Szia, Uram, iskolakerülés okosba’ érdekel?

Bár Magyarországon elvileg alaptörvénybe foglalt szülői kötelesség iskolába járatni a gyerekeket, a rendszert nagyon könnyű kijátszani és az állam ezzel a legkevésbé sem törődik. A „kiskapura” pedig már néhány szürke zónában létező külföldi oktatási intézmény is rátalált.

Iskolakerülés a mai Magyarországon? Ezt első hallásra a legtöbben lehetetlennek gondoljuk. Főleg azok, akik valamennyire jártasak is a jelenlegi közoktatásban: egy rendkívül merev, a múlt századot idéző (és azzal sem tudnék vitatkozni, ha valaki a XVIII. századot említené) rendszerben?

Az elmúlt években szisztematikusan zárta le a kormány a menekülőutakat:

megnehezítik a magániskolák alapítását, a magántanulói rendszert felváltó központosított egyéni tanrend határozza meg a mindennapokat – és végső soron a jövőt is. A plázában csavargó gyerekeket rendőr kíséri be az intézménybe, és megvonják a családi pótlékot, ha 50 órát hiányzik a gyermek igazolatlanul.

Csakhogy épp a magántanulói jogviszony kivezetése nyitott egy új, még veszélyesebb kijáratot, amely hamarosan nagyobb probléma lesz a társadalom számára, mint amekkorát a kormánynak a mára megszüntetett tanulócsoportok jelenthettek.

Intézményvezetőként egyre gyakrabban találkoztam a tanulói jogviszony szüneteltetésével mint jelenséggel.

Ezt a jogalkotók három okból hozták létre:

1. ha a gyermek egészségügyi okokból nem tud részt venni az iskolarendszerű oktatásban (olyan mértékű a fogyatékossága, hogy ezt lehetetlenné teszi),
2. ha a tanulót fegyelmi határozattal eltiltották a tanév folytatásától (ez igen ritka, és a legutolsó fokozata a fegyelmi eljárásnak),
3. ha a gyermek külföldön tanul.

A harmadik eset az, amellyel most részletesebben foglalkozni fogok.

A tanulói jogviszony szüneteltetését ugyanis ma pofonegyszerűen kérheti és kaphatja a szülő gyermeke számára. Ehhez mindössze annyi kell, hogy büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy a gyermek életvitelszerűen külföldön él.

Ez nem kérvény, hanem nyilatkozat. Igazgatóként nem firtathatom e szándék valóságtartalmát: automatikusan határozatot írok a jogviszony szüneteltetéséről. Találkoztam a jelenséggel határozatíró igazgatóként, de fordultak hozzám azzal a kéréssel is, hogy egy korábban jogviszonyát szüneteltető, külföldön tanuló gyermek számára szervezzek osztályozóvizsgát egyszerre több évfolyam követelményeiből.

Habár a jogszabályok szerint lehetőség volna erre, szakmailag ezt vállalhatatlannak tartom.

A rekordkérés öt évfolyamra vonatkozott. Korábban, a Telekiben (ahol igazgató voltam) mindig igyekeztem a külföldi iskola igazolásához kötni a státusz megadását, ám ez a sorrendiség (értelemszerűen először jelzi a szülő a költözés tényét, és utána íratja be külföldi iskolába a gyermekét), valamint jogszabályi lehetőség miatt többször el is bukott.

A tanulói jogviszony szüneteltetése azt is jelenti, hogy senki sem ellenőrzi a tanuló hollétét.

Elköltözhet külföldre, és ott járhat iskolába, de maradhat otthon is a videojáték előtt, elmehet a játszótérre vagy az erdőbe. Nem kell iskolába járni, nem kell vizsgázni.

Ennek folyományaként a családok áldozatul eshetnek néhány illegalitásba szoruló külföldi „iskola” ajánlatának, a nagyon divatos uschooling irányzatnak: borsos tandíjat fizetnek minimális ellenszolgáltatás fejében, otthon „tanulnak”, erről bizonyítványt kapnak.

Csakhogy ezt Magyarországon nem ismerik el.

Maradnak azon az évfolyamon, amelyiken akkor voltak, amikor kérvényezték a szüneteltetést. Például, ha egy elsős gyermeknek hét évig szünetel a tanulói jogviszonya, 13 évesen is elsős marad.

Mindemellett voltam tanúja furcsa továbbtanulásnak is: nyolcadikos rendes felvételi eljárásban egy középiskolába felvételt nyert, jogviszonyát 6. osztály óta szüneteltető tanuló ügyében a középiskola kérte, hogy a Köznevelés Információs Rendszeréből (a KIR-ből) vezessem ki a gyermeket.

Egyszerűbben:

a gyermek hat évfolyamot végzett a bizonyítványa szerint, és felvették 9. osztályba.

Míg régebben ezek az esetek elvétve fordultak elő, manapság minden második hétre jut egy hasonló kérés tapasztalataink szerint.

Kerülte az iskolát

Miért tenne ilyet a szülő a gyermekével? A szakmai tapasztalataim és a kollégáimmal történt véleménycsere alapján három jellemző szülői motiváció állhat az ügy hátterében, de feltételezhetően egyre vezethető vissza mind a három: a közoktatás megnyomorította a szülőt, és ennek nem akarja kitenni a gyermekét.

Az első csoportba értelmiségi, többdiplomás szülők tartoznak, akik úgy gondolják, hogy egyáltalán nincs szükség iskolai nevelésre. Ők az unschooling legfőbb hazai hívei, ha bizonyítvány kell, majd felnőtt korában megszerzi a gyermek. Remélhetőleg külföldön teszi majd ezt, és ott is tervezi a jövőjét.

A második csoport ennek szinte az ellentéte: egyszerű emberek, akik sikertelenek voltak az iskolában, és úgy gondolják, minden fontos dolgot az iskolán kívül tanultak meg. A gyermeknek nincs más dolga, mint hogy boldog legyen.

Végül olyan is előfordulhat, hogy a szülő viselkedésének hátterében mentális zavar áll, mindent megtesz, hogy a gyermekei elől elsöpörjön minden eléjük kerülő problémát, de valójában a megmentő szerep mögött izolációs szándék áll.

Az évfolyamok áthidalására is van „megoldás”: léteznek olyan valódi iskolák, amelyek a felébredő szülők baját jó pénzért orvosolni tudják: szakmányban különbözeti vizsgáztatják a gyerekeket, akik így

szélsőséges esetben 12 év semmittevés után államilag elismert érettségivel is rendelkezhetnek.

Így a végén ismét minden törvényesnek látszik.

Vajon hány ilyen gyermek lehet az országban? Hitelesítik-e az adatok azt a tapasztalatot, hogy a tanulói jogviszony szüneteltetői egyre többen vannak? Ezekkel a kérdésekkel megkerestem az Oktatási Hivatal (OH) KIR központját is. Kérdéseimre e cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amennyiben az OH megküldi az állásfoglalását, közölni fogjuk azt.

Az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése feljogosítja a szülőket arra, hogy maguk válasszák meg a gyermeküknek adandó nevelést. Ugyanakkor a (3) bekezdés az ezzel kapcsolatos szülői kötelességet úgy fogalmazza meg, hogy

„A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.”

Az alapvető jogok biztosa 2022. március 1-jei, a pedagógusokkal nem épp baráti nyilatkozata is kitér arra, hogy a szülőknek kutya kötelességük iskolába vinni a gyermeküket. Tehát abban az esetben, ha úgy döntünk, teljesen kiszállunk az oktatási rendszerből, akkor megsértjük az Alaptörvényt.

A Köznevelési törvény (Nkt.) 91. §-a rendelkezik a tanulói jogviszony szüneteltetéséről. Eszerint magyar állampolgárként engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön, és tankötelezettségét teljesítheti külföldi nevelési-oktatási intézményben. Mindezt a szülőnek az OH online felületén és (ha már az iskolába beíratták a gyermeket) az iskola igazgatójának is be kell jelentenie.

Az igazgató a tanulói jogviszony szüneteléséről határozatot hoz, a KIR-ben jelzi is az OH-nak. Tehát a szálak elvileg összeérnek. Mindehhez azért hozzáteszem: amennyiben a szülő nem jelez a Hivatalnak, annak semmilyen következménye nincs.

A külföldön szerzett bizonyítványok elfogadásáról a 2001. évi C. törvény 67-68. §-a rendelkezik. Hazaérkezés után a szülőnek vagy a nagykorú tanulónak

be kell mutatnia a bizonyítványát abban az iskolában, amelyben a tanulói jogviszonya szünetel.

Ha kétség merül fel annak elfogadhatóságával kapcsolatban, akkor ismét az OH-hoz lehet fordulni, amely eldönti, hogy a bemutatott bizonyítvány ekvivalens-e egy itthon szerzett okmánnyal, vagy a tanulónak például magyar nyelv és irodalomból és a történelem Magyarországra vonatkozó részéből különbözeti vizsgát kell-e tennie.

Ha a szülő nem járatja a gyermekét iskolába, az szabálysértésnek minősül. Csakhogy ezt jellemzően nem ellenőrzik, és a jogszabályok nem rendelkeznek az intézményvezető vagy az OH felelősségéről. Persze, ha tudomására jut valamelyik félnek a szabálysértés, akkor kötelesek eljárást kezdeményezni.

Na de hogy derülhet ez ki? Egy kis faluban még csak-csak, de egy nagyvárosban már aligha, főleg, ha a határozatot kiadó iskola nem a tanuló lakóhelyén van. A jogszabályi háttérrel kapcsolatban felmerült kérdéseimmel megkerestem az OH Tanügyigazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztályát, kérdéseimre e cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amennyiben az OH megküldi az állásfoglalását, közölni fogjuk azt.

Kamuiskolák

A kiindulópontom egy 2014-ben, a HVG-n megjelent cikk volt, amely legális iskolakerülőkről írt. Nyolc évvel ezelőtt más volt a helyzet a közoktatásban, hiszen akkor még létezett a 2019-ben kivezetett magántanulói státusz, akkor még bárki az intézményvezetőhöz fordulhatott azzal a kéréssel, hogy a gyermeke évi maximum két osztályozó vizsgáért cserébe otthon tanulhasson.

A magántanulói jogviszony megváltozott. Ez két célból történhetett: egyrészt a tanulócsoportok ellehetetlenítésére, másrészt, hogy

az állam megakadályozza a problémás gyermekek magántanulói státuszba lökését.

Ez utóbbi talán sikerült is. Ezért különösen érdekes, hogy mi lehet az olyan intézményekkel, amelyek az otthon tanulás támogatói voltak a korábbi években. Egyik intézmény honlapján sem találtam arra utaló információt, hogy Magyarországon elismerik-e az ott szerzett bizonyítványokat, működnek-e még egyáltalán, milyen feltételekkel lehet a programjaikban részt venni.

Két intézményt egy szorongó gyermek édesapjaként kerestem fel e-mailben. Egyikükkel a mai napig sem sikerült kapcsolatot teremtenem, valószínűleg ennek az írásnak a megjelenése után esélyem sem lesz rá, viszont a másik esetében sikerrel jártam.

A levelemre először nem reagáltak, de telefonon visszahívtak. Az intézmény programvezető-helyettesével beszélgettem, aki elmondta, hogy az iskola nem a Nemzeti Alaptanterv (NAT) szerint halad, ezért az egyéni tanrendet és az azzal járó macerát kifejezetten nem ajánlja, ehelyett azt javasolta a szorongó elsős gyermekem számára, hogy

szüneteltessem a tanulói jogviszonyát az iskolájában.

Arra hivatkozott, hogy azért van erre szükség, mert az intézményt az OH-nál külföldi iskolaként tartják számon. Arra a kérdésemre, hogy vajon bajom származhat-e abból, hogy nyilatkozom gyermekem külföldi tartózkodásról, miközben valójában itthon van; megnyugtatott, hogy

úgysem ellenőrzi azt senki.

A gyermekemet én taníthatom otthon, félévente kell beszámolnom az otthoni tanulás eredményeiről. A középiskolai továbbtanulással kapcsolatban azt állította, hogy a rendes felvételi eljárás kiváltja a különbözeti vizsgákat, de emiatt sem kell aggódnom, van gimnáziumuk is, ahonnan költségtérítéses magyar egyetemekre be lehet kerülni.

Az iskola a 2022/23-as tanévre 705 eurós tandíjat kér, valamint a beiratkozáskor egyszeri 120 eurót, amely mindösszesen négy alkalom coachingot takar a család számára a pedagógiai módszerük ismertetésére.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

1. az inzétményt nem ismerik el Magyarországon oktatási intézményként. Ha az olvasó kíváncsi arra, hol lehet legálisan a közoktatásban tanulni, itt megnézheti;
2. Magyarországon működő oktatási intézménynek a NAT szellemében kell működnie;
3. ha a szülő nyilatkozik arról, hogy külföldön tartózkodik a gyermeke, miközben életvitelszerűen Magyarországon él, szabálysértést követ el (Lásd fentebb!);
4. a továbbtanuláshoz mindenképpen be kell mutatni az elvégzett összes évfolyamról szóló hiteles bizonyítványt.

A különbözeti/osztályozó vizsga nem váltható ki a rendes felvételi eljárással. A középiskolai beiratkozás az általános iskolai bizonyítvány leadásával kezdődik. Ha abban nem szerepel, hogy „Az általános iskolai tanulmányait befejezte”, akkor

a tanuló nem iratkozhat be az adott középfokú intézménybe.

És ezek még csak a jogi érvek. De abban igaza van a programvezető-helyettesnek, hogy a szülői nyilatkozat valóságtartalmát nem ellenőrzi senki. Ha később a szülő e döntését megbánja, már igen nehéz a gyermekét visszaillesztenie a közoktatásba.

A NAT előírásainak megfelelni gyorsított különbözeti/osztályozó vizsgákkal igencsak nehézkes, bár léteznek olyan valódi iskolák, ahol befogadják a közoktatás „menekültjeit”. Ezekben az intézményekben rövid idő alatt meg lehet szerezni több évfolyamból a bizonyítványt, természetesen pénzért, természetesen teljesen törvényesen.

Itt zárul a kör, és tisztára mossák az iskolakerülést.

Mindez „csak” szakmailag és etikailag kérdőjelezhető meg. Pedagógiai szempontok A jogi kör bezárul, azonban szakmailag alátámasztható-e az otthon tanulás? Miben segíti vagy gátolja a tanulási folyamatot és a gyermek szocializációját az, ha ritkán jár, vagy ha egyáltalán nem jár gyermekközösségbe? Érthető-e, megérthető-e azoknak a szülőknek a gondolkodása, akik úgy vonják ki a gyermeküket a közoktatásból, hogy hamis nyilatkozatot tesznek?

Négy szakember véleménye

A kérdéseimmel Fóti Péter és Nahalka István oktatáskutatókat kerestem meg. Fóti Péter korábban a Summerhill-iskola támogatója volt, de azt mondja magáról, hogy mára elfogadottabb közösségeket támogat. Jónak tartja, hogy délelőtt legyen tanítási idő az iskolában, és ezen belül nagy szabadsága legyen a gyermekeknek, de délután mehessenek ki a kertbe – erre itt egy német példa.

Nahalka István az intézményesített oktatás pártján áll. Nem híve az iskolátlanítási törekvéseknek, viszont az iskola radikális átalakításának igen. Mindkettejüknek ugyanazokat a kérdéseket tettem föl. „Minden rendszerben vannak kiskapuk” – mondja Fóti Péter. „Én megértem azokat az embereket, akik teljesen kiszállnak, bár ezzel kicsit eldöntik a gyermekük életútját, akik számára bizonyos kapuk bezárulnak. Ez egyrészt felháborító, másrészt ez az ő döntésük.

Senkinek nem ajánlom ezt, ugyanakkor teljesen meg tudom érteni azokat, akik így látják biztosítva azt, hogy a gyermekük normális maradjon.

– fogalmazott. A szakember a hozzá forduló szülőknek azt szokta mondani, hogy legelőször a lakókörnyezetükben nézzenek szét, milyen az ott rendelkezésre álló iskola. Otthon még így is tudják támogatni a gyermeküket. Ha ez abszolút nem működik,

és kifognak egy autoriter tanárt, akkor még mindig odébb lehet állni, hiszen szabad iskolaválasztás még létezik.

Ha pedig nem engedhetik meg maguknak a magániskolát, vagy se közel, se távol nincs alternatíva, a szülők nagy dilemma előtt állnak: válasszák-e ezt a rossz oktatási rendszert, amiről tudják, hogy árt a gyermeküknek, vagy inkább elmeneküljenek.

A választások után a szakember szerint azzal kell szembenézni, hogy Magyarország a „putyini úton” felszámolja a demokráciát, és ennek megvannak az iskolarendszerbeli egyenes következményei is.

„A legfontosabb, hogy a döntés a gyermekeidről mindig most van. Nem lehet azt mondani, hogy ha majd megváltozik a rendszer, akkor íratom a gyermekemet iskolába”

– fogalmazott.

Nahalka István elismeri, hogy a jelenlegi oktatási rendszer rossz, de azt mondja, hogy ennek a megoldása nem lehet a társadalom „iskolátlanítása”. Ő inkább az iskolarendszer reformjában hisz:

„Én átfogóan iskolapárti vagyok. Azokat a véleményeket, amelyek azt mondják, hogy az iskolának leáldozott, és hogy nagyon intenzíven azon kellene gondolkodni, mi váltsa fel az intézményes nevelést, én nem fogadom el. Szerintem iskola még nagyon sokáig kell. Nem látom indokát, hogy megszüntessük. Az nem indok, hogy a mai rosszul működik”.

A szakember szerint ma is tanítják az egyetemen, benne van a szakmai pedagógiai köztudatban, hogy milyen az ideális iskola, ahová a jövőben el kellene jutnunk. De „a jelenlegi körülmények a világban (nem csak Magyarországon) nem kedveznek ennek, vagy teljesen gátolják a gyökeres átalakítást”. Igaz, hogy vannak olyan szerencsés országok, ahol bizonyos vonatkozásai érvényesülhetnek ennek a fejlődésnek, de ott is nehezen bontakoznak ki:

„Észtországban, Japánban, Finnországban is meg kell küzdeni azért, hogy előre tudjanak lépni.”

Fóti Péter a gyermekek szocializációjával kapcsolatban azt emelte ki, hogy a gyermekeknek minden életkorban szüksége van felnőtt- és gyermektársaságra egyaránt, de az iskolát mint a szocializáció színterét nem tartja magától értetődőnek:

„Az egymástól való tanulást az iskola vagy elősegíti vagy hátráltatja. A vegyes korcsoportos iskolák nagyszerűek, mert sok a kapcsolódási lehetőség, ugyanúgy, mint egy nagycsaládban.”

Szerinte a fő kérdés az, hogy mit is értünk otthon tanuláson. Ha több család összefog, és egyszer az egyiknél, mások a másiknál vannak a gyerekek, az is jó lehet, de összehozni egy ilyen kört persze extra munka.

„Kétségtelen, hogy nagyobb esélyt ad az, ha a gyermek egy iskolai osztályban van, de ezt a lehetőséget tönkre is teheti ez az osztály, ha a gyermek azt tanulja meg, hogy be kell fognia a száját”

– mondta, hozzátéve, hogy „minden ajtót nem zár be az otthon tanulás. Építészmérnök nyilván nem lehet, de vállalkozó, aki házakat épít, igen”. Fóti Péter egy ezzel foglalkozó tanulmánya itt olvasható.

Nahalka István „elborzasztónak” tartja a tanulói jogviszony szüneteltetéséből adódó esetleges visszaéléseket, hiszen ezek a gyerekek nem járnak közösségbe, az a szocializáció, amely az iskolákban önkéntelenül is végbemegy, őket nem is érinti. Ráadásul ma már tudjuk, hogy a tanulásnak is optimális közege a közösség. A modern oktatási közösséget pedig nem lehet úgy elképzelni, hogy ne együtt dolgozzanak a gyerekek csoportokban, hogy ne kommunikáljanak egymással, hogy ne osztanák meg a feladataikat egymással.

Arra a kérdésemre, hogy mit gondol azokról a szülőkről, akik nem legális eszközöket vesznek igénybe a gyermekük közoktatásból való kimenekítésére, Fóti Péter azt válaszolta, hogy nincsen olyan rendszer, amely megakadályozná az embereket abban, hogy hibákat kövessenek el:

„Ismerek én is olyan szülőket, akik az unschoolingot képviselték, vagy még ma is képviselik. Szívük joga, attól félek én is, hogy ezeknek a gyerekek isszák meg a levét. Ahol ez jól működik, mint számos angolszász országban, ott az iskolák támogatják az otthon tanulókat, megengedik, hogy csak bizonyos órákra jöjjenek be, amíg ez nincs meg, addig ezek a gyerekek sajnos a szüleik sérülései miatt szenvednek károkat. Persze nem gondolom, hogy a szülők rosszindulatúak lennének, hanem a rengeteg elmélet hatására elhiszik, hogy a gyermek akkor is fejlődik, ha egyáltalán nem törődik vele senki.”

Nahalka István szerint azokat a szülőket, akik kivonják a gyermeküket az intézményesített oktatásból, fel kellene világosítani annak negatív következményeiről:

„Gondolják már egy picit végig, mit tesznek a gyermekükkel! Ettől persze még a mai iskola elborzasztó, rémtörténeteket lehet hallani arról, mi történik az iskolákban, és megértem, hogy a tudatos szülők ilyesmin gondolkodnak. Nem lennék teljesen korlátozó ezekben az esetekben, de borzasztóan erős érvek szólnak az intézményesített oktatás mellett.”

A szakember szerint a tanulócsoportok az otthon tanulásnál erősebbek ugyan, de a jogszabályokba így is bele kellene kerülnie az ellenőrzés feladatának. Ha pedig megvan, kinek mi a feladata, akkor esetleg szankcionálni lehetne a gyermekellenes törekvéseket. Ebben a szakma partnere lenne az oktatási kormányzatnak. Mint mondta,

„érdekes dolog lenne, ha a minisztérium egy feketelistát adna ki azokról az iskolákról, amelyeknek a bizonyítványait nem szabad elfogadni”.

A gyermekek szocializációs problémáiból indultam ki a pszichológiai szempontok számbavételekor. A Gyebnár Viktória integratív gyerekterapeuta, család- és művészetterapeuta gyermekpszichológussal, valamint Molnár Kata tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő családterapeutával folytatott beszélgetéseimen két nagyjából megegyező álláspont rajzolódott ki: a közösségi lét minden gyermek számára fontos, hiszen a szimmetrikus kapcsolataikat a közösségben alakíthatják ki, ennek legkésőbbi időpontja az iskolás kor kezdete.

„A gyermek a világot magában egyrészt a saját közvetlen tapasztalataiból, másrészt mások közvetítése nyomán építi fel” – állítja Gyebnár.

„Ha csak otthoni környezetben létezik, leszűkülhet ez a tapasztalati forrás és a világértelmezések sokfélesége is. A világot túlnyomóan a szülők szemén át fogja látni és értelmezni, kiesik a kortársak mintaadása, az értékek és a problémamegoldások sokféle lehetőségével történő találkozás, a másféle nézetek és emberek másságának az elfogadása szintén gyengülhet. Nem láthatja reálisan önmagát sem, hiszen a kortárscsoportokban történő helyei és a társas összehasonlítások is hozzájárulnak ahhoz, hogy számára megfelelő pozíciót, helyet találjon a kortársi világban.”

Az ilyen gyerek esetében felmerül, hogy ha később a „kinti” világba kerül, ahol a kortársai már magabiztosan mozognak, mi segíti majd a boldogulásban. És persze felmerül a kérdés, hogy mit üzen az olyan szülő a gyermekének az életről és a világról, amelyben élnek, ha félti mindenkitől, ha nem érez magában elég erőt, hogy támogassa a gyermekét a körülötte lévő dolgok megértésében, inkább elzárja azoktól.

„Mit jelenthet a gyermeknek, ha azt hallja, hogy máshol nem jó tanulni, csak otthon, esetleg rossz vagy veszélyes a világ? Milyen megküzdési erők alakulhatnak ki így benne? A boldogsághoz szükséges 24 karaktererősségből mi módon fejlődhet ki a remény, a csapatmunka, a méltányosság, a társas intelligencia, a körültekintés, a vezetői készségek?”

– sorolta a felmerülő kétségeket a szakember.

Mindkét pszichológus felhívta a figyelmet a szülő esetleges szerepkonfúziójára, hiszen nagyon nehéz különválasztani „az oktató-nevelő, másfelől a szerető-óvó, a feltétel nélküli szeretetet megadó szülőt”. Gyebnár Viktória csak abban az esetben tartja indokoltnak az otthon tanulást, „ha a gyermek semmilyen közösségben nem működne jól, ha annyira sok problémája van”.

Például egy halmozottan fogyatékkal élő gyermek nagyon sokszor nem nevelhető közösségben, a szülők természetszerűleg állandóan otthon vannak, de ott szóba sem kerül, hogy majd fel kell készíteni őket magasabb iskolákra.

Nem csupán a szimmetrikus kapcsolatokban jelent problémát a közösségi lét hiánya Molnár Kata szerint, hanem az aszimmetrikusokban is:

„van egy anyu meg egy apu, esetleg még néhány ember a közösségben, de abszolút nem alakul ki semmiféle működési mód arra, hogyan is viszonyuljon a gyermek a nála korban, rangban, társadalmi hierarchiában felette állóhoz, hogyan kell megfelelni a státuszból való elvárásoknak. Összességében ez sok szempontból alulszocializált gyermekeket eredményez.”

Mindketten felhívták a figyelmet arra, hogy a társadalom nálunk kevésbé képes adaptálni az otthon tanulást. Kelet-Közép-Európában ennek nincs meg a társadalmi hagyománya, ez magyarázható az individualista és a kollektivista társadalmi berendezkedés közötti különbséggel is, szélsőséges példával élve, amíg Amerikában vagy Ausztráliában az egyén úgy érzi, hogy kellőképpen erős az otthon tanulás segítéséhez és teljesítéséhez, Kínában, ahol a közösségnek jóval erősebb a nyomása és a hatása, ez elképzelhetetlen.

Egy másik, de legalább ugyanilyen fontos kérdés az otthon tanulással kapcsolatban, amelyet Molnár Kata vetett fel, hogy „fölmerülhet a visszaélés kérdése is: az esetlegesen bántalmazó szülői környezetről van szó, amelyre sajnos nincs rálátása a gyermekvédelemnek.” A gyermekek izolálásáról is kérdeztem a Szociális és Gyermekvédelmi Főosztályt. Kérdéseimre e cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amennyiben a Főosztály megküldi az állásfoglalását, közölni fogjuk azt.

NYITÓKÉP: Pixabay