Bár messze van, de Latin-Amerikát sem hagyja érintetlenül Oroszország háborúja

Gazdasági nehézségek és lehetőségek is adódnak az új világpolitikai helyzetben Latin-Amerika országainak, ahol nem egy állam van jóban Moszkvával. Bár a háborúba aktívan nem avatkoznak bele, a viszonyokat az általános gazdasági hatások átrajzolhatják a régióban.

Mintegy három hónapja a napi híradások része a szomszédunkban dúló háború, a fegyveres konfliktus bizonyos hatásait pedig már itthon is elkezdtük érezni.

Egyes elemzők globális válságok egész soráról beszélnek az események következtében legyen az az erősödő infláció, az élelmiszerhiány, vagy az Ukrajnát elhagyni kényszerülő menekültek kapcsán. 

Ez a cikk annak jár utána, hogy egy olyan távoli térségben, mint Latin-Amerika, milyen hatásai lehetnek a háborúnak és hogyan alakul Oroszország helyzete a régióban.

Ha valakinek nem teljesen ismeretlen a hidegháború történelme, vagy olvasta az Azonnalin korábban megjelent latin-amerikás cikkeket, akkor az nem okozhat nagyobb meglepetést, hogy

ha az oroszok nem is a spájzban, de igenis jelen vannak Latin-Amerikában.

Egyes országok politikai vagy katonai együttműködések kapcsán, mások a megvalósuló orosz beruházások vagy hitelkihelyezések miatt, esetleg a fennálló világrenddel szembeni ellenérzéseikből adódó kapcsolatuk miatt hozzák Oroszországot a régióba. Ezek a kisebb-nagyobb együttműködések, kiegészülve az olyan Moszkva által fenntartott médiumok tevékenységével, mint az RT vagy a Sputnik, vagy a régió nem egy államában használt Sputnik-vakcina, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Moszkvát nem ismeretlen játékosként kezeljék az államok vezetői és a helyi lakosság se.

Ez a helyzet pedig nem köszönhető másnak, mint egy ambiciózus terveket dédelgető elnöknek, aki a hidegháború kétpólusú szembenállását követően a jelcini politikai gondolkodás ellenében megfogalmazott Primakov-doktrína elveit követi, amit a kémfőnök, külügyminiszter, majd miniszterelnök Jevgenyij Primakovról, a kilencvenes évek orosz (kül)politikájának meghatározó alakjáról neveztek el.

Kik Oroszország legfontosabb partnerei a régióban?

Az ENSZ égisze alatt mindezidáig két jelentősebb szavazás miatt került reflektorfénybe az ukrajnai háború kérdése, az orosz agresszió elítélése kapcsán tartott ENSZ közgyűlési döntés, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában betöltött orosz tagság felfüggesztése kapcsán. A márciusi közgyűlési szavazás, ahogy az ismert, az elhíresült 141:5:35-ös végeredménnyel zárult,

az öt Oroszország elítélését ellenző szavazat közül ez alkalommal egyetlen voks sem érkezett a latin-amerikai és karibi térségből (LAC), a 35 tartózkodásból is mindössze négy, El Salvador, Bolívia, Kuba, és Nicaragua – bár Venezuela tagdíjtartozásai miatt nem vehetett részt a döntésben.

Fontos változás, hogy a majdnem pontosan nyolc évvel korábban, 2014 március végén, a Krím-félsziget elcsatolása kapcsán, Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartása érdekében megfogalmazott ENSZ-közgyűlési határozatot ez utóbbi négy ország ekkor még ellenezte. Az ENSZ Emberi Jogi Tanács-tagságról felfüggesztéséről szóló áprilisi szavazáson a 24 Oroszországot támogató állam között találhatjuk a korábbi Bolívia-Kuba-Nicaragua hármasfogatot, a tartózkodók népesebb 58 fős táborában immár 10 LAC országot találunk, a kimaradó Venezuelát nem számítva.

Egy harminchárom államot számláló régióban ezek a számok azonban inkább csak jelzésértékűnek mondhatók. De ha már az ilyen erőteljes politikai kinyilatkoztatásokról beszélünk, érdemes azt is megjegyezni, hogy a Krím-félszigetet Oroszország részeként elismerő csekély számú államok között találjuk Kubát és Nicaraguát, míg a két kelet-ukrajnai „szakadár népköztársaság” függetlenségét elismerő hat ország között Venezuela mellett ott van Nicaragua is.

Nagy meglepetést tehát nem okozhat, hogy a fent említett országok az ENSZ-en kívüli, egyéb nyilatkozataikkal is támogatják Moszkvát. De meglepetést az sem okozhat természetesen, hogy ezt nem ingyen teszik. Kuba kapcsolata Moszkvával – bár nem összehasonlítható a hidegháború időszakának több mint baráti viszonyával – Havanna a Trump-adminisztráció és a koronavírus járvány miatt meggyengült helyzete miatt kapva-kap minden alkalmon, hogy külkapcsolatain keresztül segítséget kaphasson a rendszer életben tartása érdekében.

Miguel Diaz-Canel kubai elnök egy hónappal az ukrajnai támadás előtt a két ország együttműködéséről és a stratégiai partnerségnek további elmélyítéséről tárgyalt telefonon Putyinnal, különös hangsúllyal a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésére és a befektetésekre. Az egyeztetést megelőző napokban egyébként a szigetország mintegy 20 tonna egészségügyi felszerelést kapott Oroszországtól, ami így már majdnem eléri a 300 tonnát.

Érdekes véletlen (?), hogy a 2014-es események utáni hónapokban engedte el Moszkva Kuba 32 milliárd dolláros adósságállományát és vetette fel a 2002-ben bezárt lourdes-i rádióelektronikai felderítő állomás újranyitását.

A Nicaragua és Oroszország közti együttműködés elsődleges meghatározó eleme szintén a katonai vonatkozású kooperáció, melynek során számos orosz haditechnikai eszközt (BMP-3, BTR-80, T-72, stb.) szerzett be a közép-amerikai ország – melyek egy részének aztán hasznát is vette Daniel Ortega elnök a 2018-as demonstrációk leverésénél és a rendfenntartásnál –, 2016 óta pedig Moszkva katonai kiképzőközpontot és a GLONASS egyik földi állomását is működteti Managuában. Hogy ez továbbra is megmaradhasson, Moszkva volt az egyike azon kevés országnak, mely elismerte Ortega elcsalt, 2021-es újraválasztását.

Venezuela esetében talán még ennél is ismertebbek a kétoldalú kapcsolatok, hiszen a Maduro-rezsim felszínen maradásának egyik fő megteremtője Oroszország, ami bár nagyságrendekkel kisebb hitelkihelyezéssel van jelen, mint Peking, de sokoldalúbb és több területet felölelő támogatással segíti a szintén szankciókkal sújtott Bolivári Köztársaságot, az energiahordozók kitermelésétől és értékesítésétől kezdve a gazdaság kriptovalutákkal történő megsegítésén át a katonai (személyi és haditechnikai) segítségnyújtásig: 2020 májusában orosz katonák tevékenyen is részt vettek egy a Maduro-rezsim megdöntésére irányuló akciók ellen kidolgozott műveletben.

A John Bolton, Donald Trump volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója által a „zsarnokság trojkájának” nevezett három ország egyébként különös helyet foglal el Moszkva globális szerepének, illetve hatalmi potenciáljának demonstrálásában:

már a 2008 augusztusi georgiai konfliktust követő hónapban látogatást tett Venezuelában két orosz Tu-160 – NATO-kódnevén „Blackjack” – stratégiai bombázó, hogy „egy gyakorlaton vegyen részt”, az év végén pedig mindhárom országot érintve szintén a régióba érkezett az Admiral Chabanenko nevű orosz romboló, ami egyben az első orosz hadihajó volt, ami a második világháborút követően átkelt a Panama-csatornán. A Tu-160 bombázók jelzésértékű látogatásai ezt követően ötévente megismétlődtek, valamint az Admiral Chabanenkó után az Admiral Gorshkov és a Pyotr Velikiy (Nagy Péter) mellett az április közepén a Fekete-tengeren elsüllyedt rakétás cirkáló, a Moszkva is megfordult e három országban.

Ha nem is a trojka szintjén, de Bolívia is erős kapcsolatokat ápol Oroszországgal, 2020-ban a gáz- és lítiumkitermelés területén kezdődtek meg együttműködések, Evo Morales megpuccsolt baloldali elnök pártjának visszatérését követően, 2021 októberében pedig az ország külügyminisztere tett látogatást Moszkvában, ahol a stratégia partnerség megerősítéséről tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

A fenti országok a szavazásokon túl számos nyilatkozatban álltak ki Oroszország „jogos önvédelme” mellett, és emelték fel hangjukat a NATO, az Egyesült Államok és a Nyugat „háborús provokációja” ellen.

Brazília és Mexikó helyzete összetett

A LAC-régió két legerősebb országa – Brazília és Mexikó – ennél kevésbé karakteres álláspontot képviselt a kérdésben mindezidáig. Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök saját bevallása szerint semleges álláspontot képvisel, és a harcok előtt alig egy héttel Moszkvában tett látogatása, szintén saját bevallása szerint, „nem Putyin támogatása, mert Joe Bident is meglátogatta volna, ha ő meghívná a Fehér Házba.” Hamilton Mourão nyugállományú vezérezredes, Brazília alelnöke azonban elítélte az orosz inváziót, és Kijev katonai támogatására szólított fel, Ronaldo Costa, az ország ENSZ-nagykövete pedig szintén „határozottan elítélte az orosz agressziót, amivel megsértette Ukrajna területi integritását és szuverenitását”.

Brazília helyzete azonban összetett, hiszen Oroszország elsőszámú gazdasági partnere a régióban – Lulától Bolsonaróig, a kormányzat politikai irányultságától függetlenül.

A részben a fennálló, második világháborút követően kialakult nemzetközi rendszerek bírálata, reformja miatt alakuló BRICS-ben pedig Kína, India és Dél-Afrika mellett Oroszország szövetségese. A két ország kapcsolatának fontos eleme, hogy Brazília műtrágya-felhasználásának negyedét Oroszországból szerzi be, míg a dél-amerikai óriás évi mintegy 400 millió dollár értékben exportál szójababot Oroszországba, hústermékeket pedig 300 milliót meghaladó és egyre növekvő mértékben, éves összkereskedelmi volumene közel 4 milliárd dollár. A 2022. februári találkozó során számos területet érintett a két delegáció, többek között az energiaszektort (kőolaj és földgáz, brazil mélytengeri olajmezők feltárása), kisebb nukleáris erőművek építésének (Rosatom) és az orosz műtrágyaexport bővítésének kérdését.

Mexikó tevékenysége e területen jóval szerényebb: Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök február 24-i reggeli beszédében a békés, tárgyalásos rendezés fontosságára hívta fel a figyelmet, csakúgy, mint két nappal korábban az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagjaként (Brazília mellett), ahol szintén a diplomáciai megoldások fontosságát hangsúlyozta.

Az Estrada-doktrína be nem avatkozási politikája azonban ennél sokkal többet nem enged Mexikónak, így sem az egyes országok tevékenységének pozitív vagy negatív kritikája, sem a szankciók bevezetése nem opció az ország vezetése számára.

Bolsonarót pont két héttel előzte meg Alberto Fernández argentin elnök moszkvai látogatása, melynek egyik fő mozgatója az Egyesült Államoktól és a Nemzetközi Valutaalaptól való függőség felszámolása iránti igény, ami természetesen tökéletesen profilba vág Moszkvának. De Putyin egyébként sem bízta a véletlenre, hogy Fernández érezze a szívéjes vendéglátást: január végén felszólította Nagy-Britanniát, hogy adja vissza Argentínának a Falkland-szigeteket (Las Malvinas). Ezt követően az argentin vezetés a falklandi háború április eleji 40 éves évfordulója kapcsán nyilatkozatában kettős mércével vádolta meg Londont: nevezetesen, hogy támogatja Ukrajna területi szuverenitását az orosz agresszió ellenében, de nem hajlandó tárgyalni a szigetekről Argentínával.

Az orosz külügyminisztérium erre kontrázott rá április közepén, mikor az ENSZ határozatok betartására és a tárgyalások mielőbbi újraindítására szólította fel a két felet, kiemelve, hogy Nagy-Britannia vonakodik a kérdés békés rendezésétől. Az Argentínától mindössze mintegy 1500 kilométerre lévő szigetek hovatartozásának kérdése egyébként az argentin belpolitika visszatérő motívuma, ami elsősorban választási kampányokban és belpolitikai, illetve pénzügyi krízisek alkalmával kerül napirendre.

Az USA-tól és az IMF-től távolodni szándékozó Argentína az elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket, a bank- és az energiaszektort érintő februári tárgyaláson cserébe felajánlotta, hogy kapuként segíti Moszkva jelenleg limitált jelenlétét a LAC-régióban. A sokszor csak nehezen kibogozható argentin (bel)politikai élet „finomsága”, hogy a „felajánlkozást” megelőzően Santiago Cafiero argentin külügyminiszter sikeresen egyeztetett Washingtonban a Biden-kormányzat támogatásának megszerzéséről, Martín Guzmán pénzügyminiszter pedig hasonló sikereket ért el az IMF-fel a hitel visszafizetésének körülményeit illetően.

A sikeresnek tűnő moszkvai út, valamint az orosz gesztusok ellenére azonban Fernández elnök a támadás másnapján a harcok befejezésére szólította fel Putyint, majd többek között – Chiléhez hasonlóan – leállította az olyan létfontosságú nyersanyagok szállítását Oroszországba, mint a lítium.

A politikai állásfoglalások vonatkozásában jóval egyszerűbb a kép, ha Ukrajna fegyveres támogatását vizsgáljuk, melynek kérdésében a LAC régió a helyzet eszkalálódásának elkerülése érdekében ellenzi fegyverek küldését Ukrajnába. A bevezetett, illetve bevezetendő gazdasági szankciók kérdésében azonban megoszlanak a vélemények, a döntések és nem kevésbé az egyes országokat érintő hatások.

Orosz próbálkozások

Természetesen az orosz fél sem volt tétlen a háborút megelőző és a harcok kezdete óta eltelt időszakban. Ahogy tette azt korábban is az orosz politikai vezetés – gondoljunk csak az akkor éppen az elnöki székben ülő Dimitrij Medvegyev latin-amerikai látogatására a 2008-as krízis és orosz elszigetelődés idején – most is felkereste a régiót néhány vezető orosz politikus, így Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes február közepén Caracasba, Havannába és Managuába is látogatást tett.

Az ezt követően „kiszivárgott” információkra reagált mintegy két héttel később Szergej Ryabkov külügyminiszterhelyettes, aki sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta azokat a híreszteléseket, hogy Oroszország katonai erők állomásoztatását tervezi Latin-Amerikában,

még pontosabban Venezuelában, Kubában és Nicaraguában. Bár a terv már ismerős lehet a témával foglalkozóknak, hiszen Moszkva már a TU-160 2018-as venezuelai látogatásakor lebegtette, hogy a La Orchilla-szigeten lévő katonai támaszpontra telepít egyes egységeket, igaz, akkor ez még Donald Trump egyes döntései elleni tiltakozás jeleként értelmezték az orosz Hadtudományi Akadémia egyes szakértői.

Annak ellenére, hogy ez a lépés ellentétes a hatályos venezuelai alkotmány rendelkezéseivel, az ország jelenlegi belpolitikai állapotát ismerve, ennek megváltoztatása nem ütközhet nagyobb akadályokba, ahogy tette ezt korábban Nicaragua is, melynek kikötőit immár szabadon használhatják az orosz haditengerészet egységei. A terv ugyanúgy visszatérő eleme a régiós orosz retorikának, mint a nukleáris fegyverek vagy azok hordozására képes haditechnikai eszközök telepítése a régióba, mely természetesen ellentétes lenne a Latin-Amerikában és a Karibi-térségben a nukleáris fegyverek tilalmáról szóló 1967-es Tlatelolco-i Szerződéssel.

Gazdasági vonatkozások: pro és kontra

2020-ban a teljes orosz kereskedelem 2,1 százaléka ment a LAC-térségbe, míg a latin-amerikai és karibi régió kereskedelmének mindössze 0,64 százaléka irányult Oroszországba. A szankciók, illetve a háború miatt a kereskedelmi kapcsolatokban érezhető nehézségek tehát összességében nem mondhatók jelentősnek a LAC térség vonatkozásában.

Ahogy korábban már szó volt róla, az Oroszországot érintő gazdasági szankciók az egyes országokat különböző mértékben érintik.

A háború okozta termeléskiesés miatti áremelkedések a gabonafélék, a napraforgó (étolaj), valamint a kukorica vonatkozásában már jelentősebbek, hiszen Ukrajnában amellett, hogy sok helyen nem tudtak megkezdődni a földeken a mezőgazdasági munkálatok, a kieső munkaerő, a megsemmisült munkagépek, a vetőmag, és a műtrágya hiánya párosul a sokszor elaknásított termőföldekkel, melyek aknamentesítése idő-, költség- és szakemberigényes, ezért nem megy egyik napról a másikra.

A tavalyi év silókban tárolt gabonamennyisége pedig feltételezhetően már nincs Ukrajnában, illetve ukrán kézen, így várhatóan nem fog megjelenni a világpiacon, de még ha nem is így lenne, a harcok miatt a tengeri szállítás Ukrajnából jelenleg kivitelezhetetlen, mely tovább emeli a világpiaci árakat.

Általánosságban, a háború miatt kieső termények, termékek, nyersanyagok és energiahordozók – melyek között szokás még megemlíteni a kőolajat és a földgázt is – konkrét hiánya vagy volumencsökkenése várhatóan nem okoz közvetlen problémát a LAC-régióban.

Ez alól talán egyedüli kivétel a műtrágya, mely beszerzésének alternatíváira már megkezdődtek a tárgyalások az érintett országok részéről. A világpiacról kieső Ukrajna és Oroszország azonban indirekt módon hozzájárul a számos területen megjelenő áremelkedéshez, ezek hatása pedig már most érezhető a régióban, és ez várhatóan csak erősödni fog. A nyugat-európai műtrágyagyártóknál jelentkező magasabb földgázárak természetesen be fognak épülni a termék árába, ez a megemelt ár pedig a mezőgazdasági termékek árába. A kőolajkereskedelemből részben kiszoruló Oroszország hatása a petróleumszármazékok világpiaci árára is hatást gyakorol, ami szintén beépül az árakba, az élet szinte minden területén.

A várhatóan kieső ukrán gabonatermelés hatása azonban nemcsak azokat fogja érinteni, akiknek azt meg kell vásárolniuk: a legkevésbé szerencsések milliói is meg fogják érezni a háború hatását e területen.

A WHO az általa az élelmiszersegélyezési programban osztott gabona több mint felét eddig Ukrajnában vásárolta meg, így ez érintheti a program két regionális kedvezményezettjét, Venezuelát és Haitit is.

A LAC-régióban egyébként az általában a baloldali kormányok által bevezetett programoknak köszönhetően a szegénység, illetve a mélyszegénység és ebből adódóan az éhezők száma drasztikusan csökkent az ezredfordulót követő mintegy másfél évtizedben, ezt követően azonban rövid ideig stagnált, majd növekedni kezdett, a koronavírus-járvány gazdasági negatívumainak hatására pedig meredeken emelkedni kezdett. A korábban felsorolt általános áremelkedés ezeket a gazdaságilag leszakadt, de legalább is gyengébb lábakon álló rétegeket várhatóan rendkívül érzékenyen fogja érinteni.

Egyes országoknak lehetőséget is teremt a háború

A világpiaci árátrendeződések mellett természetesen nem feledkezhetünk meg a LAC-régió számos országának turizmusából kieső orosz és ukrán állampolgárokra sem, akik korábban jelentős bevételt jelentettek nemcsak az iparágban dolgozó helyieknek, de az államoknak is, amik e források hiányában kevésbé fognak tudni segíteni a rászoruló rétegeknek, és kevésbé fognak tudni hatékony eszközöket alkalmazni az infláció megfékezéséhez.

Pedig az infláció és az áremelkedés különösen érzékeny terület Latin-Amerikában, számos utcai demonstráció, sőt zavargások és belpolitikai válságok is alakultak már ki hasonló okok miatt. Gondoljunk csak a 2018-19-es évek egyes eseményeire, melyek többségének leginkább csak a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések vetettek véget – időlegesen. A jelenlegi helyzet pedig, mikor egyes országok és állampolgáraik még csak most próbálnak meg kijönni a COVID-19 járvány gazdasági hatásai alól, még kényesebb: az emberek pedig jóval kiszolgáltatottabbak, mint például a 2008-as gazdasági világválság idején.

Az államoknak és központi bankjaiknak pedig nem áll túl sok monetáris eszköz a rendelkezésükre, az infláció megfékezése érdekében az alapkamatok emelését már meg is kezdték.

Az első, immár a háború alatti demonstrációra már sor is került Peruban, ahol a megemelkedő üzemanyag- és élelmiszerárak miatt napokig demonstráló lakosok megfékezésére az alig nyolc hónapja hatalmon lévő Pedro Castillo elnök kijárási tilalom bevezetésével akart reagálni Limában és Callaóban, majd az intézkedés visszavonására kényszerült.

A helyzet azonban e területen sem fekete-fehér. Ha gondolatban végigvesszük a háború kereskedelem vonatkozásában érintett területeinek sorát, számos esetben találunk olyat, amiben a LAC-régió is rendelkezik lehetőségekkel.

A térség két legnagyobb gabonaexportőre Argentína és Brazília: a világpiacról kieső mennyiség pótlásának kapcsán akár nyertesként is szerepelhetnek. Hasonló helyzet állhat elő Chile esetében egyes ásványkincsek, míg Kolumbiánál és Mexikónál a kőolajkitermelés területén.

őt, a világpolitikai helyzet még azt is eredményezheti, hogy az évek óta – igaz sikertelenül – szankciókkal sújtott Venezuela is nyerhet a helyzeten, akár duplán is: márciusban Caracasban amerikai delegáció tárgyalt Nicolás Maduro elnökkel és alelnökével, ahol a Maduro-rezsim és az ellenzék közti tárgyalásokról folytak az egyeztetések, melyek újraindítása érdekében kölcsönösen kisebb gesztusokat tett a két fél. Majd ezt követően a múlt hét folyamán Washington jelentett be kisebb enyhítéseket a gazdasági szankciókon.

Az ukrajnai háború okozta válság ez esetben hozzájárulhat a holtpontra jutott venezuelai helyzet kimozdításához,

és nem utolsó sorban a világ legnagyobb bizonyított kőolajvagyonát birtokló Venezuela pedig nagyban hozzá tudna járulni az orosz kőolajtermelés kiesése miatti helyzet normalizálásához. Ehhez azonban mindkét fél részéről többre lenne szükség, mint apróbb gesztusokra, melyeket igencsak megnehezíthetnek a cikk elején tárgyalt venezuelai-orosz baráti kapcsolatok. A kérdés tehát az, hogy mennyiben tudnak a LAC-térség államai ellenállni az ukrajnai háború negatív hatásainak és gyors döntésekkel akár előnyt is kovácsolni a saját helyzetük és a világ számos más régiójának megsegítése érdekében...

NYITÓKÉP: Oroszország elnökének sajtószolgálata / Wikimedia Commons