Putyin ismét azt mondta, hogy kiengedi az ukrán gabonát, ha a Nyugat feloldja a szankciókat

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.05.30. 11:53

Macron és Scholz kérte az Odessza körüli blokád feloldását, Putyin szerint a nyugat a hibás a válságért.

Putyin ismét azt mondta, hogy kiengedi az ukrán gabonát, ha a Nyugat feloldja a szankciókat

Putyin ismét felvetette, hogy megnyitná az odesszai kikötőt, amennyiben az Oroszország elleni szankciókat feloldaná a nyugat – írja a Politico.

Putyin ezt az Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral folytatott szombati telefonbeszélgetésen mondta, miután az aggodalmak egyre súlyosbodtak az elmúlt időben a fenyegető élelmiszerválság miatt, amely az ukrajnai gabonaexport leállása miatt alakult ki a háború közepette.

Odessza újranyitását hetekkel azután próbálták elérni a nyugati vezetők, hogy az EU mezőgazdasági biztosa „alternatív útvonalakat” javasolt a gabona Lengyelország balti-tengeri kikötőin keresztül történő kiszállítására és kérte, hogy humanitárius folyosókat hozzanak létre élelmiszerek Fekete-tengerről történő exportálására. Mario Draghi olasz miniszterelnök a hét elején az ukrajnai helyzetről és az élelmiszerválságról tárgyalt Putyinnal. Draghi külön is beszélt Vologyimir Zelenszkij ukrán elnökkel a konfliktusról és a humanitárius válságról.

Macron és Scholz „kitartott Vlagyimir Putyin elnökkel az odesszai blokád sürgős feloldása érdekében, hogy lehetővé váljon az ukrán gabonafélék Fekete-tengeri exportja, és elkerülhető legyen a világ élelmezési válsága” – áll az Elysée-palota közleményében.

„Tudomásul vettük az orosz elnök ígéretét, hogy hajóknak bejutást biztosítanak a kikötőbe gabonaexport céljából anélkül, hogy azt Oroszország katonailag támadná, és megtisztítják az aknáktól a környéket"

- tette hozzá a francia kormány.

A Kreml által közzétett, szombati talákozóval kapcsolatos nyilatkozat szerint Putyin azt mondta a párosnak, hogy „Oroszország készen áll arra, hogy segítsen megtalálni a lehetőségeket az akadálytalan gabonaexportra, beleértve az ukrán gabona exportját a fekete-tengeri kikötőkből”. De hozzátette: „Putyin megmagyarázta az élelmiszer-ellátási nehézségek valódi okait, amelyek a nyugati országok hibás gazdaság- és pénzügyi politikájának, valamint az általuk bevezetett oroszellenes szankcióknak a következményei."

„Az orosz műtrágya- és mezőgazdasági termékek kínálatának növelése a globális élelmiszerpiacon szintén mérsékelné a feszültséget, amihez természetesen szükség lesz a vonatkozó szankciók feloldására”

– szögezte le a Kreml.

A francia nyilatkozattal ellentétben az orosz közleményben szó sincs aknamentesítésről.

Boris Johnson brit miniszterelnök maga is azt mondta, miután az Vologyimir Zelenszkijvel folytatott beszélgetést, hogy „intenzíven dolgoznak azon, hogy megtalálják a módját a gabonaexport újraindításának és a globális élelmiszerválság elkerülésének”.

Zelenszkij azt mondta, hogy védelmi támogatást és üzemanyagot kért Johnsontól, és hozzátette: „Együtt kell működnünk az élelmiszerválság megelőzése és a kikötők feloldása érdekében."

A háború előtt Ukrajna havonta mintegy 5 millió tonna gabonát és akár 700 000 tonna napraforgóolajat tudott exportálni a Fekete-tengeren keresztül. Áprilisban Ukrajnának kevesebb mint 1 millió tonna gabonát sikerült exportálnia.

NYITÓKÉP: Odesszai kikötő/piqsels.com

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek