lengyel-belarusz határszakaszon, illetve részben a Baltikumban a NATO néhány éven belül közel 1500 darab, legmodernebb típusú harckocsival tudna felállni, amivel szemben sem a belarusz, de még az orosz hadsereg sem tud konkurálni.
 

Magyarország maradt a német üzletnél

Magyarország 2018 decemberében 44 db Leopard 2 A7+ harckocsit vásárolt (ezek gyártása elindult), amelyekhez 12 db régebbi A4 verziót bérel kiképzési célokra (ezek megérkeztek). A kiválasztás során a dél-koreai K2-t is vizsgálták, de végül az a német komplex üzleti ajánlat győzött, amelyet a gyártó Rheinmetall magyarországi jelenlétében azóta is láthatunk, gyártó- és fejlesztőbázis létrehozásában, illetve újabb megrendelések (Lynx lövészpáncélosok, PzH2000 önjáró ágyúk, stb.) formájában.

NYITÓKÉP: Szejm, Wikimedia Commons

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek