Hogyan fenyegette meg atombombával Ceaușescu Magyarországot?

Nagyon feszült volt a rendszerváltás előtt a magyar-román viszony, a román diktátor még Magyarország és Lengyelország lerohanását is felvetette.

Az, hogy ma a román-magyar politikai kapcsolatok nem túl fényesek, világosan látszik abból, hogy alig-alig vannak a két kormány tagjai között hivatalos találkozások, holott a kétezres évek közepén az akkori miniszterelnökök (Gyurcsány Ferenc és Călin Popescu Tăriceanu) kezdeményezésére több közös kormányülés is volt.

 De ahhoz, hogy megértsük, miből ered a helyzet, és mi mindent kellene javítani, nem árt, ha az elején kezdjük, azaz akkor, mikor a két országban megtörtént a demokratikus átállás és új esély nyílt a kapcsolatok konszolidálására. Vizsgáljuk meg, milyen volt a viszony a 80-as évek végén.

Ebben az a minikonferencia segít minket, amelyet a Külügyi és Külgazdasági Intézet szervezett, s amelyen Barabás T. János a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője és Magdó János volt kolozsvári főkonzul, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza vettek részt, a beszélgetést pedig Dr. Baranyi Tamás Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettes vezette. A cikk a Barabás T. János és Magdó János elmondásaira épül.

Barabás T. hosszasan fejtegette, hogyan hozta létre Romániában Nicolae Ceaușescu diktátor a sajátos nemzeti kommunizmus rendszerét, amely egyszerre alapult a nacionalista és marxista ideológiákra. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez összeegyeztethető volt, minthogy Ceușescu egyik fő bizalmasa (sőt később a külpolitikai PR-jának finanszírozója) politikai karrierje felívelésénél az a Iosif Constantin Drăgan lett, aki a második világháború vége fele Olaszországba szökött a Vasgárda nevű fasiszta párt vagyonával, s így ő vált a leggazdagabb románná.

Ceaușescu stratégiája

Ceaușescu egy Lenin vagy Sztálin kaliberű gondolkodónak vallotta magát, és sajátos elmélete volt az is, hogy ha a kommunizmusban minden polgár egyenlő, akkor a nemzetközi politikában is minden állam az. A román diktátor a fejlődő világ vezéregyenesiége kívánt lenni, és mindig is irigyelte jugoszláv társa, Josip Broz Tito különutas politikáját és hatalmas nemzetközi presztízsét.

Ebből azonban neki is jutott, amiért Románia 1968-ban nem teljesítette a szovjet kérést, és nem küldött tankokat Prágába, így jóval kedvezőbb volt a nemzetközi megítélése, ebből pedig az ország profitált,

például Washington kereskedelmi kedvezményt adott, s amerikai segítséggel épül fel az első és egyetlen román atomerőmű is, a cernavodăi. A Renault pedig autót gyártott Romániában. 

Csakhogy a román gazdaság rossz alapokra épült, mert a hetvenes években a kommunista pártelit a nehézipar megerősítésében látta a jövőt. Ez viszont jelentős nyersanyagfüggőséget okozott a Szovjetunió felé, másrészt Románia a nyolcvanas évekre elkezdte felbosszantani a nyugati nagyhatalmakat, azzal, hogy válogatás nélkül adott el fegyvereket mindkét félnek például az iraki-iráni konfliktusban, vagya a nicaraguai belharcokban. A viszony annyira megromlott, hogy az USA megszűntette a kereskedelmi egyezményt, a nyugati nagyvállalatok pedig már nem bíztak az országban. A román vezető ekkoriban kelet felé fordult.

A nagyon feszült román-magyar viszony

A rendszerváltáshoz közeledve aztán a román politikával szemben addig tanusított magyar passzivitás kezdett megszűnni, és egyre többször került szóba határon túli magyarok helyzete. Vezetői szinten 1977-ben volt utoljára találkozó Kádár János és Ceaușescu között Nagyváradon és Debrecenben, ekkor a román kolléga olyan benyomást tett Kádárra, hogy soha többé nem akart újra találkozni. Az sem segített, hogy Kádárhoz eljutott, hogy a román vezető becsmérlően szokott róla beszélni.

1988 nyarán Szűrös Mátyás az Országgyűlés külügyi bizottságának vezetőjeként és Tabajdi Csaba az MSZMP KB külügyi osztályvezető helyettese kritizálták a romániai személyi kultuszt és a magyarok elnyomását, a román válasz erre meg az volt, hogy

a magyar „irredenta erők el akarják venni Erdélyt”.

A következő konfliktust az okozta, hogy Budapesten civilek 1988 júniusában civil kezdeményezésére, de a párt jóváhagyásával megszervezték az erdélyi falurombolás elleni tüntetést. Másnap a román fél bejelentette a kolozsvári főkonzulátus bezárását, és a diplomatáknak 24 órát adtak, hogy elhagyják az országot.

Ilyen körülmények közt történt meg aztán az aradi találkozó 1988-ban, amelyen már Grósz Károly vett részt. A találkozót a román fél kezdeményezte, mindössze néhány napot határidővel, ami a diplomáciában merőben szokatlan, és nem tudni, Grószék miért mentek bele. Augusztus 28-án végül a partiumi határmenti városban találkoztak a felek. Ez hatalmas diplomáciai fiaskó lett a magyar félnek:

Grósz elfogadta, hogy a falurombolás „modernizációs szükséglet Románia számára”,

és a bukaresti kulturális magyar intézet addigi működéséről is lemondott.

Ezen az aradi találkozón beszélt Ceușescu arról, hogy Románia képes atombomba előállítására, de az atomenergia békés felhasználásában hisz. Ezt a magyar fél termesztésen fenyegetésként fogta föl, de Barabás T. szerint a titkosszolgálatok és a külügy megnyugtatták Budapestet, hogy lehetetlen, hogy a keleti szomszéd belátható időn belül ilyennel rendelkezzen. Mindenesetre a magyarok tovább tudták adni a hírt nyugatra, ez pedig segített a román fél teljesebb izolációjában.

Magdó János ezzel kapcsolatban azt mondta, a román atomprogramnak volt alapja, mert nehézvizet és plutóniumot vásároltak Norvégiától, illetve Amerikától, de a bombát nem tudták előállítani.

A románok hordozórakétát is akartak konstruálni arab országok segítségével, erre szerelték volna rá az atomtöltetet. A magyar fél nem pánikolt be a román atomfenyegetés miatt, rájöttek, hogy Ceaușescu blöfföl. Az azonban később kiderült, hogy Kolozsvár mellett Szászfenesen nagy hatótávolságú kínai rakétákat tároltak, ezzel a tervek szerint

Paksot lőtték volna, ha kitör a román-magyar háború.

Márpedig Ceușescu fejében a konfliktus lehetősége fennállt, például 1989-ben, amikor októberben Mihail Gorbacsov jelenlétében megünnepelték az NDK negyvenéves fennállását, a szovjet vezető kijelentette, hogy nem fog katonailag beavatkozni a demokratizálódási folyamatokba. Ceaușescu ekkor felvetette, hogy Lengyelországban és Magyarországon közösen kellene „rendet teremteni”, ám sem Moszkvától, sem Prágától, sem Berlintől nem kapott erre választ.

Ekkor azonban a román diktátor napjai már meg voltak számlálva. Ronald Reagan amerikai elnök és Margaret Thatcher brit kormányfő ugyanis egyre erősebben követelték a demokratizálást Kelet-Európában. 1989. december 2-3-án került sor Mihail Gorbacsov és George H. W. Bush között a máltai találkozóra, amin a szovjet főtitkár elmondta, hogy nem fognak katonaságot bevetni a térségben. Eközben Ceușescu ellen Iulian Vlad, a román titkosszolgálat (Securitate) vezetője el is kezdett puccsot szervezni, aztán következett a forradalom és Ceausescu kivégzése.

Az erdélyi magyarok szerepe a rossz viszony kialakulásában

Magdó János a doktoriját a bukaresti nagykövetség akkoriban hazaküldött jelentéseiből írja, előadásában részletes adatokkal szolgált arra nézve, hogy mi volt a helyzet például a Romániából érkezett, többnyire magyar menekültekkel, mert ez is egy olyan téma volt, amely a román félben feszültséget keltett.

Magdó elmondása szerint a menekültek háromféle módon érkezhettek Magyarországra: turistaútlevéllel, vagy hivatalosan a bukaresti magyar nagykövetségen kértek vízumot, illetve a zöldhatáron keresztül szökve. 1988-ban ötezernégyszázan a nagykövetségen kért vízummal éreztek, nyolcezren turistavízummal, hatezernégyszázan pedig átszöktek.

„Érdekesség, hogy utóbbiak majdnem egynegyedét toloncolták vissza, és volt hogy pusztán azért, mert megállapították, hogy nincsenek is veszélyben, hanem a jobb megélhetés érdekében érkeztek.”

Természetesen nemcsak a menekültek szerepeltek a diplomaták jelentéseiben fő témaként, hanem sokan panaszkodtak a magyar oktatás visszaszorítására, és sok szó esik a református lelkészek áttelepüléséről is, mert a magyar diplomaták aggódnak, hogy egyre több kérelem érkezik, és sok helyen ők tartják össze a magyar közösséget. Az iratokban utalás van arra, hogy Németország úgy „oldja meg” a problémát, hogy aki lelkész, és Németországba menekül, nem gyakorolhatja a hivatását.

Termesztésen a legtöbb jelentés a temesvári forradalom kirobbantójáról, Tőkés Lászlóról szól, de sok szó esik egy viszonylag ismeretlen szereplőről, Lányi Szabolcsról, akit Bukarestben zaklat a Securitate, míg végül fel nem függesztik egyetemi oktatói állásából. Később Lányi részt vesz az RMDSZ megalapításában, államtitkár is lesz, illetve a Sapientia Tudományegyetem csíkszeredai karáért dolgozik.

Ugyanakkor a magyar nagykövetség többször foglalkozik a híres ellenálló románok helyzetével is, olyanokéval, mint Doina Cornea vagy Mircea Dinescu. Tanuslágos eset, hogy megróbálják kimenekíteni Corneliu Mănescut, aki korábban román külügyminiszter volt, és alírója egy olyan nylít levélnek, amit a BBC leközölt, és Ceaușescut bírálták benne. Mănescu egy romániai magyar (egykor vezető) politikussal, Fazekas Jánossal veszi fel a kapcsolatot, és eléri, hogy Péter János korábbi külügyminiszter gyógykezelésre hívja meg Budapestre. Ám végül Mănescu mégsem jön, és közleményt ad ki, hogy elítéli a meghívást magát is, nyilván a titkosszolgálatok nyomására.

NYITÓKÉP: Grósz Károlya és Nicolae Ceaușescu Arad főterén 1988-ban/kronologia-archivum.retorki.hu