Orbán Viktor és „Magyarország egyedisége” – a negyedik kétharmad margójára

Orbán Viktor már 2009-ben is fontosnak tekintette meggyőzni a magyar társadalmat arról, hogy saját elitje értékesebb, mint az az elit, amelyet le akar cserélni.

Most hogy megalakult az új kormány (és hivatalba lépett az új köztársasági elnök) talán nem lesz érdektelen megvizsgálunk azt a kérdést – amit egyébként az utóbbi hetekben sokan felvetettek –, valójában minek köszönhető az a világviszonylatban is szokatlan pártdominancia amely a magyar politika elmúlt 12 évét jellemzi.

Természetesen arra nem vállalkozhatunk, hogy a jelenség valamennyi aspektusát áttekintsük, arra azonban igen, hogy néhány szempontot felvessünk, amelyek az elmúlt hetekben – sőt tágabban az elmúlt években – háttérbe szorultak. Ahhoz hogy a minket érdeklő kérdésekre választ kapjunk, egy olyan szöveghez kell fordulnunk, amely választ adhat a minket érdeklő kérdésekre.

Ez a szöveg nem más, mint Orbán Viktor 2009-ben, Kötcsén elmondott beszéde.

A beszédet ugyan az elmúlt években sokan vették elő, de a legtöbb értékelés megelégedett azzal, hogy megállapítsa: 2009-ben Orbán bejelentette a centrális erőteret, és ezzel le is tudták a beszédet. Ténykérdés, hogy a beszédben valóban fontos helyet foglal el a centrális erőtér meghirdetése, de feltűnik hogy ez a gondolat a beszéd legvégén jön elő. Előtte azonban sok minden van, ami legalább ilyen fontos, sőt talán még fontosabb.

Úgy is mondhatnánk: itt van a kutya elásva; ezek azok a részek, amelyek voltaképpen magyarázatot adnak a Fidesz permanens szárnyalására.

Két dologról kell tehát beszélnünk:

• a szónok által egyedinek tekintett magyar politikáról;
• a kormányképes politikai elit mintaadó képességéről.

Csak ezek után kerül szóba harmadikként a pártpolitikai dimenzió.

Magyarország egyedisége

Orbán Viktor 2009-es beszédében először nem pártpolitikai, hanem kulturális kérdésekkel foglalkozik. Azt taglalja, hogy Magyarország minden más országtól megkülönböztethető jellemzőkkel rendelkezik. Így beszél

„a mindenkori ideális magyar kormányzatot annak a felismerésnek kell vezetnie, hogy a magyarok közössége, s egyáltalán a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot”.

Ha jobban belegondolunk, ez a megközelítés nem mást mond, mint hogy a demokráciába való 1990-es átlépéssel nem történt radikális szemléletváltás Magyarország egyediségének megítélésében, azaz a demokrácia bevezetése vagy másképpen a „történelem vége” nem írta felül a magyar múltat.

Orbán Viktor tehát kilép a demokrácia univerzalitását hirdető narratívából,

és azt mondja: a magyar politikai fejlődésnek van egy minden mást felülíró, egyedi mintázata, és ennek a mintázatnak a felismerése a mindenkori kormány egyik legfontosabb feladata.

Hogyan is mondja? „Mindenkori ideális kormányzat”, ami azt jelenti, hogy nem feltétlen csak jobboldali, hanem bármilyen oldali kormányoknak ebből a „magyar egyediségből” kell kiindulnia. Ha pedig ez így van, akkor máris regisztrálhatunk egy a Fidesz sikere szempontjából lényeges dolgot: a felismerést, hogy az általában vett demokrácia nyugati mintája nem elegendő a közönség tartós meghódításához.

Roppant érdekes az is, hogy beszédének ebben a részében kijelenti, hogy

„a maguk módján mások is leírják, értelmezik is kifejezik a világot, de mintha ez valahogy mást jelentene”.

Az előadó tehát arról biztosítja hallgatóit, hogy ő a demokráciánál egy tágabb történelmi azonosulást kínál fel számukra. A későbbi permanens kétharmadok azt mutatják: ajánlata meghallgatásra talált.

Mintaadás és értékelés

Ha a beszédben tovább megyünk, még mindig nem a centrális erőtér gondolatához jutunk el, ami ismételten csak ráirányítja a figyelmünket arra, hogy az előadó számára a pártpolitikánál van egy újabb fontosabb dolog is, ez pedig az elitek kérdése.

A kormányra készülő Fidesz számára alapvető kérdésként merült fel az elit kiválasztódásának problematikája. Mai szemmel talán már meglepő, hogy Orbán Viktor Bibó Istvánra hivatkozik, aki – mint tudjuk – sokat foglalkozott az elit mintaadó képességével. Orbán azt állítja, Magyarországon évszázadok óta nincs egy olyan közösség által elfogadott értékelési rend, amelynek segítségével kiválasztható lenne egy tartósan kormányképes és mintaadásra képes elit. Így a múltból nem olvasható ki egy alkalmazható értékelési rend, tehát annak, aki tartósan kormányozni szeretne, meg kell győznie a társadalmat arról, hogy erre a mintaadásra alkalmas.

Orbán szavaival:

„Ahhoz, hogy egy elit be tudja teljesíteni küldetését, fontos hogy az a társadalom amelyiknek ő a mintaadója, ezt a rendszert valóban értékesnek lássa”.

Mindebből az következik, hogy a Fidesz már 2009-ben is fontosnak tekintette meggyőzni a magyar társadalmat arról, hogy saját elitje értékesebb, mint az az elit, amelyet le akar cserélni. Nincs itt tér arra, hogy erről a lecserélendő elitről sokat beszéljek, elegendő annyi, hogy ezt az elitet Orbán neoliberális elitnek nevezi, és azt mondja róla, azért bukott meg, mert a magyar társadalom nagy része nem fogadta el mintaadó szerepét.

Ez szintén érdekes felvetés, már csak azért is, mert a 2022-es választások nyomán az ellenzéki vereség magyarázataként nemigen láttuk felbukkanni a mintaadó képesség gyengeségét.

Párterőtér és kormányzás

E két témakör kibontása után következik csak a 2009-es kötcsei beszédben az úgynevezett centrális erőtér meghirdetése. A beszéd logikájából következik, hogy erre az új pártszerkezetre azért van szükség, mert a jobboldal ellenfelei sem Magyarország egyediségét nem ismerik el, sem mintaadásra nem képesek. Ha pedig egy két tulajdonságnak híján vannak, akkor nagyon nehéz velük együttműködni.

Természetesen az olvasó berzenkedhet, hiszen Európa demokráciáiban egymástól nagyon különböző ideológiai platformú és felfogású pártok képesek együtt működni. Csakhogy Magyarország – mint az a beszéd első feléből kiderül – teljesen más ország, mint az összes többi, itt tehát szinte nem is érvényesek az Európában megszokott normák.

Ami tehát Európában egyáltalán nem probléma, sőt a demokratikus működés szerves része, az Magyarország egyedisége perspektívájából nézve korlát. Nem véletlenül említi Orbán az értékvitákat. Pluralista megközelítésben az értékvita a demokratikus pártverseny eminens része, azonban a kötcsei beszédben az értékvita „megosztó és kicsinyes”. Ezek a viták ugyanis

„fölösleges társadalmi következményeket generálnak”,

ezért károsak.

Ha pedig az értékviták károsak, akkor a kormányzatnak kötelessége ezeket megakadályozni, és előmozdítani, hogy a kormányzás ne állandó vitában, hanem a maga természetességében folyjon. Voltaképpen tehát a szónok a kormány és ellenzéke közötti együttműködés lehetetlenségét deklarálja, illetve azt fogalmazza meg, hogy együttműködésre van lehetőség, csak sokkal szűkösebb körülmények között, a kormányzati többségen belül. A nagy kormánypárt hosszú dominanciája ennek a gondolatnak a kifejeződése.

A három 12 éves ajánlat

Összefoglalva azt láthatjuk tehát, hogy Orbán Viktor 2009-ben három olyan tételt fogalmaz meg, amely mind a mai napig érvényben van.

Az első: Magyarország a demokrácia körülményei között sem oldódik fel egy általános demokrácia képletben, hanem a történelmi egyediség minden másnál meghatározóbb.

A második: az hogy Magyarországon nincs megörökölt és a köz által legitimált elit-értékelési rendszer, ezért az elit kiválasztódása jelenhez kötött feladat, és fokmérője a politikai alkalmasság.

A harmadik: a társadalom által kiválasztott politikai elitnek a továbbiakban nem kell „fölösleges” értékvitákba bonyolódni ellenfeleivel, mert ha így tesz, nem tudja megvalósítani az Orbán által nemzetinek nevezett kormányzást.

Mindezek nyomán azt mondhatjuk: három olyan ajánlatról van szó, amelyeket a magyar társadalom többsége az elmúlt 12 évben nem opponált, sőt négy évenként megerősített.

A permanens kétharmados kormányzás esetleges lebontása, az ellenzék valamikori kormányra kerülése tehát nem csekély mértékben annak a függvénye, hogy e három időtálló ajánlatról egyáltalán tud-e és ezekhez képest van-e ellenajánlata. E megközelítésből figyelemre méltó, hogy a 2022-es választáson az ellenzék szinte kizárólag pártpolitikai alternatívát igyekezett felkínálni, és vajmi keveset mondott a Fidesz-dominanciát megalapozó, pártpolitikán túli tényezőkről.

Márpedig ahhoz, hogy az ellenzék valamikor is kormányra kerüljön, masszív alternatívával kell rendelkeznie a 2009-es kötcsei beszédet felvezető két területen, azaz meg kell győznie a magyar társadalmat arról, hogy

az Orbán által képviselt „egyedi Magyarország” koncepciónál van jobb koncepciója;

másrészt arról, hogy Bibó-i értelemben van mintaadó képessége, és erről a magyar társadalomból pozitív visszajelzéseket is kap. Messze nem elég tehát az az ellenzéki attitűd, miszerint meg kell törni a centrális erőteret; a centrális erőtér ugyanis egy logikai felépítmény utolsó láncszeme.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor Kötcsén, fotó: Orbán Viktor Facebook