Orbán Viktor szerint egyre mélyebb a szakadék a Nyugat és Magyarország között

Szerző: Kósa András
2022.05.16. 15:55

Egy évtizeden át zajló háború, járványok, gazdasági visszaesés, és mellette még „Brüsszel öngyilkossági kísérletei is” - ezek várnak ránk a jövőben Orbán Viktor szerint. Meg idehaza újabb árszabályozó lépések, már szeptembertől.

Orbán Viktor szerint egyre mélyebb a szakadék a Nyugat és Magyarország között

A felhatalmazást a választóktól kaptam, amiért megdolgoztam – mondta frissen megválasztott kormányfőként Orbán Viktor a parlamentben, miután 133 igen, 27 nem szavazattal ötödszörre is kormányfővé választották. A miniszterelnök fontosnak tartotta azzal kezdeni, hogy soha nem látott nemzetközi figyelem övezte a választásokat és mindenki láthatta szerinte, hogy semmilyen szabálytalanság nem történt.

Majd az ellenzék választási megfigyelőinek is megköszönte, hogy részt vettek ebben a munkában.

Ezután úgy folytatta, a rendszerváltás óta soha nem szavaztak még annyian egy párt listájára, mint a Fidesz-KDNP-re. „Azon leszek, hogy megszolgáljam e bizalmat” – fogalmazott, majd ismét arról beszélt, a „hazai baloldal és nemzetközi szövetségeseik, Brüsszel és Soros György” is ellenük volt.

„Nincs pezsdítőbb annál, mint amikor rálőnek az emberre és nem találják el”

– mondta, majd úgy folytatta, a „migránsáradat” mellett már a háború is „fenyegeti hazánkat”.

Szerinte a sikernek az volt az oka, hogy a magyarok különösen érzékeny veszélyérzékkel rendelkeznek, és megtanulták, hogy belharc és viszály a baj idején tragikus lehet, aki kihúzza magát az összefogás ellen, az veszélyt jelent a hazára, az ilyen pártoknak a választók ellátják a baját.

Orbán szerint minden minisztere döntéséért ő a felelős végső sorban, de ez őt felemeli, nem a földbe nyomja. Egyik legfontosabb feladata, hogy a jövőt megértse, ennek záloga, hogy egyedül soha nem lehet elég okos. Tanácsadók, szellemi emberek tucatjaira van ehhez szüksége, ő számít is a munkájukra.

Most a 2020-3030-as évtizedben minden egyfelé mutat: Európa a veszélyek korába lépett,

az évtized a veszélyek, a bizonytalanság, a háborúk korszaka lesz.

Az orosz háború és a szankciók energiaválságot okozott, ez elhozta a magas infláció, majd a recesszió korszakát is. Kiújulhatnak fenyegető járványok. A gazdag országok felé tektonikus erővel erősödik fel a migráció, és az orosz háború is elhúzódhat. Ebben a zűrzavarban kell megtalálni az irányt.

Ráadásul még a „nyugati világ öngyilkossági kísérletei is megújulnak”, Orbán szerint egyenesen lakosságcsere zajlik Nyugat-Európában, és ilyen öngyilkossági kísérlet a gender-ideológia is. De eközben egy derűs, önérzetes Magyarországot kellene létrehozni.

Majd arról beszélt, egyre növekvő igény van rá, hogy kórházakat, iskolákat adjanak egyházi kezelésbe. Orbán Viktor ezután „ukrán-orosz háborúról” beszélt, szerinte Európának ma semmilyen eszköze nincs a konfliktus kezelésére, ezért folyamodtak a szankciókhoz, de ez csak papíron hatásos. Majd megismételte, hogy a magyar energiabiztonság a vörös vonal a számára.

Létkérdés, hogy Magyarország a NATO tagja legyen, de ez védelmi szövetség, nem szabad engedni a kísértésnek, hogy tagállamainak területén kívül hajtson végre támadó katonai akciókat. A háborúban egyre rosszabbra fordulnak a dolgok,

az oroszok végtelen ideig folytatnák, Ukrajnát pedig az amerikaiak bármeddig ellátják fegyverrel,

így ez állandó biztonsági fenyegetést jelent majd Magyarországra. „Nem lesz könnyű” kimaradni a háborúból, mert nagy a nyomás a kormányon.

Magyarország viszont az azonnali béketárgyalások és a tűzszünet híve. A NATO „talán megvédi” Magyarországot baj esetén, de ehhez kell a magyar hadsereg is. Ukrajnát támogatjuk, mert tudjuk, hogy ő a megtámadott fél, segítjük az ukrán menekülteket,

„félretesszük azt a tényt, hogy az ukrán elnök beavatkozott a magyar választásokba”.

Magyarország az EU tagja, és az is akar maradni, bár Brüsszel ma a tagállamok szuverenitásának visszaszorítására törekszik, és bár „a kulturális elidegenedés egyre nő Magyarország és Európa nyugati fele között”. Ugyan a magyar kormány „tolerancia-ajánlatokat” tett Brüsszelnek, ezt visszautasították.

A magyar gazdasági viszont stabil, így a válságban is tovább növekedhet. Az ukrán háború rávilágít, hogy a napenergiára és a paksi bővítésre mekkora szükség van. A gazdaság már két lábon áll, az EU-ra és a távol-keleti gazdaságokra alapul, Magyarország az újgenerációs autóipar egyik éllovasa. Magyarország kétszer annyi élelmiszert tud előállítani, mint amire szükség van.

A kormányfő viszont vállalásokat is tett:

megvédi a munkahelyeket, a rezsicsökkentést, a nyugdíjakat és a családtámogatásokat is.

Ehhez a kormány fenntartja az árszabályozó lépéseket, ennek eredményei már szeptemberre látszani fognak majd. Ennek jegyében alakította ki az új kormány szerkezetét is. A magyarok bár szépen tudtak meghalni évszázadokon keresztül a hazájukért, most ő ezen fordítani akar és bebizonyítani, hogy élni is lehet a hazáért. Az új kormány ezért dolgozik majd.

A magyarok egyszerre tudnak individualisták és kollektivisták lenni is, mindennek megvan a maga ideje, a szabadságnak és a hierarchikus fegyelemnek is. Ezért Magyarország a világ legjobb helye lehet, de ezért

közösen kell dolgozni magyarokkal, ukránokkal, szlovákokkal, románokkal és mindenkivel,

a magyarok mindenkinek a barátai a Kárpát-medencében. A Nyugattal akár meg is férhetnénk, de Brüsszel kizárólagosságra törekszik, szerintük aki nem lép egyszerre, vizsgálatot kap estére. De a magyarok érzik történelmi felelősségüket, ma ők jelentik a jövőt Európa számára is.

NYITÓKÉP: MTI / Illyés Tibor

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek