Auschwitz, mint öröklődő lelki teher

Szerző: Pelle János
2022.05.23. 14:22

Seres László regényének központi témája a „transzgenerációs holokauszt-trauma” – ezt feldolgozandó költözik be főhőse titokban Auschwitz I. területére.

Auschwitz, mint öröklődő lelki teher

Seres László Láger sztornó című kisregénye hiteles, jól olvasható és figyelemre méltóan sokrétű alkotás. Ponyvaregénynek azért nem mondanám, ahogy az alcímében szerepel (igaz magánhangzók nélkül, ebben a formában p_ny_v_r_g_ny).

Központi témája a „transzgenerációs holokauszt-trauma”, az a jelenség, hogy a holokauszt-túlélők második, sőt a harmadik nemzedéke is hordozza magában a népirtáshoz vezető antiszemitizmus, a deportálás és a koncentrációs táborok emlékét, anélkül, hogy képes lenne feldolgozni az eseményeket megérteni az okait.

Ennek a nehezen kezelhető és öröklődő komplexusnak a hazai „nagyasszonya” Virág Teréz pszichológus és analitikus volt, akinek a munkássága maradandó értékű. Ő már sajnos nem lehetett jelen a könyv bemutatóján a Bálint-házban, szellemét a lánya, dr. Bárdos Katalin képviselte.

Térjünk most rá a könyv alaphelyzetére, mely egyszerre tragikusan valóság, ugyanakkor az író képzeletének szülötte. Seres könyve arról szól, hogy a szerző, aki képtelen megszabadulni a holokauszt-traumától, ami visszatérő depressziójának forrása, és a szó szoros értelmében megmérgezi a magánéletét, rányomja bélyegét az édesanyjához fűző viszonyára, illetve a párkapcsolataira is, radikális „gyógymódhoz” folyamodik.

Amikor létesül arról, hogy a tábormúzeumot fenntartója, a lengyel állam felújítás és átalakítás miatt hónapokra bezárja, a látogatók utolsó csoportjával bemegy, és ott elrejtőzik, hogy szembenézzen saját elfojtásaival és a szorongásaival, és egy laptopon leírja, ami az eszébe jut. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kisregény Auschwitz I. táborban, a fennmaradt „kistáborban”, az egykori K. und K.-huszárlaktanyában játszódik, melynek emeletes barakk-épületeiben helyezték el a múzeumot, benne a meggyilkolt foglyok után maradt tárgyakkal, melyet a szerző „felüdülésképpen” többször is meglátogat. (A többi barakkban találhatók a „nemzeti kiállítások”, így a magyar állam által fenntartott gyűjtemény is, melynek megújítása körül tört ki 1999-ben a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb botránya.)

Seres, illetve alteregója természetesen foglalkozik Auschwitz II-vel, az onnan három kilométerre fekvő Birkenauval is, ahol a tömeges megsemmisítés zajlott, és ahol a legnagyobb kapacitású gázkamrák és krematóriumok működtek.

De szögezzük le: a szerző elrejtőzése, önkéntes fogsága a világörökséggé vált koncentrációs tábor-múzeumban a képzelet szülötte, ennek a lehetősége is kizárt, arról nem is beszélve, hogy Auschwitzot sem zárták be hónapokra. Vagyis a szimbólummá vált tábor, melyről a magyar olvasó túl sokat, egyszersmind túl keveset tud, Seres tudatában létezik. A lelkében kavarog az az örvény, mely magába szippantja, egy életre fogva tartja. Ezt a csapda-szerű lelkiállapotot a következőképpen írja le:

„»Életünk legkomolyabb traumái fontos dolgokat taníthatnak nekünk« – jó, ezzel talán kezdhetünk valamit. De hogyan, ha egyelőre azt sem tudom, hol ér véget az, ami bennem van ugyan, de egyáltalán nem az én traumám, és emiatt mintha valaki más életét élném, sőt, mások helyett élnék? És ha mindez a múltban történt, márpedig ott történt, miért élek vele folyamatos jelenben?”
Seres László: Láger sztornó. Scolar, 2022.

Seres László: Láger sztornó. Scolar, 2022.

Fotó: Azonnali-montázs

Seres, akivel nem is olyan rég a Neokohn c. internetes portál munkatársai voltunk, rendkívül okos és széles látókörű újságíró is. Politikai nézeteit, a világról alkotott véleményét megismeri kisregénye olvasója is. Mindenekelőtt a felfogását a holokauszt-relativizálás elterjedt jelenségéről, ami Magyarországon is fellelhető, de a nyugati balliberális köröknél és az ezek ízlését kiszolgáló „mainstream” médiában is jelentkezik, mindenekelőtt az Egyesült Államokban.

Tudjuk, hogy a Demokrata Pártnak van egy befolyásos csoportja, mely anticionista felfogású BDS mozgalmat pártolja, és ezen az alapon beszél a „palesztinok holokausztjáról”, továbbá a „kritikai rasszizmus” keretén belül minden fehér emberben (a zsidókban is) igyekszik bűntudatot gerjeszteni a feketék elviselhetetlen sorsa miatt.

Seres felfogásával egyetértek, más nézeteivel viszont vitába szállok, főként azokkal, melyek a holokauszt értelmezését szankcionáló 2018-ban elfogadott lengyel törvény értelmezésével kapcsolatosak.

Ez a törvény, mint ismeretes, börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik szerint Lengyelországnak része volt a náci bűnök elkövetésében, és bírálói szerint a törvény a történelem újraírására tett kísérletként is értelmezhető. Szerintem ez egy korlátolt szemléletet tükröző, „becsületvédő” törvény, de nem szolgál elégséges alapot egy olyan disztópia felvázolásához, melyben Auschwitzból a jövőben afféle „láger-Disneyland” válik.

Seres kisregényének legnagyobb erőssége a gyermek- és ifjúkorában elszenvedett sérelmek és inzultusok felidézése a hatvanas, hetvenes években és annak a késztetésnek a kezelése, hogy mindezeket összefüggésbe hozza a szülei által elszenvedett holokauszt-traumával.

Az „önsajnálat tíz perce” hiteles és fájdalmasan ismerős a második generációs túlélőknek. Összességében Seres László kisregénye kifejezetten érdekes, érzelmekre ható és helyenként vitára ingerlő alkotás. Jó hogy megírta, bár nem hiszem, hogy belátható időn belül az „irodalmi kánon” részévé válik, melynek képviselői hagyományosan ellentmondásosan viszonyulnak a téma feldolgozásához.

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!

Pelle János
Pelle János Vendégszerző

Történész, író.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek