Baloldali populizmus helyett valódi megoldást kellene kínálni a lakhatási válságra

Ki kell mondani, a lakhatás nem alapjog, a lakhatási válságot pedig nem az Airbnb okozza. A város nem mindenkié, a civilizált körülmények közötti életnek van egy alapfeltétele: az, hogy mi magunk is civilizáltak legyünk.

Az újbaloldal egyik fő kampánytémája szerte a világban – és persze Magyarországon (pontosabban inkább csak Budapesten) – a lakhatási válság. Szerintük a lakhatás alapjog, mindenkinek jár, mindez nem lehet üzlet.

A populizmus persze szavazókat hozhat, de megoldást a problémákra még nem kínál.

Egyfelől ideje lenne elfelejteni, hogy a lakhatás alapjog. Aki semmit nem tesz azért, hogy biztosítva legyen a lakhatása (értsd nem dolgozik, nem fizet lakbért/banki hitelt/rezsit) annak értelemszerűen nem lehet alapjog az, ami egyébként nagyon sok pénzbe kerül.

Éppen ezért nem is járhat mindenkinek.

Az újbaloldal – élen a Szikra Mozgalommal – az Airbnb-t találta meg fő ellenségnek, ami az ő narratívájuk szerint érthető álláspont: akinek egynél több lakása van, és mindazt ki is adja, az nyilvánvalóan egy kulák, vesznie kell.

Ezzel szemben a budapesti teljes lakásállomány nagyjából egy százalékát teszik ki az Airbnb lakások, melyekkel kapcsolatosan azt se felejtsük el, hogy a tulajdonosok a sok esetben omladozó viskókat európai szintre felújították, az ilyen lakások többsége a méretéből fakadóan hosszú távú tartózkodásra alkalmatlan, arra viszont tökéletes, hogy a turista néhány napot eltöltsön bennük, és Magyarországon hagyja a pénzét. Nyilvánvalóan nevetséges ezeket a lakásokat megnevezni a lakhatási válság okaiként.

Ahogy a bűnbak keresése, úgy a megoldási javaslata is hamis ezeknek a hangoknak.

Nem a piacot kell szabályozni, nem a bérleti díjat felsőszintjét kell meghatározni, és adott esetben a jogosan megszerzett magántulajdont elkobozni. Mindez nem enyhíteni fogja, hanem növelni a problémát: a piac szabályzása csökkenti a befektetési kedvet, az albérlet árainak meghatározása a bérbeadási kedvet, a magántulajdonok esetleges elkobzása pedig egyenesen irreális, totálisan anti-demokratikus lépés lenne.

Ezzel szemben a problémára ideje lenne valódi, nem populista megoldásokat adni, anélkül, hogy az én lakhatásom mások pénzéből valósulna meg.

Lakhatási válság jellemzően a frekventált településeken és településrészeken van, ott ahol sok munkahely áll rendelkezésre, értelemszerűen a kereslet növekedése hatással van az albérlet- és lakásárakra. Nyilván drágább egy ingatlan egy belső pesti kerületben, mint Csepelen vagy Komlón.

Ezt a problémát ha nem is oldaná meg teljesen, de minimum csökkentené, ha a koronavírus-járvány egyetlen pozitív hozadéka, a home office még inkább elterjedne.

Nagy segítség lenne, ha egy vidéken élő junior informatikusnak, marketingesnek, közgazdásznak nem kellene csak a munkahelye miatt a fővárosba költözni, hanem életvitelszerűen dolgozhatna otthonról, ahol a lakhatás jellemzően jóval olcsóbb, mint Budapesten. Persze nem muszáj Kiskőrösön vagy Marcaliban élni, felköltözhet Budapestre, de akkor vállalja azt, hogy az ottani lakhatás drágább, mint az otthoni, és ezután ne az Aurórában panaszkodjon arról, hogy ez miért is nem alapjog, és miért nincs ingyen. Alapvetően a home office általános elterjedése sokat tudna javítani a helyzeten.

Ezen túl Budapesten és az egyetemvárosokban megoldás lehetne a kollégiumi férőhelyek számának emelése, hiszen a kollégiumról lemaradó hallgatók is pörgetik az albérletipiacot. Véleményem szerint

itt lehetne dolga az államnak, és ez lehetne olyan befektetés, amit kollektíven fizetünk meg.

Alapvetően az oktatás mindig jó befektetés, és az sem hátrány ha egyetlen hátrányos helyzetű hallgató sem marad ki csak azért az oktatásból, mert nem jut neki kollégiumi férőhely, és az albérletet nem tudja megfizetni. Ráadásul néhány száz plusz kollégiumi férőhely is már sokat tudna segíteni, annyival több albérlet szabadulhatna fel az adott városban, kerületben, és válhatna olcsóbbá a kereslet csökkenése okán.

A lakhatási válság főleg a fiatalabb, a munkaerőpiacra frissen belépő korosztályt érinti. Az idősebbek jellemzően saját ingatlanban laknak, a probléma kevésbé érinti a nyugdíjasokat, mint a 18–40 éves korosztályt. Demagógiának tűnhet, de a magasabb bérek is javíthatnának a helyzeten, nyilván nem mindegy, hogy a 160+rezsiért kínált albérletet nettó 250 vagy nettó 350 ezres fizetéssel kívánja valaki kivenni.

A bérek emelését egészen gyorsan meg lehetne oldani az szja további csökkentésével, de akár eltörlésével is.

Egy bruttó 400 ezer forintot kereső munkavállalónak azonnal 60 ezer forinttal nőne a nettó bére, ami semmiképpen sem jelentéktelen emelés. Egy pár esetében ez az összeg 120 ezer forint lenne havonta, akkor is ha még nincs gyerekük. Ezzel persze az állam lemondana mintegy 2600 milliárd forintjáról, azonban bizonyos állami szolgáltatásokat le lehetne építeni, illetve az állam legnagyobb bevételét jelentő Általános forgalmi adó (áfa) szinte biztosan nőne, ha az embereknek több pénzük lenne költeni.

Ezzel párhuzamosan egy-két százalékkal emelkedhetne a Tárasági Adó, melyből jelenleg 538 milliárd forintnyi bevétele keletkezik az államnak, a professzionális sportra elköltött 300-400 milliárd körüli összeg is csökkenhetne ésszerű mértékre, a sok esetben vízfejűre nőtt közszférában is biztosan lehetne találni megfogható összegeket – Csehországban például fele annyian dolgoznak a közszférában, mint nálunk, de arányaiban Németországban, Hollandiában vagy épp Spanyolországban is kevesebben vannak.

Továbbá az egyház állami támogatását is minimum érdemes lenne revideálni, 229 milliárd forintot lehetne felszabadítani, ahogy közmédiára sem feltétlenül kellene 100 milliárdnál is többet költeni.

Cserébe a dolgozó emberek nettó bére jelentősen nőne, és sokkal könnyebben tudnának lakást bérelni, vagy épp lakáshitelt felvenni és törleszteni.

Nem utolsósorban a döntést meghozó kormány népszerűségén is segítene ez a lépés. Lengyelországban a Szejm épp a napokban döntött szja-csökkentés mellett: 17-ről 12 százalékra csökkentik annak mértékét. A fokozatosság egyébként itthon is működhetne, hogy a magyar gazdaság és költségvetés néhány év alatt tudjon felkészülni a kiesett bevételekre és annak pótlására. A kapacitások megfelelő felhasználásával ha nem is egyik évről a másikra, de alapvetően eltörölhető lenne az szja – ne feledjük 1988-ig egyáltalán nem létezett itthon ez a fajta adónem –, maximum a mindenkori állam nem tudna a jövőben stadionokat építeni, haverokat kifizetni, felesleges látványberuházásokat megfinanszírozni. Nem biztos, hogy nagy kár lenne érte.

Végül az sem lenne hátrány,

ha az önkormányzatok a meglévő bérlakásokat olyan bérlőknek adnák ki, akik hajlandóak érte fizetni (ez akár a piaci árnál kevesebb is lehet),

nem lelakják azt, hanem épp ellenkezőleg, megbecsülik, hogy a társadalom segítsége és összefogása révén biztosított a lakhatásuk – ami ahogy fentebb is írtam, továbbra sem alapjog. Azok számára semmiképpen sem, akik a közüzemi számláikat sem hajlandóak kifizetni, és úgy lakják le az ingatlant, hogy az később csak súlyos költségek árán válhat újra lakhatóvá.

Igen, aki nem képes arra, hogy emberként éljen, annak nem feltétlenül kell emberi körülmények között élnie. A város nem mindenkié, a civilizált körülmények közötti életnek van egy alapfeltétele: az, hogy mi magunk is civilizáltak legyünk.

Végül, ha már szóba kerültek az önkormányzati lakások, érdemes tisztában lennünk a ténnyel, hogy ezen ingatlanok tíz százaléka üresen áll. Ez Budapest esetében is többezer ingatlan, melyet az önkormányzatok különböző okok miatt nem adnak ki.

Mielőtt a baloldali populista törekvések kiátkozná az Airbnb-tulajokat, érdemes lenne előbb az önkormányzatokat megkérdezni arról, hogy például a VIII. kerületben 2020. júniusában miért is volt 857 üresen álló szociális lakás. Biztos az ingatlanbefektetők és az Airbnb-tulajok miatt.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!