Az apparátus és az erős emberek leszereléséről egyszerre szól Orbán Viktor új kormánya

Szerző: Kósa András
2022.05.16. 07:00

Ha megnézzük, hogyan változott meg az ötödik Orbán-kormány szerkezete az elsőéhez képest, hogy viszonyult az első az utolsó kádári-kabinethez; felidézzük, mi volt az a 2010 után sokat emlegetett „frakciókormányzás”, érdekes következtetésekre juthatunk. De hogy jön az Orbán-kormányhoz az őszödi beszéd és az Igenis miniszter úr?

Az apparátus és az erős emberek leszereléséről egyszerre szól Orbán Viktor új kormánya
„Az igazi ellenfél nem az ellenzék, hanem az apparátus”

– a mondat a Jim Hacker minisztert alakító Paul Eddington szájából hangzik el a nálunk is nagy sikerrel futott Igenis miniszter úr! című brit televíziós komédia egyik részében. Azt nem tudjuk, Orbán Viktor látta-e a sorozatot (azt igen, hogy bármely politikával foglalkozó filmsorozat nagy népszerűségnek örvend stábjának tagjai között), de az

a kormányainak szerkezetét és személyi összetételét vizsgálva világosnak tűnik, hogy nagyon egyetérthet Jim Hackerrel.

Sőt azon sem lepődnénk meg, ha a kormányfő emlékezetébe véste volna az őszödi beszéd azon részeit, amikor Gyurcsány Ferenc azt ecseteli az MSZP frakció tagjainak 2006-ban, hogyan kell „egy nagyon szűk csapattal”, szinte titokban kidolgozni a reformterveket,

„mert, hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebben a fázisban még”.

Hogy Orbán Viktor számára tanulságul szolgálhatott akár az őszödi beszéd, vagy Gyurcsány Ferenc példája is, csak elsőre tűnhet blaszfémiának. Az ötödik kormányának névsorát pénteken kihirdető miniszterelnök figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy Gyurcsány Ferenc is vért izzadt azért, hogy bővítse saját kormányfői mozgásterét és leküzdje az ellenerőket.

Ő többek között multi-világból érkező Szetey Gábor személyügyi államtitkárral akarta megbontani a magyar közigazgatás „megalvadt struktúráit” – mérsékelt sikerrel. Ebből az időszakból emlékezetesnek számít például a

Nagy Lovasberényi Koalíciós Egyeztetés még 2007 májusából,

amikor az MSZP és az SZDSZ vezetői az egészségügyi reformról akartak megegyezni, aminek része lett volna az intézményrendszer karcsúsítása is, csakhogy a jelenlévő polgármester-képviselők saját településük érdekeit mindennél fontosabbnak tartva az egészet megfúrták.

Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor az MSZP-SZDSZ 2006-os választási győzelme éjszakáján: jött a vég nélküli küzdelem az apparátussal, majd Őszöd.
Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor az MSZP-SZDSZ 2006-os választási győzelme éjszakáján: jött a vég nélküli küzdelem az apparátussal, majd Őszöd. Fotó: Derzsi Elekes Andor / Wikimedia Commons

Az „önkormányzati lobbi” nem véletlenül volt egy híres-hírhedt, frakciókon átívelő informális csoportosulás a rendszerváltástól 2014-ig a parlamentben. És az sem véletlen, hogy Orbán Viktor amint megvolt a kétharmados felhatalmazása, kimondatta a képviselői és polgármesteri tisztség összeférhetetlenségét.

2010-es hatalomba lépésekor a kormányfő már bőven rendelkezett emlékekkel az „apparátus-kormányzásról”, még 1998-2002-ből. (Ebben az időszakban a teljesen kiszámíthatatlan kisgazdák miatt – a párt leszalámizásáig – ráadásul olyan alantas gesztusokra is kényszerült, mint a MIÉP-üdvöske Grespik László kinevezése biztos, ami biztos alapon 2000-ben a Fővárosi Közigazgatási Hivatal élére.)

Ma már nehéz elképzelni, de az

első Orbán-kormány még sokkal jobban hasonlított a Kádár-korszak utolsó kabinetjére,

mint egy polgári-konzervatív kreatúrára. Az alábbiakban összehasonlítjuk Németh Miklós utolsó pártállami kormányának és a rendszerváltást követő első három kormánynak a szerkezetét, minisztériumait.

+ Németh Miklós kormánya

A Minisztertanács elnöke (Németh Miklós mint kormányfő), Minisztertanács elnökhelyettese (Medgyessy Péter mint gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök helyettes, vagyis gyakorlatilag gazdasági miniszter), Államminiszter (Pozsgay Imre mint tárca nélküli miniszter), belügyminiszter, külügyminiszter, pénzügyminiszter, ipari miniszter, kereskedelmi miniszter, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, igazságügyi miniszter, szociális és egészségügyi miniszter, művelődési miniszter, honvédelmi miniszter, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, az Országos Tervhivatal elnöke.

Antall-kormány

Miniszterelnök, belügyminiszter, külügyminiszter, pénzügyminiszter, ipari és kereskedelmi miniszter, földművelésügyi miniszter, igazságügyi miniszter, népjóléti miniszter, művelődési és közoktatási miniszter, munkaügyi miniszter, honvédelmi miniszter, környezetvédelmi miniszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, titkosszolgálatokért felelős tárcanélküli miniszter, kárpótlásért felelős tárcanélküli miniszter, privatizációért felelős tárcanélküli miniszter, Országos Műszaki és Fejlesztési Bizottságot vezető tárca nélküli miniszter, (és ezen kívül még öt tárca nélküli miniszteri poszt, amiket azonban még a ciklus közben megszüntettek)

Horn Gyula kormánya

Miniszterelnök, belügyminiszter, külügyminiszter, pénzügyminiszter, ipari és kereskedelmi miniszter, földművelésügyi miniszter, igazságügyi miniszter, népjóléti miniszter, művelődési és közoktatási miniszter, munkaügyi miniszter, honvédelmi miniszter, környezetvédelmi miniszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter, privatizációért felelős tárca nélküli miniszter

Az első Orbán-kormány

Miniszterelnök, Miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter, külügyminiszter, pénzügyminiszter, gazdasági miniszter, igazságügyi miniszter, egészségügyi miniszter, Nemzeti Kulturális Örökség minisztere, oktatási miniszter, szociális és családügyi miniszter, honvédelmi miniszter, környezetvédelmi miniszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, ifjúsági és sportminiszter, titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter, PHARE-program koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter.

Világosan látszik, hogy az 1990-es években megalakult demokratikus kormányok gyakorlatilag

érintetlenül hagyták a kádári, szovjet mintára épülő kormányszerkezetet.

Ezek tipikus ágazati kormányok voltak és arra a koncepcióra épültek, hogy minden fontos „ágazatnak” (ipar, kereskedelem, környezetvédelem, szociális ügyek, oktatás stb.) saját képviselővel kell rendelkeznie az ország irányítását végző közjogi testületben.

Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy ezek az ágazati miniszterek nagyon hamar saját területük lobbistáivá, kijáró embereivé váltak, természetesen körmük szakadtáig ellenezve minden olyan – mégoly szükséges – változtatást, ami szerintük az ágazat érdekei ellen hatott.

Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején: ő is az apparátussal küzdött.
Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején: ő is az apparátussal küzdött. Fotó: Wikipedia

Ehhez jött még hozzá, hogy a kormányzati apparátus alacsonyabb szintjein jórészt maradt a folytonosság a rendszerváltást köbvetően is. Az 1998-ban alig 35 évesen, tapasztalat nélkül, egy koalíciós kormány élén hatalomra került

Orbán Viktor legfeljebb hamar megutálhatta ezt a helyzetet, de radikálisan változtatni nem tudott rajta.

Még ha Stumpf István kancelláriájával és a minisztériumokra reflektáló híres „tükörreferatúrákkal” már azért látszott, hogy Orbán Viktor szeretne egy, az apparátus fölé emelt politikai irányító testületet létrehozni. Ezt a kormányfő azóta is fontos tényezőnek tartja a 2002-es váratlan választási kudarcban.

Nem véletlen, hogy a második Orbán-kormány már teljesen másképp nézett ki.

Második Orbán-kormány

Miniszterelnök, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), közigazgatási és igazságügyi miniszter, belügyminiszter, külügyminiszter, nemzetgazdasági miniszter, emberi erőforrások minisztere, nemzeti fejlesztési miniszter, vidékfejlesztési miniszter, honvédelmi miniszter, Egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.

Itt már jól megfigyelhető, hogy

sokkal elmosódottabbak a kontúrok az egyes hatáskörök között,

fejlesztési ügyekkel (ekkor már bőven áramlanak az országba az uniós pénzek) például két tárca is dedikáltan foglalkozott, de megvolt az illetékessége a nemzetgazdasági miniszternek is, és szintén befolyással bírt a fontos terület fölött Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterként.

Ráadásul a ciklus közepén Miniszterelnökséget vezető államtitkárként belép a rendszerbe az addig a Fidesz frakcióját vezető Lázár János, aki ekkor még Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségese. (És ezzel elkezdődik Navracsics Tibor fokozatos kiszorulása.)

Rogán Antal és Pintér Sándor folyamatosan egymást figyelheti majd.
Rogán Antal és Pintér Sándor folyamatosan egymást figyelheti majd. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy közben a semmilyen formális tisztséggel nem bíró, ekkor még Orbán Viktor legszorosabb szövetségesének számító Simicska Lajos nagyvállalkozót, már összeáll az a konstelláció, amiben igazából senki nem érezheti magát elég erősnek, nincsenek dedikált „kijáró” szerepek a kormányban.

Bár a szerkezet már jobban tükrözte a kormányfői szándékokat, az „igazi ellenfél”, az apparátus még mindig ballasztot jelentett Orbán Viktor számára. Ezért a miniszterelnök egyszerűen

igyekezett megkerülni saját kormányát egy sor fontos ügyben.

Ez volt a „frakciókormányzás” időszaka, ami azt jelentette, hogy a legfontosabb törvényeket egyszerűen nem a minisztériumokban kodifikálták, hanem az Orbán Viktorhoz feltétel nélkül lojális Fidesz-frakcióban. A Policy Agenda összehasonlításában jól látszik, amiről beszélünk: 2010-2014 között a parlament által elfogadott törvények 51 százalékát Fidesz-képviselők nyújtották be, nem a kormány. Ez az arány 2014-2018 között 28 százalékra, a most magunk mögött hagyott ciklusban 17-re csökkent.

Nyilván párhuzamosan azzal, hogy közben az államigazgatás

minden szintjét a Fideszhez lojális apparatcsikokkal töltötték fel.

Persze Orbán Viktor még így is figyelt rá, hogy egy-egy fontos kormányzati szereplő soha ne ragadhasson sokáig egy-egy poszton, hogy „kijáró ember” legyen belőle, így vagy az illető posztját, vagy az ahhoz tartozó portfoliókat változtatta dinamikusan.

Vegyük most csak Palkovics László esetét, aki politikai háttér nélkül, az üzleti életből érkezve lett előbb felsőoktatási államtitkár 2014-ben, majd 2016-ban megkapta mellé a közoktatást is, de 2018-ban már innovációs és technológiai miniszter lett. Az ITM hatáskörei előbb kis gömböchöz méltóan kezdtek el dagadni, majd a ciklus második felében karcsúsodni.

És csak még egy példa: a valóban stratégiai fontosságú, sok száz milliárdos haderőreformért még véletlenül sem a honvédelmi miniszter felelt eddig, hanem (a hazai fegyvergyártás felfuttatásával) részben maga Palkovics László, részben Maróth Miklós kormánybiztos.

Ugyanez a helyzet a most megalakult új kabinetben is, amivel már többször foglalkoztunk, például az utolsó utáni pillanatig folytatott kavarással. Jól látszik, hogy a gazdasági, fejlesztési kérdésekért ismét

legalább hat (!) miniszter felelősnek érezheti magát részben,

de ugyanez a helyzet a kormány számára stratégiainak mondott magyar vidékkel, ami fölött négyen is diszponálhatnak majd valamilyen formában.

Nincsenek tehát „dedikált lobbisták”, a rendszer szereplőinek folyamatosan figyelnie kell egymást is.

Rogán Antal például, mint a 444.hu megírta, elhappolhatta a titkosszolgálatok irányítását Pintér Sándortól, de megkapta melléjük csomagban Papp Károlyt is vezetőként, aki viszont Pintér bizalmi embere. Egyikük sem nyert és veszített mindent.

(Az egészségügy Pintér Sándor alá kerülése is jellemző történet: egy kormányzati forrásunk szerint a belügyminiszter fő feladata lesz, hogy „megtörje az orvosbárók és kórházigazgatók hatalmát, amit a rendszerváltás óta még senkinek sem sikerült” – ebből a szempontból teljesen logikusnak látszik, hogy nem lesz külön egészségügyi minisztérium.)

És ha mindez még nem lenne elég, tavaly szép csendben megalakult a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), amivel egy sor nagyon fontos ügyet vett ki Orbán Viktor formálisan is az egyes miniszterek közvetlen fennhatósága alól. Az SZTFH-hoz olyan ügyek tartoznak például, mint a nemzeti dohányboltok, a szerencsejáték-felügyelet, a bányászati felügyelet, vagy éppen a felszámolások és bírói végrehajtások.

Ezek önmagukban is fontos tényezők, és a jelek szerint Orbán Viktor jobbnak látta, ha a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt államtitkárára, a fiatal Bíró Marcellre bízza őket.

NYITÓKÉP: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek