A korábbi magyar igazságügyi minisztert gyanúsították meg korrupcióval Szlovákiában

Szerző: Kósa András
2022.05.20. 18:46

Gál Gábor az azóta megszűnt Most-Híd párt képviselőjeként töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot, most minden vádat tagadott.

A korábbi magyar igazságügyi minisztert gyanúsították meg korrupcióval Szlovákiában

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója eljárást indított a Most-Híd korábbi igazságügyi minisztere, Gál Gábor ellen – írta a Parameter.sk. Gált korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják, konkrétan kenőpénz elfogadásával.

Az eset 2018-ban történhetett, és állítólag a Szlovák Földalappal (SPF) van összefüggésben. Michal Slivka rendőrségi szóvivő a Paraméternek is eljuttatott tájékoztatásban közölte, hogy Gált május 9-én gyanúsították meg korrupciós bűncselekménnyel.

A szóvivő megerősítette, hogy az ügy egy, a Szlovák Földalappal kapcsolatos, 2018-ban történt esettel van összefüggésben, és kenőpénz elfogadásának gyanúja áll fenn. Bővebb információt későbbre ígért, amint azt az eljárás lehetővé teszi.

A Parameter szerint

Gál Gábor 50 ezer eurót fogadott el egy üzletembertől egy földalappal kapcsolatos eljárás befolyásolásáért.

A volt igazságügyi miniszter közleményt adott ki, ebben azt írta

„Még múlt héten kézbesítették postai úton a meggyanúsításról szóló határozatot. A szóban forgó határozat a személyemmel kapcsolatban egyáltalán nem alapul valós információkon. Nem ez az első eset, hogy különféle információk keringenek rólam, amelyek az úgynevezett bűnbánó gyanúsítottaktól származnak, és amelyekről a megfelelő vizsgálat után bebizonyosodott, hogy kitalációk”.

NYITÓKÉP: Gál Gábor Facebook

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek