Már tavaly ősszel nagyon pontosan tudták az ukránok, hogy hol, mikor és hogyan támadnak majd az oroszok

Szerző: Wagner Péter
2022.05.19. 07:06

Lapunk állandó szerzője, Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő egy szakdolgozat javítása közben akadt rá egy tavaly novemberi szakcikkre és egy hozzá kapcsolódó térképre, amiben szinte teljesen pontosan megjósolták az orosz agressziót. Ez alapján Ukrajna felkészülten várhatta a támadást.

Már tavaly ősszel nagyon pontosan tudták az ukránok, hogy hol, mikor és hogyan támadnak majd az oroszok

Utólag visszanézve több mint érdekes interjú jelent meg még tavaly novemberben a Military Times amerikai katonai újságban. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője beszélt a lap újságíróinak, és elmondta, hogy az oroszok támadását 2022 január vége és a február eleje között várják. Oroszországnak ekkorra már 92 ezer főnyi hadserege állomásozott az ukrán határoknál. A katonai vezető szerint

a hadművelet jelentős méretű lesz, olyan, amelyet még nem látott korábban Ukrajna,

várhatóan légierő, tüzérség és páncélos támadással.

Mint elmondta, Odessza és Mariupol elleni partraszállás is várható, és jelentős légideszant műveletek is elképzelhetőek az ország keleti részén. Emellett Belarusz felől is várnak egy kisebb műveletet. A cikkhez csatolt fotóra pillantva elsőre nem is tudtam eldönteni, hogy ez a jelenlegi (hetekkel ezelőtti) helyzet ábrázolja afféle később beillesztett illusztrációként, vagy az ukrán katonai vezetés 2021 novemberi elképzeléseit a várható orosz offenzíváról. A fényképen jól kivehető, hogy az utóbbiról van szól, és a november 15-i ismeretek alapján készült.

Lebilincselő látni, hogy az ukránok mennyire pontosan látták előre a várható orosz terveket. Ha voltak is tévedések (például partaszállás nem történt Mariupolnál, és a légideszant nem keleten, hanem Kijevnél következett be), a támadás várható időpontját jól lőtték be, és az orosz stratégia jellegét is jól mérték fel.

Azaz világos volt számukra, hogy

egy általános, „minden” irányból indított támadásra kell felkészülniük,

ahol az oroszok egyszerre több stratégiai irányt fognak célbaveni (Kijev, Harkiv, Herszon, Mariupol, esetleg Odessza), ahelyett, hogy csak egy vagy két célra fókuszáltak volna.

Ez nagyrészt meg is magyarázza, hogy miért úgy védekeztek az ukránok, ahogy.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével készült interjú, azaz inkább annak tartalma lehetőséget teremt egy másik jelenségre is felhívni a figyelmet. Hírszerzőket, elemzőket, vagy hírszerző szervezeteket mindig az kudarcaik alapján ítélünk meg, csak a tévedések ténye teszi nyilvánvalóvá azok munkáját akik a háttérben dolgoznak.

Az ukrán katonai hírszerzés kiváló munkát végzett a háborút megelőző időszakban

és valószínűleg ez igaz a vele szorosan együttműködő amerikai hírszerző közösségre.

Megannyi látványos kudarc után nagy bátorságra – és utólag visszanézve magabiztosságra – vallott Joe Biden amerikai elnök részéről, hogy többször figyelmeztetett nyilvános sajtótájékoztatókon a készülő orosz támadásra, majd a „végén” (persze akkor még nem tudtuk) konkrétan február 16-át jelölte meg a támadás lehetséges időpontjának.

Emlékszem, néhány kollégámmal azon dillemmáztunk, hogy hogyan vállalhat ekkora kockázatot az amerikai elnök félévvel az afganisztáni fiaskó után (ami hírszerzési értelemben is kudarc volt), azzal, hogy így beleáll az orosz agresszió konkrét tényébe. Ha téved, akkor azért, ha nem téved, akkor azért, mert Putyin inkább elhalasztja a támadást, hogy tévedjen.

Botcsinálta okoskodás volt. Egy hétig még hitetlenkedtünk az amerikaiak túlzott magabiztosságán, a hírszerzési kudarc hatását latolgattuk, aztán tényleg bekövetkezett, amit jósoltak. Innentől viszont már senki sem foglalkozott az amerikai hírszerzés és az ukrán hírszerzés és az elemzők sikerével, mert a figyelmet elvitte a támadás okozta nemzetközi sokk és a világszintű válaszreakciók.

NYITÓKÉP: Jan Husar Documentary, Facebook

Wagner Péter
Wagner Péter Vendégszerző

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Biztonságpolitika és terrorizmus blog szerzője. Kutatási területe Közép-Ázsia és a Közel-Kelet konfliktusai, a nemzetközi terrorizmus és a biztonságpolitika.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek