Segítséget kértek Rapport Richárdnak a kormánytól februárban, de elhajtották őket

Szerző: Kósa András
2022.05.28. 07:09

A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea próbált kilincselni az EMMI-nél, sikertelenül. Azt írta, most újra megpróbálja a honvédelmi tárcánál, ahová a sport került az új kormányban.

Segítséget kértek Rapport Richárdnak a kormánytól februárban, de elhajtották őket
„Februárban személyesen kértem a magyar kormányt, hogy támogassa Rapport Richárd sakkozót, aki jelezte: anyagi gondjai megnehezítik a további versenyzését. Az EMMI – kimaxolva a válaszadási határidőt – egy semmitmondó válaszban közölte: nincs ilyen szándéka”

– írta közösségi oldalán a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea.

Mint ismert, a világranglista ötödik helyén álló sakkozó pénteken jelezte: azzal a kérelemmel fordult a Román Sakkszövetséghez, hogy a jövőben román színekben szerepelhessen, mivel egy román szponzor támogatná, a magyar szövetségtől pedig semmilyen támogatást nem kapott.

A románok jelezték, hogy nyitottak a kérelemre, míg a Magyar Sakkszövetség azt nyilatkozta, hogy Rapport Richárd még nincs 35 éves, ezért nem jogosult sportolói életjáradékra, egyébként pedig mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az országváltást Rapport Richárd számára.

Szabó Tímea szerint a sakkozó év elején jelezte, hogy a játék már „nem öröm számára, mivel ahhoz, hogy a pénzdíjakból meg tudjon élni, olyan eredménykényszerben kell játszania, amely ettől az örömtől megfosztja”.

Rapport Richárd esete „pont beleillik abba a kormányzati sportkoncepcióba, amely százmilliárdokat költ üres stadionokra, viszont nullát a tehetséges magyar sportolókra, mert ugye abból nem lehet lopni. Lehet, hogy ha Rapport a százhuszonhétezredik magyar focista lenne, akkor kapna a kormánytól támogatást. Sakkvilágbajnokként meg kuncsorogjon csak”

– fogalmazott. Az írásbeli kérdést egyébként itt, Rétvári Bence EMMI államtitkár válaszát itt lehet elolvasni.

A politikus most a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult az ügyben, az új kormányban ugyanis a megszűnő EMMI-től ide került a sport.

NYITÓKÉP: Rapport Richárd (jobbra), fotó: GFHund, Wikimedia Commons

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek