A Fideszt csak olyanokkal lehet legyőzni, akiknek van tapasztalatuk bűnszervezetek felszámolásában

Szerző: Fekő Ádám
2022.06.01. 07:05

Kerék-Bárczy Szabolcs egészen kalandos utat járt be a politikában, Antall József legelkötelezettebb támogatóinak egyikeként egy fideszes kitérővel került 2016-ra a DK alelnöki pozíciójába, hogy aztán egy reformjavaslat miatt eltávolítsák. Most visszaemlékezést írt az 1990-es évektől kezdve, amivel reményei szerint sikerül megérteni, miért alakult így a magyar politika.

A Fideszt csak olyanokkal lehet legyőzni, akiknek van tapasztalatuk bűnszervezetek felszámolásában

Azonnali: Ilyen típusú visszaemlékezést Magyarországon nem szokás írni. Van benne olyan szereplő, akinél ki fogja csapni a biztosítékot?

Kerék-Bárczy Szabolcs: Az angolszász típusú memoárirodalom, amelyet én példának tekintek, teljesen szubjektív műfaj, ezért nem is tartottam távolságot attól, akiről épp írtam, de tényekre alapozom a mondandómat, ezekre reflektálok személyes benyomásokkal. Nem bulvárkönyvet írtam: ha a kortársak elmondják egymásról a véleményüket, az lehet, hogy jól esik valakinek, de az is lehet, hogy nem. Viszont ezzel én is kiteszem magam mások véleményének. Próbáltam a saját tevékenységemmel kapcsolatban is kritikusan fogalmazni.

A bevezetőjében azt írja, bizonyos kérdésekre akarta megtalálni a választ a könyvével. Mik ezek a kérdések, és sikerült-e megtalálni a válaszokat?

Az elmúlt 32 év elemzése alapján azt látom, hogy nem lépett előre Magyarország. Az az álom, amivel a jövőre tekintettünk, nem valósult meg: nem értük utol Ausztriát, nincs mindenki számára gyarapodás, a társadalmi-politikai árkokat pedig nem betemettük, hanem mélyebbre ástuk.

Az volt az egyik legfőbb kérdésem, hogy miért történt így? Erre találtam válaszokat, hiszen közelről is láthattam döntéseket.

Arra a kérdésre azonban nem kaptam választ, hogy miért akarunk mi magyarok úgy élni, ahogy élünk, miközben sokkal jobban is élhetnénk. Hiszen elsősorban mi magunk döntünk a sorsunkról: nincsenek megszálló csapatok hazánkban, a saját kezünkben a sorsunk. Ez a 9-10 milliós közösség dönt a vezetőiről, becsületről és a múlttal való szembenézéséről. Nem értem, hogy miért nem akarunk jobban élni a lehetőségeinkkel.

Viszont ezek szerint arra kapott tehát, hogy miért nem sikerül. Röviden miért?

A rendszerváltozás utáni évek elején úgy tűnt, hogy konszenzus van egy sor kérdésben: a többség a Nyugat mellett akart lecövekelni, lehorgonyoztunk a szociális piacgazdaság mellett is. Közjogi fordulatot is akartunk, demokratikus jogállamot, ez is megvalósult. Az átalakulás viszont olyan gazdasági megrázkódatásokkal járt, amiktől rengetegen kerültek a padlóra. 1995-ben és 1996-ban történtek olyan intézkedések, amik konkrét gazdasági és társadalmi reformokat indítottak el.

Szerintem ott volt a törés, hogy ezek kútba estek, mert a magyar értelmiség úgy döntött, inkább a zavarosban halászna, és nagykoalícióban fér hozzá a közösségi erőforrásokhoz ahelyett, hogy további áldozatokat hozna a jobb jövő érdekében. Ezért dőlt dugába Békes László elképzelése, aztán a Surányi-Bokros-csomag, ezért lehet a második kormányzati ciklust elvetélt remények ciklusának tekinteni.

Itt az elit -bár nem érdemli meg, hogy így hívjam, mert az elithez tartozás szilárd értékrendet és erkölcsi alapokat feltételez a tagjainál- úgy döntött, hogy inkább a bármi áron való egyéni meggazdagodást és a közösség anyagi erőforrásaihoz való szabad hozzáférést tekinti fő céljának a köz önzetlen szolgálata helyett. A közszolgálat ugyanis definíciószerűen kizárja a meggazdagodást. A közszolgálat magyar állapotában viszont eleve nem lehet jogállamról és demokráciáról beszélni.

Pedig a rendeszerváltozás utáni csalódottságot minden bizonnyal meg lehetett volna fordítani úgy, hogy az első kormány által elkezdett gyökeres közjogi fordulatra építve a második kormány végigviszi az általa elindított reformokat, amiket a harmadik is folytathatott volna, kiegészítve újabbakkal, például oktatási vagy egészségügyi reformmal.

Ezek mind több ciklust felölelő reformok. Lásd a finn példát: Finnországban is nagyon sokáig tartott az oktatási reform átvitele, de megcsinálták, és ma ott van a világ egyik legjobb oktatási rendszere.

Felmerül a kérdés, hogy ha ön is tűzközelben volt, akkor azért ön is a haszonélvezője volt ennek a rendszernek? És miért nem akkor tett ez ellen belülről?

Anyagi értelemben nem voltam haszonélvezője a rendszernek: helyettes államtitkári fizetést kaptam, ami magas volt, de a közszolgálatért cserébe az ezt vállalóknak az felső-középosztálybeli fizetés kéne is, hogy járjon, cserébe azért, hogy lemondanak bizonyos dolgokról, amik a magánszférában természetesek.

Erkölcsileg és intellektuálisan mondhatjuk azt, hogy haszonélvezője voltam abból a szempontból, hogy rengeteget tanultam, hihetetlen dolgokba láthattam bele. Onnantól kezdve, hogy Stumpf István kabinetfőnökévé váltam, szinte bármi lehetett volna belőlem. De én a közszolgálatot a legnemesebb hivatásnak tartom, hiszen hozzájárulhatok ahhoz, hogy nagyon sokaknak jobb élete legyen.

Aztán azt érzékeltem, hogy nem ugyanazt gondoljuk közszolgálat vagy kormányzás alatt, mint mondjuk Stumpf vagy Orbán. Engem például soha nem hajtott a meggazdagodás vágya. Ennek következtében elkerülhetetlen volt az eltávolodásom egykori kollégáimtól, barátaimtól. És mivel kisebbségben voltam a véleményemmel, nekem kellett távoznom.

Belülről ezt a rendszert nagyjából annyi esély van megváltoztatni, mint Trockijnak a bolsevizmust, vagy mint a Parlamentben az 1960-as években kötögető matyó néninek a Kádár-rendszert. Mellbevágott a hatalom becstelen használata, mert a legfantáziadúsabb álmomban sem merült fel annak idején, hogy valaki azért akar hatalomra kerülni, hogy azzal visszaéljen.

Ma már naiv dolognak tűnik, de 1994-től teljesen hihetőnek tűnt nekem, hogy a Fidesz polgári Magyarországot akar építeni. Pár idősebb barátom átlátott a szitán, én, bevallom, akkor nem.

Tehát egyáltalán nem volt gyanús, hogy egy egy-két éve még a legklasszikusabb liberális párt hirtelen megtalálta a jobbközepet, a polgári Magyarországot és egy egész társaság tér meg Istenhez?

Én hiszek abban, hogy az emberek változhatnak, hívőként a damaszkuszi út erejében is. Sokat beszélgettem akkoriban élvonalbeli fideszesekkel, és hitelesnek tűnt a váltásuk. Fiatalok, akik elindulnak az individualista irányba, de megismerik az ország valós állapotát, érzik a felelős politizálás erejét a Parlamentben, és rájönnek, hogy mindent tagadással semmire nem lehet menni. Majd látják emellett, hogy az MDF összeomlásával politikai űr keletkezik, ahova be akarnak törni.

Ez a váltás nekem még belefért, de kellett hozzá rengeteg beszélgetés velük. Ha az alap nemzeti érdekekben egyetértünk, mint a jogállam vagy a szolidáris piacgazdaság, akkor miért ne férne bele? A politika az értékekhez való ragaszkodáson túl pragmatikus döntések sora, tehát a pragmatizmus, a gyakorlati kérdésekkel kapcsolatos rugalmasság természetes és szükséges.

A valódi szándékot Orbán legszűkebb köre rejtegette, ebből semmit nem láttam. De tartok tőle, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Utána személyes tapasztalatok vezettek oda, hogy végül elhagytam a Miniszterelnökséget.

Fotó: Fekő Ádám

Apropó világnézeti változás: röviden összefoglalva hogy kerül valaki a jobbközép MDF-ből a Demokratikus Koalíció elnökségébe?

Ez nem takart világnézeti váltást: sokáig szabadelvű konzervatívként határoztam meg magam, most már semmilyen címkét nem ragasztok magamra, mert értelmetlennek tartom. Én az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletéből indulok ki: ez a legfontosabb érték a politikában és általában az emberi kapcsolatokban. Azt jelenti, hogy hogyan viszonyulsz a másik emberhez. Ezután az is fontos, hogy ki hogyan bánik a természeti és az ember által alkotta környezetével. Ez minden izmusnál többet mond az egyénről. És a másik méltóságának megkérdőjelezhetetlen elfogadása eleve kizárja a szélsőségeket.

A politikában számomra minden ebből következik, s ezen túl a legtöbb dolog a praktikum kategóriájába tartozik, hiszen a politika – amely az eredeti görög megfogalmazás szerint a polisz, a közösség ügyeinek intézését jelenti – gyakorlati tevékenység.

Az értékekből fakadó közpolitikai döntések pedig függnek az adott kortól, körülményektől, ezért természetes módon változhatnak, miközben az értékek állandóak.

De nem ez a pragmatikus hozzáállás az, ami itthon sem hatásos valamiféle átfogó világmagyarázat nélkül?

Az valóban baj, ha nem tudjuk egymásról, mi az a szilárd értékrendszer, amiben gyökerezik egy ember tevékenysége. Én azért is írtam meg ezt a könyvet, hogy megmutassam, el lehet mondani egy ember történetét: aki elolvassa a Csatasorbant, elég jól meg fog ismerni.

De ha nincs meg ez a történet valakiről, ha azt látjuk, hogy egy közösség vezetésére jelentkező nem ír cikkeket, tanulmányokat, nem tudjuk, hogy mit gondol a világról általában és egyes közpolitikai kérdésekről részletesen, akkor miért válasszuk vezetőnek?

Akkor mit fogunk tőle kérni és rajta számon kérni? Az ilyen háttér nélküli emberek könnyen válnak cinikussá, nyers hatalomtechnikussá és a „cél szentesíti az eszközt” elv híveivé. Mert nincsenek mély gökereik, igazodási pontjaik, ideáljaik.

A történet felépítéséhez, elmeséléséhez idő kell, ezért is képtelenség, hogy 30 évesen valaki országvezetői feladatokra vállalkozik, hiszen még objektíve alkalmatlan rá.

De ezen túlmenően abszolút belefér a pragmatizmus, ahogy már említettem. Ez a normális: a világ kihívásaira nem lehet végtelen számú választ adni, csak néhányat. Valaki a néhányból az egyiket, valaki a másikat vagy a harmadikat képviseli, ezek között biztos van kibékíthetetlen ellentét egy-egy részletben, de sokkal többször lehet közös nevezőt találni a versengő felek között, mint gondolnánk. A politikában ezt bizonyítják a német vagy más demokrata államok pártjai, amelyek közelítenek egymáshoz, képesek koalíciókat alkotni és közösen képviselni a nemzetük érdekeit.

Tehát mégis kellenek a címkék?

A címkékben nem hiszek. Nagyon nagy baj, hogy a semmiből jött emberek akarják megmondani a tutit, és fel kéne ébrednie a gyanúnak, hogy ez így nincs rendben. Nem mi szolgáljuk a politikai vezetőket, a kormányt és államot őket, hanem ők minket. De sajnos ez az öntudat nem rendelkezik mély hagyományokkal Magyarországon.

Az 1990-es évekre, főleg az Antall-kormányra szokás némi áhítattal visszagondolni. De nem lehet, hogy ez is az a fajta fals nosztalgia, mint úgy általában az, hogy régen minden jobb volt?

Nem ment minden rendben természetesen. Volt annak oka, hogy a közvagyon eltulajdonítása vált normává a politikában, és ez már 1990-ben elkezdődött. De legalább meg tudok nevezni egy miniszterelnököt, Antall Józsefet, aki megmutatta, hogy Magyarországon is lehet tisztakezűen kormányozni, ezért példakép számomra Antall.

Tehát nem gondolom, hogy minden jó volt az első ciklusban. De akkor kínos volt nyíltan lopni. Kínos volt bunkónak lenni. Volt valami belső kényszer az emberekben a normalitásra, a jó modorra. Ettől aztán nagyon gyorsan eltávolodtunk Antall halála után, ez egészen bizonyos.

Egyedül a miniszterelnök miatt tűnik az jobb társaságnak, mint a későbbiek?

A könyben is leírom, hogy Antall Józsefnek azt mondták egyszer, „most meg tudjuk szerezni a Magyar Nemzetet.” Azt válaszolta, ilyet többé hallani nem akar, ugyanis van egy szint, amit nem lépünk át.

Ő tehát kimagaslott a társai közül és azóta is párját ritkítja az élvonalbeli politikában.

Igen, de közben ott volt mellette Lezsák Sándor vagy Csurka István is.

Minden párt, és emberi közösség kompromisszumokról szól, a párt összetételét ráadásul javarészt nem a vezető határozza meg. Egy család is össze tud azon veszni, mi legyen vasárnap ebédre, akkor el tudja képzelni, hogy egy érdekektől vezérelt politikai közösségben milyen harcok folynak. Egy pártban mindig vannak elfajzott alakok, de az a kérdés, mit kezd velük a többség: Antall 1992-ben kinyomta Csurka Istvánt az MDF-ből. Lehet, hogy későn, de meg kellett tartani a kormányzati stabilitást, ez mindennél fontosabb volt, mégis csak a rendszerváltozás időszakáról beszélünk. D

e ha legalább a miniszterelnök tisztakezű, ha úriember a szó legteljesebb értelmében, és ha felkészült a munkájára szakmailag, akkor minden Csurka, Lezsák és székházmutyi ellenére is mondhatjuk, hogy minőséget képviselt a kormányzása.

És jó érzés a nemzetnek, hogy elmondhatja, hogy ki tudott termelni magából egy ilyen embert.

És az mit árul el, hogy az MDF egykori erős arcai közül gyakorlatilag mindenki a NER körül kötött ki?

Azt, hogy a hatalom kísértésének az emberek egy idő után nem tudnak vagy nem akarnak ellenállni.

Olyan erővel jön szembe a szolgálati Audi vagy Skoda, hogy nem tudnak neki nemet mondani. Ez számomra érthetetlen.

De az is fontos, hogy sokan már tényleg elhiszik, hogy az ellenfeleik megsemmisítendő ellenségek. Amikor még nem voltam az MDF tagja, de már tárgyaltam Dávid Ibolyával a 2006-os választások előtt, rengeteg barátom távolodott el a Fórumtól, mert úgy gondolták, semmilyen szín alatt nem szabad engedni a szocialistákat győzni, a kisebbik rossz pedig Orbán Viktor, ezért aki nem áll mellé, az áruló. Ezért tekintették Dávid Ibolyát, aztán később engem is árulónak, mert nem voltunk hajlandóak a Fideszt támogatni, miközben a szocialista-szabaddemokrata kormányt sem.

Tulajdonképpen ez ment 2022-ben az ellenzéknél.

Szerintem 2014 után már minden párt a NER győzelméért dolgozik, de igen, van a helyzetnek egy ilyen értelmezése is, már ha arra gondol, hogy sok magát ellenzékinek nevező idén azzal vádolta az őket nem támogatókat, hogy a NER-t segítik.

2006-ban bárkit besoroltak szocialistának, akik bár konzervatívok voltak, de kritizálták a Fideszt, vagy legalább is távolságot tartottak tőle. Közülük néhányan sok év után már kiábrándultak a Fideszből, például Bod Péter Ákos, Mellár Tamás vagy Jeszenszky Géza. Nekik kellett néhány év, hogy újragondolják a helyzetet, és ma már éles kritikusai a Fidesznek.

De a saját akkori énjüknek azért nem olyan éles kritikusai, nem nagyon hallottam őket azt mondani, hogy súlyos hiba volt a Fidesz mellé állni.

Kicsit ugorjunk: azt írja, az őszödi beszéd idején Gyurcsány Ferencet elkezdték zavarni a Fidesz-MSZP összefonódások. Erről ma már magától értetődő dologként szokás beszélni, de egy 2006-os MSZP-nek tényleg szüksége volt a frissen tönkrevert Fideszre, ahol ráadásul Orbán Viktor végső megbuktatása is kilátásba került?

Abszolút, ez egy kicsi ország, korlátozottan eltulajdonítható közvagyonnal, amit csak az ellenféllel való valamiféle megállapodás keretében lehet elsíbolni, már ha senkinek nincsen kétharmada. Abban az időszakban indult el a 70-30 jelenség, vagyis hogy a korrupcióból a mindenkori kormány 70, míg a mindenkori ellenzék 30 százalékban részesül, amikor még egyetlen párt sem rendelkezett teljhatalommal.

Ez ma változott?

Aki ma politikai szintű korrupcióról beszél, az nem ismeri a rendszert. Itt már az államot elfoglalta, bekebelezte a NER, ami értelmetlenné teszi a korrupció fogalmát. A hatalom elveszi, ami kell neki, nem kell megkenni senkit.

Fotó: Fekő Ádám

És tényleg zavarták ezek a dolgok Gyurcsány Ferencet?

Igen, és ezt azóta is tartom. Amikor csatlakoztam a DK-hoz, akkor egyetértettünk az alapvető értékekben. És úgy láttam, hogy eleinte komolyan gondolta, hogy leszámol ezekkel a viszonyokkal, mert azokban neki személy szerint nem volt érdeke vagy haszna.

A Gyurcsány-kormány mérlege szakpolitikailag számomra alapvetően negatív, és nem lett alatta tisztakezűbb a kormányzás sem, ezek miatt én is sokat kritizáltam őket akkor. De ezt meg tudtam vele és a DK vezetőivel beszélni, és megállapodtunk, hogy nem másítom meg a véleményemet, csak adok nekik esélyt az együttműködésre. 

Ebből az alapállásból jutottunk el odáig, hogy egy éles hangú és reformokat követelő cikk miatt az egész DK-ból eltávolították 2016-ban. Akkor azt írta, a DK nem akar kormányt váltani. Gyurcsány ekkorra már megélhetési politikus lett?

2014-ben az akkori ellenzék három választást bukott el háromféle stratégiával. Ezt követően egyáltalán nem nézett szembe ezzel a helyzettel senki. Nem beszéltünk őszintén minderről magunk között sem, nem vontuk le azt a következtetést, hogy teljesen rossz volt a stratégiánk, a szerkezet, amelyben elindultunk a választáson és alkalmatlan volt a vezetői összetétel is. Kettős hitelességi válságban voltunk: nem bíztunk egymásban, és a társadalom sem bízott bennünk.

De átértékeltem a kormánnyal kapcsolatos álláspontomat is: ez a kormány egy szervezett bűnözői csoport.

Azért nem működött a stratégiánk, mert azt gondoltuk, ez egy bűnrossz kormány. Ha viszont bűnszövetkezetről beszélsz, akkor másként definiálod a célját, mint egy rossz kormányét: itt az elsődleges cél az, hogy minél több vagyonra tegyék rá a kezüket. Ezt a célt stratégiaként szolgálja a közjogi rendszer átalakítása, a kormányzati végrehajtó hatalom megszerzése, a média elfoglalása és az ideológiai harc.

Ha ez igaz, márpedig szerintem igaz, akkor az ellenzéknek ennek megfelelő stratégiát, szerkezetet és mindezt képviselő vezetőket kellett volna választania. Egy bűnszervezetet mindenek előtt olyan szekemberekkel lehet felderíteni és legyőzni, akiknek ilyenben sok évtizedes tapasztalatuk van. Ezek nyilván nem a legjobb oktatáspolitikusok vagy egészségügyi szakértők, hanem másmilyen szakmai tudással rendelkeznek. Ezzel együtt fel kell készülni rá, hogy miután legyőzte az ellenzék a bűnszervezetet és kigyomlálta a közéletből, képes legyen kormányozni.

Ezt a realitást, a NER bűnszervezetként való értelmezését és mint ilyenhez való viszonyulást nem ismerte fel, nem fogadta el az akkori ellenzék.

Emellett a DK, illetve Gyurcsány Ferenc is belátta 2015-re, hogy a Demokratikus Koalíció koalíció jellege, ami engem is a párthoz vitt, és ami megszólította volna a szociáldemokratákon kívül a mérséklt liberálisokat és konzervatívokat is, nem működik.

Erre volt egy percig is esély Gyurcsány Ferenc vezetésével?

Azt gondoltam, lehet erre esély. De sok mindent nem láttam előre, például az ő képtelenségét a higgadtságra, a türelemre, vagy a hátralépésre. Ha 2013 után másként politizál, nem lehetett volna őt annyira elkoptatni. Ekkor szerintem úgy döntött, hogy a DK nem tudja megvalósítani a tervet. Az utolsó elnökségi ülésen, amelyen részt vettem, Molnár Csaba elmondta, lehetne más stratégia, csak a Feri nélkül, azt pedig nem vállalják. Magyarul rájöttek, hogy a koalíciós jelleg működne, csak nem Ferivel.

Én mivel ekkor világosan beláttam, hogy a DK nem hajlandó változtatni a politikáján, nem akar a NER megbuktatására alkalmas stratégiát alkotni és nem vonja le az ezzel kapcsolatos szervezeti és személyi döntéseket, mert akkor mindent másként kellene csinálnia, mint addig, akkor le kellett lépnem a színről.

Epedve várom azóta is a velem vitatkozó írásokat: hogy mennyire igazam van, azt bizonyítja 2018 és 2022, amikor pontosan ugyanazzal a stratégiával és szerkezettel ment neki az ellenzék a választásoknak. A domináns szereplők is tökugyanazok maradtak, néhány fej cserélődött ki, de a lényeg 2014 óta nem változott. Ezért nem juthatok más logikus következtetésre, mint hogy a magát ellenzéknek nevező pártok szánt szándékkal a NER győzelméért dolgoztak és dolgoznak.

Gyurcsány-show lenne tényleg?

Nem, de Orbán Viktor sem lenne Orbán Viktor, ha nem lennének, akik tapsolnak neki. Nem hiszek abban, hogy léteznének isteni képességekkel felruházott egyének, mert őket mások érdeke is előrenyomni.

Miért érdeke az ellenzéknek előrenyomni Gyurcsány Ferencet?

Ezek a pártok nem is akartak nyerni. Amikor a kislányom először fel akart állni alig egy évesen, megcsúszott a keze és lefejelte a sima szárú rézlámpát. Fél perccel később megint megpróbálta, megint kicsit beverte a fejét. Soha többé nem próbált meg ott felállni, mert tanult a két kudarcból.

Ha a politikai vezetők nem ostoba emberek, márpedig nem azok, és mégis egy biztos bukást jelentő stratégiával indulnak neki egymás után két választásnak, milyen más magyarázat van arra, mint hogy nem akarnak nyerni? 2018-ban hónapokig egyeztettek, 2022-ben még előválasztás is volt, több lépcsővel, tehát a stratégiai döntéseiket nem hirtelen, hanem előre megfontolt szándékkal hozták meg.

Van egyáltalán más vezetői struktúrára lehetőség? Ha visszalépnek a mostaniak, ki jön?

Nincs ellenzék, éppen erről beszélek. Csak NER van, annak kemény magja és csatolt részei. Aki ma a NER közjogi intézményeiben helyet foglal, jelesül az országgyűlés tagja, az a NER része, értelemszerűen nem akarja annak bukását, Ugyanígy: aki a maffia szervezetébe, a cupolába beül, az akarattal egy bűnszervezet vezető testületébe lép be. Onnan megváltoztatni a rendszert vagy rezsimet dönteni nem lehet.

Ha a Hazafias Népfront jelöltje 1962-ben azt mondja, azért ül be a Parlamentbe, mert meg akarja buktatni az MSZMP-t, azt elmebetegnek nézték volna.

Ilyen szervezetbe egyetlen esetben lehet beépülni: fedett ügynökként. De nyilván nem erről beszélünk. Ezért nem is vagyok hajlandó arról sem beszélni, kivonulnak-e, tökmindegy, mit csinálnak.

Az önkormányzati választás előtt is ott volt a kérdés: ki gondolta, hogy az önkormányzatokból meg lehet buktatni a NER-t? Én bizonyosan nem. Már 2012-re kiépült a NER: életbe lépett az Alaptörvény, újraírták a médiaszabályozást, minden közjogi intézményben be voltak betonozva a hatalom emberei, kiüresítették az önkormányzatokat. Tehát 2012 óta biztosan nem lehet arra hivatkozni, hogy a hatalom meglepetést okoz és nem tudjuk mire számítsunk.

Változást meggyőződésem szerint csak az általam felvázolt fordulat hozhat, amihez bátor polgárok kellenek, de a fordulathoz nincsenek meg a feltételek.

Jól láthatóan nincsenek is, legalább is jelenleg. Mit csinál, mióta nincs tűzközelben?

Egy kis magáncégnél dolgozom, sokat olvasok, követem a napi hazai és nemzetközi politikát. Dolgozom az intellektusom és a fizikumom egészségesen tartásán is. Jót tesz az embernek, ha kicsit vissza tud tekinteni a tevékenységére. De attól nem érzem jól magam, mivé kezd válni ez az ország.

Mivé kezd?

Bebetonozódik, ami most van. A közélet egyre kontraszelektáltabb, a vezetők folyamatosan hazudnak a megoldásra váró, reményvesztett embereknek. Elkeserítő, hogy rengetegen élnek kilátástalanságban, miközben azt olvassák, hogy 400 ezer forint az átlagjövedelem.

A társadalom képébe hazudik a hatalom. Az emberek nem szeretik a hatalmat, de ki vannak neki szolgáltatva. Ez fog folytatódni. Kivéve, ha az elitek körében egyre többen lesznek olyanok, akik a saját egzisztenciájukat is kockáztatva mondanák, hogy ebből elég.

Vannak egyáltalán emberek, akik ön szerint alkalmasak erre?

Vannak.

Neveket mond?

Azt nem mondok, de kicsi ez az ország. Ameddig a tettrekész emberek nem képesek betenni azt a változásba, amit be tudnának tenni, legyen az szaktudás vagy vagyon, addig ez marad a NER. Hol vannak azok a vállalkozók, akik büszkén mondanának le az adózott jövedelmük szabad szemmel látható részéről a változás érdekében? Nem elbújtatva, hanem nyíltan. A polgári lét erről szólna.

Hol vagyunk sokan? Ha egy demokrata azt látja, az embereknek jó, ami van, akkor magában kesereg vagy külföldre megy. Kemény dolog persze az egzisztenciális korlát, és egymaga az ember nem indul el puszta kézzel a nem létező barikádokra. A kérdés az, hogy egyedül vagyok-e, vagy sem.

A következő időszak fogja megmutatni, vannak-e hasonló gondolkodású, tettrekész emberek. Ha nincsenek, elúszik 2026, 2030, és elúszik Magyarország.

KIEMELT KÉP: Fekő Ádám

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek